Budapest Art Factory: John Chiara és Damian Stamer kiállítása

A Budapest Art Factory (BAF) büszkén mutatja be májusi vendégművészeinek alkotásait. Két amerikai képzőművész – John Chiara és Damian Stamer mutatja be egy hónapos itt tartózkodásuk alatt létrehozott sorozatukat, amelyeket 2017. május 31-én, 18.00-20.00 között tárnak a magyar közönség elé. A rezidencia program és kísérő eseménye részeként, a tehetséges feltörekvő ciprusi művész – Nikolas Antoniou ismerteti festészetét vendégműtermében, stúdió kiállítás formájában. A szokásokat követve, a BAF állandó művészeinek – Juhász Dóra, Kucsora Márta, és Szász Sándor – műtermei is várják a látogatókat.

John Chiara alkotása – Fotó forrása: Budapest Art Factory

John Chiara kísérleti fotósorozatokat készít; alkotói folyamata gondosan megtervezett események láncolata. Számára a fotográfiai expedíció a rögzíteni kívánt helyszín felfedezésével kezdődik, majd a kiválasztott terület megörökítéséhez saját kezűleg építi meg kameráját. Figyelmét a kollektív emlékezet által áthatott félreeső tájak ragadják meg, amelyek sajátos történeteket sejtetnek. Chiara éteri tárgyak sokaságát hozza létre, amely a látkép fizikai megjelenését és identitását ragadja meg, érzékeltetve a hely auráját.

A BAF-ban kiállított nagyméretű diptichonok a magyar főváros épített környezetét dokumentálják. Fényképészeti apropó az eklektikus, ember alkotta struktúrák homlokzata, történelmi emlékhelyek és irodaházak nem szembetűnő designja, amelyeket ellentétes színtónusokkal hangsúlyoz. Az új munkák Budapest jellegzetességét örökítik meg, múlt és jövő dualitását, amelyben a hagyaték és egyben előrehaladás eszméi jelennek meg.

Damian Stamer alkotása – Fotó forrása: Budapest Art Factory

Damian Stamer otthona, Észak-Karolina, rusztikus vonulatait idézi festészetében, figuratív elemek és absztrakt jegyek vegyítésével. Személyes emlékek, terjedelmes vidéki tájak és a mezőgazdasági élet építészete szolgának művészete alapjául, amelyben a haza fogalmát fejtegeti. Stamer kompozícióival a haza kettősségét közvetíti: látványokat ábrázol, amelyek ismerősen hatnak, ugyanakkor mégis visszamarad bennük olyan jellemvonás, amelyet sosem érthetünk meg igazán.

Akvarellfestészettel mélyrehatóan budapesti rezidenciája alatt kísérletezett először. Az energikus ecsetvonások, repedések, foltok, festékcseppek és különféle anyagok elegyéből a déli vidék misztikus enteriőrjei emelkednek ki. Ezek a látszólag elfeledett, elszigetelt ám térbelileg összetett helyiségek egyéni elbeszéléseket mesélnek, ahol a szépség és sötétség jegyei egyesülnek.

Nikolas Antoniou alkotása – Fotó forrása: Budapest Art Factory

John Chiara és Damian Stamer kiállítása
Megnyitó: 2017. május 31, szerda, 18.00-20.00
Bevezetőt mond Stefanie Sauska
A kiállítást megnyitja Christopher Machin, kulturális attasé, Amerikai Nagykövetség
A kiállítással egyidejűleg megtekinthetőek Nikolas Antoniou munkái a vendégműtermében
A tárlat június 6-ig, időpont egyeztetéssel látogatható

John Chiara (született 1971, San Francisco, CA) végzettségét fotográfia szakon szerezte a Utahi Egyetemen, Salt Lake Cityben (BFA) és a Kaliforniai Művészeti Egyetemen, San Franciscoban (MFA). Művészetét a Yossi Milo Galéria (New York), ROSEGALLERY (Santa Monica) és a Haines Galéria (San Francisco) képviseli. Magyarországi tartózkodását követően egyéni kiállítása nyílik a Haines Galériában, valamint megjelenik első monográfiája az Aperture Foundation és Pier 24 Photography gondozásában. San Franciscoban él és alkot.

Damian Stamer (született 1982, Durham, NC) egyetemi tanulmányokat folytatott az Arizona Állami Egyetemen (BFA, Honors College) és az Észak-Karolinai Egyetemen (MFA, Chapel Hill). Számos díjat tudhat magáénak; érdemeken alapuló ösztöndíjak elnyerésével nemzetközi tapasztalatokra tett szert a stuttgarti Állami Képzőművészeti Akadémián, és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, Budapesten. Műveit a SOCO Galéria (Charlotte, NC), és a Michael Schultz Galéria (Berlin, Peking, Szöul) képviseli. Stamer Durhamban és Brooklynban él és alkot.