Két év után újra látható Mundruczó Kornél menekültválságra reagáló koncertszínháza

Mundruczó Kornél/Proton Színház/Óbudai Danubia Zenekar: Winterreise
2017.05.12-13. 20.00
Trafó Kortárs Művészetek Háza

kávézóban május 12-én 19 órától.
Az előadásban eredeti nyelven, németül hangzanak el a dalok.

Mundruczó Kornél és a Proton Színház Téli utazás című koncertszínháza a 2015-ös bemutató után két előadás erejéig látható a Trafóban. A menekültekre fókuszáló alkotás inspirálta a rendezőt a Jupiter holdja című film elkészítésére , melyet az idei cannes-i filmfesztiválon mutatnak be. A Téli utazás Mundruczó-féle változatában Schubert dalciklusát Hans Zender kiszenekari átiratában Szemenyei János és az Óbudai Danubia Zenekar adja elő a bicskei menekülttáborban készült videoinstalláció kíséretében.

Fotó forrása: Trafó Kortárs Művészetek Háza

„Számomra az emigránsok Purgatóriuma olyan, mint egy mindenkori menekülttábor. Mindenki odakerülhet, de senki nem tudja, mi alapján ítélkeznek felőle.” (Mundruczó Kornél)

A produkciót 2015 októberében mutatták be a CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon a Budapest Music Centerben. Az előadás felvételei magyarországi menekülttáborokban készültek. A rendezőt a helyszínen szerzett tapasztalatok inspirálták egy zene-központú előadás alkotására. „Ahogyan megmerítkeztem az elhagyatottság és reménytelenség e világában, olyan mély megrendülés fogott el, amelyről szavakkal már nem, csak zenével lehet számot adni. A menekültek általános bizonytalansága, strukturálatlan létezése, szinte öntudatlan vegetálásának réme vagy valósága mögé a zene teszi ki a felkiáltójelet.” Mundruczó Kornél

Schubert traumatikus motívumai az ember örök idegenségének problémáival csendülnek össze a produkcióban. Az eredeti dalok zongorakíséretét Hans Zender 1993-ban hangszerelte át kiszenekarra. Az érzéki akusztikában megszólaló versek hatására szinte érezni, ahogy arcunkba csap a fagyos szél…

A menekültválsággal kapcsolatos kérdésekkel Mundruczó Kornél tovább foglalkozik a Jupiter holdja című új filmjében, ami egy menekült fiú, Aryan történetét beszéli el, akit két ország határán meglőnek, melynek hatására csodálatos módon levitálni kezd.

KRITIKÁK

„Színház, film és zene nem mindennapi összefonódásának lehettünk tanúi: Mundruczó Kornél meglehetősen forró témához nyúlt. Nem egyszerű művészi nyelven megszólalni egy olyan kérdésben, mely ekkora indulatot vált ki ma is, és aktualitása miatt megköveteli a direkt megnyilatkozást.” (Csabai Máté – revizoronline.hu)

„Mundruczó Kornél rendezésében az úton levés motívumának sajátosan aktuális olvasatát adta, a kényszerből vállalt utazás, a menekültlét és az otthontalanság kérdéseivel foglalkozott. Az egyes dalok alatt a hátteret betöltő kivetítőn a szöveghez laza asszociációval kapcsolódó képeket láthatunk, általában az emberi élet legalapvetőbb tevékenységeivel: pihenés, táplálkozás, testápolás. Mit jelent embernek lenni? – teszi fel a kérdést a rendező. Mi az a minimum, ami szükséges az emberi létezéshez? Vajon elég az alapvető szükségleteket biztosítani az élethez? A filmrészleteken a menekülttáborok lakói néhány négyzetméternyi életterükön, szegényes lehetőségeikkel igyekeznek minél teljesebb életet élni, miközben minduntalan szembesülnek korlátaikkal, az életük szűk határaival.” (Kondor Kata – operavilag.net)

Zene: Franz Schubert, Hans Zender

Zenekar: Óbudai Danubia Zenekar
Karmester: Hámori Máté
Díszlet, jelmez: Ágh Márton

Fény: Éltetó András
Dramaturg: Wéber Kata
Rendezőasszisztens: Horváth Marianna
Rendező: Mundruczó Kornél

Forrás: Trafó Kortárs Művészetek Háza
,