Eck Imre díjat kapott Angelus Iván

Angelus Iván a Budapest Tánciskola alapítója és művészeti vezetője „iskola-alapító és innovatív szemléletű pedagógiai tevékenységéért” Eck Imre Díjban részesült. Az elismerést május 30-án a Budapest Tánciskola Beatles-Vázlatok című előadása előtt vette át a művész a Trafó Kortárs Művészetek Házában Pécs Megyei Jogú Város alpolgármesterétől, Őri Pétertől és az Eck Imre közalapítvány elnökétől, Eck Júliától.

Angelus Iván – Fotó forrása: Trafó Kortárs Művészetek Háza

A díjat Eck Imre születésnapján, december 2-án ítélte oda Angelus Ivánnak a kuratórium. A művészt akkor Eck Júlia értesítette az elismerésről, aki végül a díjhoz méltó ünnepélyes keretek között vette át az elismerést a Trafóban.

A közalapítvány a díjat kétévente adja ki olyan alkotóművészeknek, illetve művészeti csoportoknak, akiknek a „szemléletmódja és alkotói világlátása szellemiségében folytatója az Eck Imre által teremtett színházi-alkotói kultúrának: egyszerre és egy időben képviseli a magyar és európai értékeket, valamint a művészeti ágak komplexitásában fejezik ki az emberi élet érzelmi-gondolati világát és kapcsolatrendszerét.” A 2017. évi díjátadó a hatodik olyan alkalom, amikor az alapítvány a fenti feltételek alapján díjat adományozott.

Eck Imre Kossuth- és Liszt-díjas balettművész, táncos, koreográfus, kiváló művész 1930. december 2-án született Budapesten. A balettintézetben Nádasi Ferenc tanítványa volt, táncművészi pályafutását 1949-ben kezdte a Magyar Állami Operaházban. Első egész estét betöltő balettje, a Csongor és Tünde nagy szakmai és közönségsikert aratott. 1960-ban szakította meg szólótáncosi karrierjét, amikor egy különleges osztály végzett az Állami Balettintézetben. Eck követte őket Pécsre, ahol létrehozta Magyarország első modern táncszínházát. Szakmai és közönségsikerekben bővelkedő alkotásai közül kiemelkedett a Pókháló, a Tavaszünnep, A csodálatos mandarin és a Requiem. Hosszú, súlyos betegség után 1999. december 20-án hunyt el.

A korábbi díjazottak

2006 – Bretus Mária és Hetényi János
2008 – Juronics Tamás
2010 – Gombár Judit
2012 – nincs adat
2014 – Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Táncművészeti Tagozata – igazgató Uhrik Dóra
2016 – Angelus Iván

A kuratórium tagjai

Eck Júlia
Bagossy Levente
dr. Kunszt Márta
Petrovics Eszter
Vitányi Iván

Forrás: Trafó Kortárs Művészetek Háza