„Nekem Siófok minden szempontból kultikus helyszín”

A retró királynője, Zoltán Erika szombaton visszatér Siófokra, ahol a karrierje harminc éve elkezdődött, szombaton ugyanis a PLÁZSon ad jótékonysági nagykoncertet a Siófoki Kórház Gyermekosztály támogatására. Az énekesnő táncosokkal és különleges vendégzenészekkel készül a július 8-ai estére, ami számára eleve egy szerencsés szám. Ha hétvége, akkor Siófok, ahol együtt énekelhetjük bele az éjszakába, hogy „túl szexy lány…”. 

Zoltán Erika idén, egy nagykoncerttel ünnepelte, hogy immáron harminc éve a pályán van. Siófok, itt kezdődik a Balaton és bizony számára is itt indult minden, az Interpop Fesztiválon, ahol közönségdíjat nyert a Szerelemre születtem című számával. „Nekem Siófok minden szempontból kultikus helyszín és nemcsak azért, mert innen indult az Interpop Fesztivállal az egész karrierem, de korábban is nagyon sokat dolgoztam itt táncosként is” – meséli Zoltán Erika, akit épp próba közben csíptünk el. Az énekesnő pont három hónapja, április 8-án ünnepelte a 30. évfordulóját a színpadon, éppen ezért a mostani koncert időpontját is egy szerencsés dátumnak tartja és már nagyon izgatottan készül a szombati fellépésre. „Sikerült ifj. Jakab Gyurit – a Neoton Famíliából ismert Jakab György fiát – is rávenni, hogy csatlakozzon hozzánk, így ő és Bárdóczi Gyula, a Neoton dobosa is színpadra lép velem a siófoki koncerten, csakúgy, ahogy a ’80-as, ’90-es években is ott volt velem minden koncerten. Ezen felül nagyon nagy értéke még az estének, hogy a Riska jóvoltából – ami egy hihetetlen kedves kezdeményezés – a fellépés belépőjének teljes összege még aznap átadásra kerül a Siófoki Kórház Gyermekosztálya részére”. A belépő ráadásul igen kedvezményes, 1000 Ft csupán, aminek megváltásával egyszerre bulizhatunk és cselekedhetünk jót.

Az énekesnő még hozzátette, három lány és három fiú táncossal, valamint hat zenésszel készülnek a koncertre, utána pedig ők is belevetik magukat a számára kedves siófoki éjszakába. Július 8-án is dobd le magad a PLÁZSon!

Részletek pedig itt: www.plazssiofok.hu

Forrás, fotó forrása: PLÁZS
,