Pécs felett egy papírrepülőn… – Szemet gyönyörködtető drónvideóval és különleges kincskereséssel köszönti a zene ünnepét a Pannon Filharmonikusok

Egy papírrepülő, aminek az útját végigkísérve szelhetjük át Pécs történelmi belvárosát, miközben alig 4 perc alatt 206 évet utazunk. Erre vállalkozott a Pannon Filharmonikusok, aki a videóban lenyűgöző drónfelvételekkel mutatja be, milyen jelentős zenei emlékek borítják be a Pécsi Bazilikát a Kodály Központtal összekötő utat. A június 21-i zene ünnepének alkalmából a mai napon az útvonalat nem csak jelképesen lepik el a zenei kincsek, mivel a Pannon Filharmonikusok a videóban látható utcákon a zenekar lemezeit is elrejtette, melyek ráadásképp ingyenes koncertjegyre is beválthatóak.

Fotó forrása: Pannon Filharmonikusok

Egy teljes nap a zene körül, mert a zene örök szerelem. Életre keltve a videó jeleneteit, rendhagyó módon ünnepli meg idén a Pannon Filharmonikusok a zene ünnepét. A kezdeményezés célja, hogy a nyár első napjára kikiáltott ünnepen minden a zenéről szóljon, és azt ingyenesen élvezhessék az emberek. Ennek apropóján zenei kincskeresőre invitálja a város lakóit az együttes, aki már kora reggel, eltéveszthetetlen szimbólumokkal ellátva, több mint 50 hanglemezt rejtett el a videóból megismerhető útvonalon. Azoknak a szerencséseknek pedig, akik megtalálják a lemezeket, érdemes a zenekar otthonába, a Kodály Központba is ellátogatniuk, hiszen a megtalált CD-t bemutatva – a zene ünnepére tekintettel – ingyenes koncertjegyet vehetnek át a PFZ szezonzáró csúcsprodukciójára, Rufus Wainwright június 25-i Prima Donna előadásra.

Pannon Filharmonikusok

Fotó forrása: Pannon Filharmonikusok

A gyönyörű napfelkeltével nyitó videó amellett, hogy egy teljes napon kalauzolja végig a nézőt Pécs történelmi belvárosa felett, egyben a zenekar 206 évre visszanyúló múltját is bemutatja a város legjelentősebb zenei emlékeit és büszke pillanatait felelevenítve. Mindez tekinthető egy együttműködés nyitányának is a Pécsi Egyházmegye és a Pannon Filharmonikusok között. A zenei témasétány pontos helyszínei és azok részletes leírása a PFZ honlapján ide kattintva ugyancsak megtalálhatóak.

https://www.youtube.com/watch?v=IFhGyq7KQz0&feature=youtu.be

A felvételeken az együttes két muzsikusa, Kálmán Izabel hegedűművész és Varga Ferenc kürtművész láthatóak, akik a zene szeretetének is köszönhetően a zenekarban ismerkedtek meg egymással és a nyár során házasodnak össze. A filmet a FlyingEyes Media készítette a Pannon Filharmonikusok megbízásából.

Fotó forrása: Pannon Filharmonikusok

Forrás: Pannon Filharmonikusok