Megnyílt a „Lenyűgöző Sanghaj” kiállítás

Helyi idő szerint június 27-én délután került Magyarországon, Budapesten megrendezésre a „Lenyűgöző Sanghaj” promóciós program, a Sanghaj Város Kormányzata Tájékoztatási Irodája és a Shanghai Város Nemzetközi Kulturális Szövetség szervezése, illetve az Európa-Kína „Egy Övezet Egy Út” Kulturális és Idegenforgalmi Fejlesztési Bizottság, továbbá az Európa – Kína Kulturális és Művészeti Fesztivál Szervező Bizottsága részvételével.

A megnyitó ünnepségen részt vett és megtartotta a szalagvágást Wang Xinyi, a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége Kulturális Részlegének diplomatája; Mohr Richárd, az Európa-Kína „Egy Övezet Egy Út” Kulturális és Idegenforgalmi Fejlesztési Bizottság igazgatója, valamint a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének igazgatója; Oláh Lajos, parlamenti képviselő, az Interparlamentáris Unió Magyar-Kínai Baráti Tagozatának tagja, a Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület elnöke; Boros Emese, a Magyar Turisztikai Ügynökség külügyi és külgazdasági főtanácsadója.

Jelen rendezvény az „Európa – Kína Kulturális és Művészeti Fesztivál” rendezvénysorozat egyike, amely egy hétig tart, és tartalmazza a „Lenyűgöző Sanghaj” fotókiállítást és a Sanghaj 360o élménykiállítást. Ezen belül a „Lenyűgöző Sanghaj” fotókiállítás a Budapest nevezetességénél, az Akváriumban foglal helyet, amely közel száz fényképet mutat be a látogatóknak Sanghaj városról, és bemutatja Sanghaj legujabb arculatát is, mint például a Sanghaj Centert és az egyéb kulturális elemeket.  Az Erzsébet téren található Sanghaj 360o élménykiállítás pedig csodálatos közeliségről mutatja be Sanghaj városképét.

Budapest és Sanghaj testvérvárosok. A két település sok éven át tartja a kitűnő együttműködést és a kommunikációt. Jelen rendezvény újabb lehetőségek felé nyújt lehetőséget a két városnak, az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezés keretén belül.

A szóvivők beszéde (részlet)

Jiang Xun, Sanghaj Város Kormányzata Tájékoztatási Irodájának főigazgató-helyettese beszédében ezeket hangosztatta: „Shanghai mindig is „a város szebbé teszi az életet” eszme megvalósításáért, a globális befolyású innovatív város, humanisztikus város és ökológiai város kiépítéséért küzd. 2040-re, Shanghai egy kitűvő globális várossá fog épülni, és kulturális metropolisz lesz. Shanghai nem csak a kínai egyik legnemzetközibb városa, hanem egyben egy igen híren történelmi és kulturális város is. Modern kór óta shanghai magába olvasztotta a világ sokszínűségét, ezzel kialakította saját stílusát, a shanghai stílust. Ennek részeként a shanghhaii modern épületek is stílusjeggyé váltak. A klasszikus épületek egy része Hugyecz László magyar építésztől származik, például: a Park Hotel, a Nagyszínház,az Wukang Mansion és egyéb kiváló épületek. Ezek az épületek a történelem során egy ideig a Shanghai város kulturális nevezetességei voltak. Annak ellenére, hogy a mai shanghai-nak már számtalan felhőkarcolója lett, és újabb nevezetességek is születtek, mint például a Lujiazui és a Xintiandi, Hugyecz művei még mindig shanghai fontos kulturális örökségei, és egyben jelképezik a magyarország és shanghai között fennálló szoros barátságot is. Természetesen a Lenyűgöző Shanghai fotókiállítás alatt Hugyecz épületei is”.

Oláh Lajos, parlamenti képviselő, az Interparlamentáris Unió Magyar-Kínai Baráti Tagozatának tagja, a Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület elnöke a beszédében ezeket mondta: Sanghaj egy változatossággal és stabilitással egyaránt rendelkező város. Az előbbit például nagyon jól bizonyítja Sanghaj gyors fejlődése, az utóbbit pedig a kulturális örökségek iránti védelme, például Hugyecz műveinek megőrzése bizonyítja. Tobábbá megemlítette, hogy teli szívvel várja a Budapest- Sanghaj járat megnyitását. Ezen kívül azt is mondta, hogy jelenleg már van magyar-kínai kéttannyelvű iskola, amely a magyar kormány támogatása alatt egyre jobban működik, és most már gimnáziumi részleggel is rendelkezik. Reméli, hogy a jövőben egy kínai egyetem tudna Magyarországon elhelyezkedni, amely tovább támogatná a két ország kulturális és oktatási cseréit.

Wang Xinyi, a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége Kulturális Részlegének diplomatája beszédének tartalma: A fotókiállítás során különösen kiemeltük a magyar építész, Hugyecz László Shanghaiban épült műveit. Ezek is bizonyítják a Kínai-Magyar „Egy Övezet, Egy út” stratégiai partnerség hosszas történelmét. Hiszek abban, hogy a fotókiállítás egy új ablakot fog nyitni a Magyar emberek számára, amin keresztül megismerik Shanghai-t, megérzik Kínát, és ez tovább fogja segíteni az amúgy is gazdag és élénk Kínai-Magyar kulturális cserét. Ugyanakkor remélem, hogy egyre több Magyar barátom el tud látogatni Kínába, el tud menni Shanghai-ba, ahol saját maga tapasztalhatja Shanghai nyitottságát és elfogadását, érezheti Shanghai gyors fejlődését, és a civil kommunikációk stabil alapjaira építve tovább erősíthetjük a két ország, két nemzet barátságát.

Boros Emese, a Magyar Turisztikai Ügynökség külügyi és külgazdasági főtanácsadójának beszédének tartalma: Magyarország az európai országok közül elsőként írt alá kormányközi egyetértési nyilatkozatot az „Egy övezet, egy út” kezdeményezésben való együttműködésről. A két kontinens közötti infrastrukturális kapcsolat megteremtése friss lendületet adhat a befektetéseknek, a kereskedelmi, és turisztikai kapcsolatoknak. 2016-ban a hazánkba érkező kínai turisták számának növekedése meghaladta a 40%-ot, ha a jövőbe megvalósul a Budapest-Sanghaj direkt járat, akkor még több együttműködésre számíthatunk a két ország között, a turizmus terén. Továbbá példa nélkülinek tartjuk, hogy ezek egy hatalmas ország – Kína, és egy aprócska ország, Magyarország kölcsönös érdeklődésén alapulnak. Mi itt Magyarországon azon dolgozunk, hogy kis méretünk ellenére láthatóvá tegyük magunkat az óriási Kínában, miközben folyamatosan tanuljuk az eligazodást a hatalmas kínai piacon.

Forrás, fotók forrása: Presspresso
,