Szerző: Sokolowski Dániel
A Budaörsi Latinovits bevállalta. Puritán megfogalmazás, ami mögött azonban egy merész döntés húzódik. A budaörsi színház palettája az utóbbi években egyre színesedik, több korosztálynak, több műfajt szolgáltat a repertoár.
© Borovi Dániel, forrás: Budaörsi Latinovits Színház
A gyermekeknek szóló, színházat megkedveltető színes előadások fényes színpadától kezdve egészen a pszichológiai drámák sötét mélyeibe merülhet a néző.
Samuel Beckett Godot-ra várva című világhírű abszurd drámáját láthattuk színpadon 2017 tavaszi évadának végén.
Kevés olyan darabbal találkozunk, amely jóformán csak kérdéseket vet föl. Fölkeveri a zavaros vizet, ám kapaszkodót nem ad. Értelmezéséhez figyelembe kell vennünk szinte mindent, ami körülvesz. A történelem viharát, a társadalmi konvenciókat, az emberi jellemet, az élet értelmét, egyszóval az emberi létezés sarokkövein belüli területet.
Amennyire nehéz a nézőnek kontextusba kerülnie a darab nézése közben, legalább olyannyira nagy feladat elvinni két színésznek ezt a darabot a hátán. Szerencsére a vállalkozás sikeresnek bizonyult, csak úgy, mint a két fő karakter, a mellékszereplők is erőteljesen hozzáteszik a maguk tudását, hogy összeálljon a zavar, ami a darab mellékes célja is.
© Borovi Dániel, forrás: Budaörsi Latinovits Színház
A műfaj abszurd dráma, mely olyan jellemzőket foglal többek között magában, mint az értelmetlenség, az értelem nélküliség, a szürrealitás és az eltévelyedés.
Főszereplőink és a darab egész dimenziója lógnak a levegőben, a történelem és idő nélküli térben, ahol semmi sem biztos, nincsenek válaszok, csak kérdések, ám mivel nincs mibe kapaszkodni, azok is értelmetlenek. Az emlékezet és az idő próbálják megtalálni egymást, ám erre semmi esély.
Küzdenek az elemek és az értelem, a történeti és társadalmi korok és szintek, és közben változnak az időtlen idők. Már kimondva is nehéz megfogni a fenti mondatokat.
A történet egy elégedetlen, várakozó kínlódásról szól, két félnótás valahol vár valakit, valamiért, és mindig alkonyatkor, sosem éppen délben vagy este. Godot-ra kell várni, ez az egy biztos. Hogy hol voltunk tegnap, kibe kötöttünk bele előző este, kiről álmodtunk, mit gondolunk a világ dolgairól, mindez már erősen kétséges.
© Borovi Dániel, forrás: Budaörsi Latinovits Színház
Két hasonlóan rosszul öltözött, identitászavaros, Stan és Pan szerű alak húzza a várakozás és reménykedés igáját, néha egymásra támaszkodva, néha egymásba belerúgva.
Maguk előtt látják az emberi társadalmat, de semmilyen következtetést nem vonnak le, csak azt látják, ami épphogy kiszúrja a szemüket. Megjelenik két utazó, az úr és a szolgája, az oligarcha, és az elnyomott. Ők is játszanak velük, rájuk kényszerítik a szerepeiket. Azonban időtlen idő is változik, és következő este, mikor ez utóbbiak ismét visszatérnek, a szerepeik is megváltoznak. Az úr egyre jobban a szolgára van utalva, és egyre nehezebb elhatárolni, kinek van szüksége kire. Kiderül, hogy a szolga nem igazi szolga, az úr nem valódi úr.
Godot pediglen nem jelenik meg. Godot-ra csak várni lehet, elérni soha. Vannak hírek, van egy küldönc, aki minden este megerősíti embereinknek: holnap eljön Godot. A holnap azonban nem változik, mindig holnap marad. S hogy mi történt velünk eddig – az talán meg sem történt.
A darab nehezen feldolgozható, és itt minden tényező a színészi alakításra van bízva – még a képzeletünk is pihen, tekintve, hogy egy nem emberi dimenzióban, kapaszkodó nélkül, nagyon nehéz bármivel is azonosulni, nehéz bármihez ragaszkodni, bármit megjegyezni. Az előadók mindazonáltal remek munkát végeztek ezzel a darabbal.
© Borovi Dániel, forrás: Budaörsi Latinovits Színház
A műfaj kedvelői nem foghatnak mellé az előadással, a többieknek is szeretettel ajánljuk. Érthetetlenül szórakoztató, remek színészi alakítással, sok kérdéssel, és egy különleges világgal, amely megelevenedik a színpadon. Úgy vélem, itt a lényeg, a darab elviszi magával a nézőt, és egy különös élményt ad – többek között erről szól a színház.