Felejthetetlen élmény Baráti Kristóftól és Nyikolaj Luganszkijtól a Zeneakadémián

Két világhírű zenész, Baráti Kristóf hegedűművész és Nyikolaj Luganszkij zongorista különleges kamarakoncertet ad május 6-án a Zeneakadémia Nagytermében.

Fotó: Zeneakadémia © Darabos György

A kamarazene „minden zenész számára az előadó-művészet esszenciája” – mondta el egy interjúban Baráti. Ezek után természetes, ha Luganszkijjal közös koncertjének programjába csupa esszenciális műveket választott.  Debussy, Brahms és Franck hegedű-zongora szonátáját állítják színpadra a világ muzsikusainak élvonalába tartozó művészek. Az esemény rendkívülisége abban is rejlik, hogy Luganszkij káprázatosan gazdag kamararepertoárja ellenére, kamaramuzsikusként ritkán találkozhatott vele itthon a nagyközönség.

Nyikolaj Luganszkij karrierje öt és fél évesen egy piros játékzongorával kezdődött, ma a világ egyik legkiválóbb zongoristájaként tartják számon. 16 évesen, 1988-ban nyerte meg az egykori Szovjetunió legnagyobb zongoraversenyét, a nemzetközi porondon pedig a Bach-verseny és a Rachmaninov-verseny ezüstérmével, majd 1994-ben a Nemzetközi Csajkovszkij Verseny első díjával tette le névjegyét. A koncertezés miatt szívesen készít lemezfelvételeket, rangos elismerések egész sorát tudhatja magáénak. Luganszkij zongoraversenyek vagy önálló koncertek szólistájaként a budapesti hangversenyélet visszajáró művésze, gyakran lép fel a hangszeres világsztárokkal, egyik állandó partnere Vagyim Repin hegedűművész.

Baráti Kristóf nem csak generációjának, de több generációnak is a legtehetségesebb hegedűművésze. Igazi szólista!” – nyilatkozta Ida Haendel.

Hazánk legjelentősebb hegedűművésze a Príma- a Kossuth- és a Bartók–Pásztory-díjak mellett számos nemzetközi elismerést is kapott, amelyek közül a legrangosabb a 2010 évi moszkvai VI. Nemzetközi Paganini Hegedűverseny első helyezése. Baráti Kristóf a „Lady Harmsworth” nevet viselő, 1703-ban készített Stradivari mesterhangszeren játszik, a chicagói Stradivari Society jóvoltából.

A koncertet a Zeneakadémia Koncertközpont rendezi.

A program linkje:
http://zeneakademia.hu/hu/klasszikus/-/program/barati-kristof-es-nyikolaj-luganszkij-20170506-1930

Forrás: Zeneakadémia