Folytatódik a Befutó Gyakornoki Program a szegedi egyetemen

Újabb szakaszába lépett a szegedi kommunikáció tanszék által indított Befutó ösztöndíj program. A 2015 óta működő kezdeményezéshez újabb szervezek csatlakoztak, így most már összesen tíz intézménynél és cégnél vállalhatnak gyakornoki munkát a szegedi kommunikáció szakos hallgatók.

2015 óta működik a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció tanszékén a Befutó Gyakornoki Program, mely újabb szakaszába lépett. A 2017-2018-as tanévben már tíz szervezetnél vállalhatnak fizetett gyakornoki munkát a szegedi kommunikáció szakos hallgatók.

A Befutó Gyakornoki Programot a Kommunikáció- és Médiatudományi tanszék indította két évvel ezelőtt kettős céllal. Egyrészt a hallgatók tandíjfizetési terheit kívánják így csökkenteni, emellett pedig fontosnak tartják, hogy a diákok már egyetemi éveik alatt komoly szakmai tapasztalatot gyűjtsenek, s így tanulmányaik befejezése után könnyebben tudjanak elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

A Befutó Gyakornoki Programban résztvevő szervezetek, intézmények képviselői sajtónyilvános esemény keretében adják át a nyertes hallgatóknak a gyakornoki állásról szóló okleveleket június 16-án, pénteken 9 órakor a Bölcsészettudományi Karon.

Forrás: SZTE