Nosztalgia és szuperhősök a Budapest Rooftop Cinemánál

Lassan egy hónapja, hogy útjára indult a Budapest Rooftop Cinema 2017-es nyári szezonja, és máris megannyi teltházas vetítést tudhatnak maguk mögött a szervezők. A következő héten pedig még nagyobb érdeklődésre számítanak, hiszen a friss premierek mellett több klasszikus is műsorra kerül.

Július 8-án szombaton a 2010 óta töretlen népszerűségnek örvendenek a Gru filmek ikonikus sárga rosszaságai, a minyonok így nem csoda, hogy ismét egy újabb részt köszönthetünk a mozikban, és természetesen a tetőn is. A gyerekekre való tekintettel a Gru 3-at magyar szinkronnal vetítik.

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/1031339993667503
Időpont: 2017. július 8.
Helyszín: Corvin Club tetőterasz (VIII. Blaha Lujza tér 1-2., bejárat a Somogyi Béla utca felől)
Kapunyitás: 18:30
Jegy: 1450 Ft
Páros jegy: 2700 Ft
A filmet magyar szinkronnal, felirat nélkül vetítjük.

Egy igazán különleges programmal készül a Budapest Rooftop Cinema július 9-én. Az egyik legnépszerűbb képregényadaptáció, A galaxis őrzői mindkét részét levetítik a szervezők, így a rajongók egyetlen este alatt, egymás után láthatják kedvenceiket a tetőn.

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/1817502845232567
Időpont: 2017. július 9.
Helyszín: Corvin Club tetőterasz (VIII. Blaha Lujza tér 1-2., bejárat a Somogyi Béla utca felől)
Kapunyitás: 18:30
Jegy: 1990 Ft
A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük.

Július 10-én a műfajt leginkább megújító, az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb science-fictionjével, a négy Oscar-díjra jelölt District 9-nal folytatódik a Budapest Rooftop Cinema Classics vetítéssorozat.

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/444630572587696
Időpont: 2017. július 10.
Helyszín: Corvin Club tetőterasz (VIII. Blaha Lujza tér 1-2., bejárat a Somogyi Béla utca felől)
Kapunyitás: 18:30
Jegy: 900 Ft
A filmet eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük.

A Budapest Rooftop Cinema, a Film.hu és a Magyar Nemzeti Filmarchívum Magyarok a háztetőn című közös vetítéssorozatát a kultikus szatírával, A tanúval folytatjuk, ahol Teszler Tamás Őze Áronnal beszélget a vetítés előtt.

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/295094690963190
Időpont: 2017. július 11.
Helyszín: Corvin Club tetőterasz (VIII. Blaha Lujza tér 1-2., bejárat a Somogyi Béla utca felől)
Kapunyitás: 18:30
Jegy: 800 Ft
A filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítjük.

A legfiatalabb és sokak szerint legviccesebb szuperhős, Pókember is tiszteletét teszi a Corvin Club tetőteraszán. A Pókember: Hazatérést ráadásul két alkalommal is vetítik a szervezők! Július 12-én magyar szinkronnal (felirat nélkül), július 15-én pedig eredeti nyelven (felirat nélkül) tekinthetik meg az érdeklődők.

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/147840525790964
Időpont: 2017. július 12.
Helyszín: Corvin Club tetőterasz (VIII. Blaha Lujza tér 1-2., bejárat a Somogyi Béla utca felől)
Kapunyitás: 18:30
Jegy: 1450 Ft
Páros jegy: 2700 Ft
A filmet magyar szinkronnal, felirat nélkül vetítjük.

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/441917002853357
Időpont: 2017. július 15.
Helyszín: Corvin Club tetőterasz (VIII. Blaha Lujza tér 1-2., bejárat a Somogyi Béla utca felől)
Kapunyitás: 18:30
Jegy: 1450 Ft
Páros jegy: 2700 Ft
A filmet eredeti nyelven, felirat nélkül vetítjük.

A French Rooftop Cinema keretein belül július 13-án ismételten teltházas vetítésre számíthatnak a szervezők, ugyanis Sophie Marceau első filmjét, a kultikus Házibulit láthatja a közönség. A film előtt, TMX – DJ Set várja a korán érkezőket, hogy a nyolcvanas évek ne múljanak el nyomtalanul!

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/291640517963339
Időpont: 2017. július 13.
Helyszín: Corvin Club tetőterasz (VIII. Blaha Lujza tér 1-2., bejárat a Somogyi Béla utca felől)
Kapunyitás: 18:30
Jegy: 900 Ft
A filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítjük.

Természetesen egyetlen nyár sem múlhat el Leonardo DiCaprio nélkül, ezért a Budapest Rooftop Cinema július 14-én Martin Scorsese 4 Oscar-díjat nyert filmjét, A téglát vetíti a közönségnek.

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/113766949246537
Időpont: 2017. július 14.
Helyszín: Corvin Club tetőterasz (VIII. Blaha Lujza tér 1-2., bejárat a Somogyi Béla utca felől)
Kapunyitás: 18:30
Jegy: 900 Ft
A filmet eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük.

Egy igazi klasszikussal zárul a hét: Stanley Kubrick legendás sci-fijét, a 2001: Űrodüsszeiát felújított verzióban láthatja a közönség a csillagok alatt július 16-án, vasárnap.

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/1613902181966919
Időpont: 2017. július 16.
Helyszín: Corvin Club tetőterasz (VIII. Blaha Lujza tér 1-2., bejárat a Somogyi Béla utca felől)
Kapunyitás: 18:30
Jegy: 900 Ft
A filmet eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük.

A OneTicket oldalán folyamatosan frissül a Budapest Rooftop Cinema kínálata, így akár már elővételben is megvehetik jegyeiket az érdeklődők.

Forrás: Budapest Rooftop Cinema