A Capa Központ és a Külgazdasági és Külügyminisztérium „A Duna egy napja” címmel nemzetközi fotópályázatot hirdet

A Capa Központ és a Vízdiplomáciáért, Vízipari Exportért és a Duna Régió Stratégiáért Felelős Miniszteri Biztosi Titkárság „A Duna egy napja” címmel nemzetközi fotópályázatot hirdet a Duna Régió Stratégia országaiban. A pályázatra a Duna és vízgyűjtő területein folyó vizek fontosságát és sokoldalúságát megjelenítő, június 27. és július 1. között készült képeket várnak Magyarország mellett tizenhárom ország amatőr és profi fotósaitól.

Maczkó Noémi Vivien: Tükröződés – Fotó forrása: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

A Duna vízgyűjtő országai 2004. június 29. óta ünneplik a Duna Napot, abból az alkalomból, hogy ekkor írták alá a folyó és a vízgyűjtő területén lévő folyók védelmében a Duna Védelmi Egyezményt. A nemzetközi nap célja, hogy felhívja a figyelmet erre a csodálatos folyóra, és ezzel egyfajta dunai szolidaritást alakítson ki a folyó értékeinek megőrzése érdekében.

„A Duna egy napja” felhívás témája a Duna és vízgyűjtő területeinek pár napja, középpontban június 29-ével, a Duna nemzetközi napjával: a pályázatot így Magyarország mellett a Duna teljes vízgyűjtő területén is meghirdetik amatőr és profi fotósok számára, akik 2017. június 27-e 0:00 és 2017. július 1-je 24:00 között készült fotográfiákkal nevezhetnek. Az eredményhirdetés idén október 14-én lesz Budapesten.

A pályázatban részt vesz Magyarország mellett nyolc EU-tagállam, Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, illetve öt nem EU-tagország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldova, Szerbia és Ukrajna is.

A pályázatra olyan képeket várnak, amelyek megmutatják a Duna fontosságát a régió életében, illetve a folyó különböző tulajdonságait, a természetin túl történelmi, művészeti és kulturális, akár mitikus oldalát is megjelenítik. A felhívás célja az is, hogy ráirányítsa a figyelmet a fotográfia értékeire, illetve a jelennek és az utókornak is szóló dokumentáló jellegére. „A mára már teljesen elterjedt, tömegek számára elérhető és egyszerűen használható eszközök kiválóan alkalmasak rá, hogy fókuszba állítva összetett kulturális, társadalmi és környezeti kérdéseket járjanak körül. A pályázattal a velünk élő folyókat és azokkal való viszonyunkat helyezzük a középpontba” – nyilatkozta Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezetője.

„2017-ben a Duna Régió Stratégia soros elnökségét Magyarország tölti be, így idén kiemelten támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely nemzetközi szinten a vizeink, a Duna fontosságára, természeti szépségeire és művészetekben betöltött szerepére hívja fel a figyelmet” – tette hozzá Joó István vízdiplomáciáért, vízipari exportért és a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.

A beérkezett fotókat szakmai zsűri bírálja el: Keleti Éva, Pályi Zsófia, Kovalovszky Dániel és Szalontai Ábel fotográfusok, illetve a kiíró Külgazdasági és Külügyminisztériumot képviselő Lukács György döntenek arról, kinek jár a dicsőségen túl a LEICA D-LUX fényképezőgép, illetve vásárlási-, és könyvutalványok. A pályázattal kapcsolatos információk a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ honlapján érhetők el: http://drs.capacenter.hu/

Forrás: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ