A József Attila Színház 2017/2018-as évada

Nyolc új bemutatóval készül következő évadában a József Attila Színház. Az előadásokat Böhm György, Csiszár Imre, Hargitai Iván, Quintus Konrád, Schlanger András, Szitás Barbara, Telihay Péter és Verebes István rendezi.

A József Attila Színház most záruló, 60. jubileumi évadának tervezésekor igyekezett olyan értékteremtő előadásokkal megörvendeztetni nézőit, amelyek egyszerre szórakoztatnak és elgondolkodtatnak. Ez a szándék folytatódik a 2017/2018-as évadban is, hiszen előadásaikkal estéről estére igyekeznek olyan élményt adni nézőiknek, amelyet magukkal vihetnek és felidézhetnek egy-egy színház nélkül töltött estén.

A repertoáron maradó előadások mellett a következő évadban a nagyszínpadon öt, a stúdióban két bemutatót tartanak, a fiatalok számára indított beavató színházi programsorozat pedig újabb produkcióval egészül ki. A színház művészeti vezetése az új évad műsortervének összeállításánál is arra törekedett, hogy a lehető legszélesebb közönség számára nyújtson tartalmas kikapcsolódást. Az igényes szórakozás jegyében az új előadások között vígjátékot, musicalt és drámát is láthat majd a közönség.

A nagyszínpadon elsőként, szeptember 30-tól Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor Légy jó mindhalálig című musicalje látható Hargitai Iván rendezésében. A főbb szerepeket Ömböli Pál, Ujréti László, Fila Balázs, Fekete Réka Thália, Korponay Zsófia és Vaszkó Bence alakítja. Ezt követi a Csókos asszony című operett, amelyet Böhm György állít színpadra október 7-től, a főszerepeket pedig Zöld Csaba, Krassy Renáta, Vaszkó Bence, Ágoston Péter, Jakus Szilvia, Kocsis Judit és Fila Balázs játssza. Novembertől egy vérbő olasz komédia színesíti az előadást Csiszár Imre rendezésében. A Filuména házassága című előadás főszerepeit Vándor Éva, Nemcsák Károly, Ujréti László és Kocsis Judit alakítja. Lucifer show címmel decemberben egy történelmi revüt mutat be a színház Verebes István rendezésében, amelynek kavalkádjában szinte a színház egész társulata felvonul. Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatóját Telihay Péter rendezi. Nagy András Karenina, Anna című Tolsztoj-értelmezésében Gazdag Tibor, Létay Dóra, Mészáros András, Zöld Csaba és Jakus Szilvia áll színpadra.

A Gaál Erzsébet Stúdióban elsőként Victor Haim Női játszmák rivaldafényben című „olvasópróbáját” viszi színre Schlanger András. A Fehér Anna és Létay Dóra előadásában látható darabot a Színházak Éjszakáján láthatja először a közönség. A másik stúdióbemutató egy romantikus vígjáték, A pillangók szabadok Szitás Barbara rendezésében, Blazsovszky Ákos, Kovalik Ágnes és Molnár Zsuzsanna alakításával.

A Quintus Konrád által koordinált beavató színházi előadások sora a János vitéz című produkcióval bővül, de tovább folytatódik az immár hagyományosnak mondható Ádámok és Évák Ünnepe programsorozat is, amelynek keretében általános és középiskolai színjátszó csoportok számára biztosít lehetőséget a színház a professzionális bemutatkozásra.

A József Attila Színház fontos feladatának tekinti, hogy a hazai vidéki színházak előadásainak meghívása mellett folyamatosan helyet biztosítson a határon túli magyar színházak számára a budapesti bemutatkozáshoz, ezzel is hozzájárulva ahhoz az értékőrző munkához, amit e teátrumok végeznek a határon túli magyarság anyanyelvének, kultúrájának megtartása érdekében. A hagyományokat követve a 2017/2018-as évadban is számtalan izgalmas és érdekes előadás talál ideiglenes otthonra az angyalföldi színházban.

Bérletek és kedvezmények, családi évadzáró

Az angyalföldi teátrum leghűségesebb nézői számára a 2017/2018-as évadra is számos kedvezményes bérletkonstrukciót kínál a premierbérlettől a nyugdíjas- és ifjúsági bérleten át a szabadbérletig. A június 10-ig bérletet váltók részére sok értékes ajándékcsomaggal készül a színház, a fődíj pedig egy kétszemélyes, egyhetes olaszországi utazás Cinque Terrére a Fratelli Goldoni Utazási Iroda jóvoltából. A díjak átadására június 11-én kerül sor: ezen a napon 17 órától családi évadzáró keretében a Füttyös kalandjai című előadás után izgalmas közönségtalálkozón vehetnek részt az érdeklődők.

A színház továbbra is lehetőséget biztosít diákoknak és nyugdíjasoknak 20%, 13. kerületi lakosoknak 10% kedvezmény igénybevételére minden teljes árú jegy árából, emellett vidékről érkező csoportok számára utazási kedvezményt is nyújt.

Gyermeknapi utcabál

Változatos programokat kínál a családok részére a színház május 28-án, vasárnap 10 és 16 óra között. A Csizmás kandúr című előadást követően a gyerekeket Muki bohóc mellett minikoncertek, kulisszajárás, sakkszimultán, kézműves foglalkozások és ügyességi játékok várják.

Évadnyitás a József Attila Színházban

A 2017/2018-as évad hivatalos nyitását megelőzően a színház ismét bemutatkozik a Pozsonyi Pikniken szeptember 2-án, ahol repertoárjának bemutatása mellett készülő új előadásiból is ízelítőt ad majd. Szeptember 9-én hagyományos Utcabáljára várja közönségét a színház, amelynek során egésznapos, ingyenes programok keretében ismerhetik meg az érdeklődők a színház tereit, művészeit. A korábbi évekhez hűen a Színházak Éjszakájának programsorozatában is részt vesz a József Attila Színház: a szeptember 16-i országos eseményen egy stúdióbemutatóra is sor kerül.

További információ:

www.jozsefattilaszinhaz.hu

www.facebook.com/jozsefattilaszinhaz.hu

Forrás: József Attila Színház