KLASSZ a pARTon fesztivál, 2017. 07. 15-08. 06. – Nyáresti koncertek Érdi Tamás zongoraművésszel és barátaival

A Cimbora Alapítvány harmadik alkalommal rendezi meg a KLASSZ a pARTon fesztivált, amelynek házigazdája Érdi Tamás zongoraművész, aki nemcsak művészi, hanem emberi példát is mutat. A fesztivált azzal a nem titkolt szándékkal szervezzük most már harmadik éve, hogy hagyományt teremtsünk, és igényes, klasszikus zenei programokkal bővítsük a nyári kulturális kínálatot. Világhírű művészek mellett szokásunkhoz híven, tehetséges fiataloknak is bemutatkozási lehetőséget biztosítunk. Ingyenes programsorozatunk keretében a kistelepülések lakói is részesei lehetnek színvonalas zenei élményeknek, s így velünk lehetnek azok is, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy koncertekre járjanak Budapestre. Cimbora rendezvényeinken keresztül a legkisebbeknek is izgalmas programokat kínálunk.

A nyáresti komolyzenei koncerteknek ezúttal is a Balaton, valamint a Duna partján található települések adnak otthont: Balatonalmádi – Vörösberény, Balatonfüred, Csopak, Gyenesdiás, Gyulakeszi, Keszthely, Paloznak, Szigliget, valamint Budapest és Esztergom.

Tavaly a fesztivál programjában zömmel kamarazenekarok szerepeltek, ebben az évben több nagyzenekari koncerttel is bővül programsorozatunk.

Fellép többek között az Óbudai Danubia Zenekar, az Anima Musicae Kamarazenekar, az NFZ Grazioso Kamarazenekara, az Eckhardt és a Keller Kvartett. A szólisták között szerepel Balázs János, Csordás Klára, (Párizs), Hildegarde Fesneau (Párizs), Hutás Gergely, Görög Sisters (Szabadka), Kocsis Zoltán Krisztián, Lajkó Félix, Matuz Gergely, Oláh Vilmos, Onczay Zoltán, Ránki Fülöp, Szabadi Vilmos, Szűcs Máté, Vigh Andrea, Vékes Erzsébet, Zsoldos Bálint.

A koncerteket olyan híres karmesterek dirigálják, mint Medveczky Ádám, Hamar Zsolt, Farkas Róbert (Németország) és Ajtony Csaba (Kanada).

Az operakedvelők számára is különleges programokat kínálunk. Kertesi Ingrid és Gulyás Dénes tanítványaikkal – Breinich Beáta, Gulyás Bence, Molnár Anna, Ódor Botond, Ruszó Alexandra, Szűcs Attila, Tatai Nóra, Tóth Pál Mátyás – a Varázsfuvola legszebb áriáival egyenesen a Balaton vizéből bukkannak elő, bizonyítva, hogy igenis KLASSZ a pARTon! Vendégük az Éj királynőjének szerepében, Mondok Yvette lesz.

Hábetler András Faremido Operatársulata Don Giovanni hódításainak titkait keresi, többek között Boncsér Gergely, Fodor Beatrix, Keszei Bori, Köteles Géza és Mester Viktória segítségével. Várhelyi Éva operaénekesnő és a Quartett Escualo Astor Piazzola világába kalauzol, a Haydn BarytonTrio az Esterházy hercegek udvarát idézi fel.

A fúvósokat az Ewald Rézfúvós Együttes, a Corridor Quartet, a Budapest Saxofon Quartet képviseli, a zárókoncertet Balatonfüreden a Balatonsax mesterkurzus résztvevői adják.

A MOL Tehetségtámogató Programjának nyertesei minden évben fellépnek programjainkon. Idén Megyimórecz Ildikó, Molnár Anna,  Nemes Réka, Radnóti Róza, Wendler Enikő és Kovács Gergely lesznek a fesztivál vendégei.

A legkisebbek a strandokon találkozhatnak Lukácsházi Győző és a Görög Sisters, a Cimbora Együttes meglepetéseivel, valamint a Cimbora Alapítvány Háry János játékterével.

A koncertsorozat támogatója a Miniszterelnökség, az NKA, Balatonfüred, Keszthely, illetve Balatonalmádi Város Önkormányzata és a MOL Új Európa Alapítványa.

További támogatók:

Balaton Színház Keszthely, Csopak Község Önkormányzata, Esztergomi Várszínház, Gyenesdiás Község Önkormányzata, Gyulakeszi Csigó Malom Stílus Galéria, Helikon Kastélymúzeum – Festetics-Kastély Keszthely, MANK , Paloznak Község Önkormányzata, Pest Megyei Kormányhivatal, Veszprém TV.

Weboldal: http://klasszaparton.hu/