360°C Nemzetközi Művésztelep

Néhány nappal ezelőtt fejeződött be Budapesten az idei 360°C Nemzetközi Művésztelep, amelyen Európa különböző országaiból érkezett művészek vehettek részt. Az immár hagyományszerűen a budapesti KRUG Művészeti Egyesület szervezésében létrejövő esemény résztvevői festőművészek és irodalmárok. Kijelenthetjük, hogy az utóbbi években a KRUG Művészeti Egyesület jelenléte erősödött a magyar köztudatban és a hazai kulturális életben. Az Egyesület megalapításával, amelynek tagjai mind a magyarországi szerb közösségből kerültek ki, teljesen megújulhatott a magyarországi szerbek kortárs művészeti tevékenysége is. Az évente megrendezett Művésztelep résztvevői idén Magyarországról, Szerbiából, Németországból és Romániából érkeztek hozzánk. Június 24. és 30. között, 20 művésznek nyílt alkalma a budapesti Szerb Kulturális Központ galériájában alkotni, miközben a kölcsönös tapasztalatcsere mellett új barátságok is születtek.

360°C Nemzetközi Művséztelep, résztvevők – Fotó forrása: Szerb Kulturális Központ

Az művésztelep megnyitásán Gyurity Milán festőművész, a KRUG Művészeti Egyesület elnöke üdvözölte a résztvevőket: „Úgy gondolom, hogy az idei művésztelep különös jelentőséggel bír, hiszen alkalmat ad a magyarországi szerb és magyar fiatal tehetségek illetve a szerbiai és más országokból érkezett művészek egymás közti kommunikációjára, egymás megismerésére és a közönséggel folytatott dialógus elmélyítésére. Ebben az évben visszatértünk Budapestre, ahol már régebben is szerveztünk Művésztelepet. Néhány évvel ezelőtt a budapesti Szerb Iskolában került erre sor és irányadó elveink szerint, hogy valami maradandót alkossunk az adott helyen, az iskolaudvaron a murális művészet egy alkotását ajándékoztunk a Szerb Iskolának. Tavaly a pomázi művésztelep témája Vujicsics Tihamér személye volt, s bár idén a szabad témaválasztás mellett döntöttünk, a művészek némelyike újra helyi, szerb vonatkozású témát dolgozott fel művein. „

A festéssel töltött órák és az irodalmi estek programján túl, az alkotóknak lehetősége nyílt a budapesti múzeumok és emlékművek látogatására is. A művészek saját állítása szerint, nagy örömmel vettek részt a Szerbia Budapesti Nagykövetségnek látogatásán, ahol Drobac Rade nagykövet fogadta és üdvözölte őket.

Kijelenthetjük, hogy a művésztelepi munkával párhuzamosan a multikulturalizmus folyamata is sikeresen tért hódít magának. A Pannon térségben ez mindig is jelen volt, és a művésztelep éppen ezt – a többnemzetiségű térségekben kikerülhetetlen – alapgondolatot népszerűsíti.

360°C Nemzetközi Művésztelep – Fotó forrása: Szerb Kulturális Központ

A résztvevők között találhattuk Vinkic Vladimir, pancsovai festőművészt, aki Olaszországban fejezte be tanulmányit: „Már harmadjára veszek részt ezen a művésztelepen és minden alkalommal elégedett voltam a résztvevőkkel és a szervezők munkájával. Idén olajfestményt készítek, a budapesti Szerb templom képével, amit a KRUG Művészeti Egyesület nevében majd a budapesti Szerb Ortodox Egyházközségnek adományozunk majd.”

Aleckovic Spomenka, frankfurti festőművész professzor így nyilatkozott: „Úgy döntöttem, hogy női akt festményt készítek, egy számomra kedves modell alapján. Véleményem szerint a női akt olyan téma, amely mindig és mindenkor figyelemfelkeltő és inspiratív téma. Ami a technikámat illeti, az akril mellett döntöttem, és laza, széles ecsetvonásokkal dolgozom.”

„Először 2011-ben vettem részt ezen művésztelepen, az idei a harmadik alkalom számomra. Tavaly homokrajzokat készítettem Vujicsics Tihamér emlékére, idén viszont, mivel a téma szabadon választható, a vászon mellett döntöttem. A baráti társaság nagyban motiválja a munkámat, szeretem ezt a művésztelepet. Kellemes hangulatban telnek a napok és nagyon kreatív közösség kovácsolódik össze magyarországi, szerbiai és külföldi művészekből. ” – mondta Városi Gabriella, magyarországi festőművésznő.

360°C Nemzetközi Művésztelep – Fotó forrása: Szerb Kulturális Központ

A budapesti Szerb Kulturális Központban megrendezett záró esten a legújabb alkotások kiállítása mellett Gálity Radivoj és Oláh Gergely verseit is meghallgathattuk a szerzők előadásában. A már említetteken kívül az idei művésztelep további résztvevői voltak: Jaksity Iván, Pejic Dusica, Petkov Dana, Perunovic Tanja, Szigeti Bernadett, Pap Ildikó, Végh Lajos, Gázsity Márko, Mijic Snezana, Bozic Mihailo és Markovic Emilijana.

A művésztelep legjellegzetesebb termései éppen azok a maradandó alkotások, amelyek a művészek jóvoltából a szerb iskolák, templomok, művelődési központok vagy középületek falait díszítik. Ilyen módon szeretnének a szerb művészek Magyarországon is tartós, autentikus nyomot hagyni maguk mögött.

Forrás: Szerb Kulturális Központ