Apáról fiúra – avagy három generáció muzsikál – Délszláv népzene és néptánc

Folytatódik a Zuglói Filharmónia által szervezett Pastorale ifjúsági bérletsorozat. Az idén 20. jubileumát ünneplő sorozat következő koncertjén, május 13-án és 14-én három generáció találkozik a Pesti Vigadóban. Az Apáról fiúra – avagy három generáció muzsikál című koncert a délszláv népzenéről és néptáncról szól, melyen keresztül a zenészek megmutatják, hogy a népzene, a néptánc, a népszokások hogyan öröklődnek apáról fiúra szállva évszázadok óta.

Az 1974-ben alakult és 2014-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Vujicsics Együttes tagjai – Vujicsics Tihamér, Bartók Béla és a saját gyűjtéseikből – olyan elementáris erővel szólaltatták meg az autentikus délszláv népzenét, hogy e hatás alól gyermekeik és tanítványaik sem vonhatták ki magukat, és saját együttest alapítottak. Így született meg 1995-ben a Söndörgő Együttes, amely ma már nemzetközi elismertségnek örvend. E nagy zenészcsaládban (melyben a leggyakrabban előforduló vezetéknév az Eredics) immár egy harmadik generáció is szót kért: 2013-banmegalakult a ViGaD Trió. A fergetegesnek ígérkező „háromgenerációs” koncertet a Taban Táncegyüttes varázsolja még látványosabbá.

Pastorale bérlet IV.
Apáról fiúra – avagy három generáció muzsikál
Délszláv népzene és néptánc
2017. május 13-14. (szombat, vasárnap), 16:00, Pesti Vigadó

Fellépnek:
Vujicsics Együttes
Söndörgő Együttes
ViGaD Trió
Taban Táncegyüttes

A Vujicsics Együttes tagjai:
Borbély Mihály – szaxofon, klarinét, tárogató, furulya, brácstambura
Eredics Gábor – basszprímtambura, harmonika, ének
Eredics Kálmán – bőgő, tarabuka, tapan
Eredics Áron – prímtambura, csellótambura
Brczán Miroszláv – csellótambura, ének
Szendrődi Ferenc – prímtambura, brácsatambura
Vizeli Balázs – hegedű

Vujicsics Együttes

A Söndörgő Együttes tagjai:
Buzás Attila – bőgő, csellótambura, tapan
Eredics Áron – prímtambura, tarabuka
Eredics Benjámin – brácsatambura, trombita
Eredics Dávid – szaxofon, klarinét, tambura, basszprímtambura
Eredics Salamon – furulya, basszprímtambura, harmonika

Söndörgő Együttes

A ViGaD Trió tagjai:
Eredics Vince – harmonika
Zetelaki Dániel – prímtambura
Zetelaki Gáspár – prímtambura

ViGaD Trió

Program:
Kolovođa (Vujicsics Együttes, Söndörgő Együttes)
Negotinka – Cigančica (Vujicsics Együttes, Söndörgő Együttes)
Mimikino kolo – Mesečina divno sja… (Vujicsics Együttes, Taban Táncegyüttes)
Seljančica (Vujicsics Együttes)
Dráva szélén lakom… (Vujicsics Együttes)
Gyimesi cigánycsárdás (Vizeli Balázs)
Józo (Söndörgő Együtttes)
Dangubičko kolo (Söndörgő Együttes, Taban Táncegyüttes)
Dada sali (Söndörgő Együttes, Eredics Kálmán, Borbély Mihály)
Drago kolo (Söndörgő Együttes: Eredics Salamon és Eredics Áron)
Bánáti – román táncok (Söndörgő Együttes)
Kukunješće – máramarosi táncok (Söndörgő Együttes)
Mađarac – čačak kolo (ViGaD Trió, Vujicsics Együttes, Söndörgő Együttes, Taban Táncegyüttes)
Staro kolo (Vujicsics Együttes)
Rastanak (Vujicsics Együttes)
Malo kolo (Vujicsics Együttes, Taban Táncegyüttes)
Kalino – čarlama (Vujicsics Együttes, Söndörgő Együttes)

Műsorvezető: Solymosi Tari Emőke

További információ: www.zugloifilharmonia.hu

Forrás: Zuglói Filharmónia