RECHARGEABLE/ÚJRATÖLTHETŐ – Az Aulea Alapítvány bemutatja: Cie.ooops / Juhász Kata Társulat

Előadásunk egy párbeszéd eredménye és ugyanennek része. Egy olyan – érzelmekkel, félelmekkel és reményekkel teli – beszélgetés felelevenítése és folytatása, melynek hordozói egyformán a szavak és mozdulatok. Az előadás alkotói, idősek és fiatalabbak, több generáció szülöttei, táncosok, színészek és nem hivatásos előadók, akik közösen alkotják az előadás kereteit és töltik meg tartalommal annak megfelelően, hogy mit tartanak ma égető kérdésnek mindazon civilizációs változások közül, melyek az orvostudomány és a technológia fejlődése folytán a küszöbön állnak, és az ember élettartamának jelentős meghosszabbítását ígérik – bizonyos megszorításokkal…

Az előadás alkotói egyszerre kutatják a jövőt és saját vágyaikat, preferenciáikat, énjüket, azaz önképük lecserélhető és leválaszthatatlan szegmenseit, végső soron identitásukat, hogy ez utóbbit megőrizve, arra építve hozhassák létre a jövő társadalmi berendezkedésének modelljét – egyelőre csak a tervező asztalon, vagyis a színpadon.

Alkotók: Déri András, Juhász Kata
valamint a
Szenior Örömtánc csoport:
Csirmaz Szilvia, Bán Mari, Fáklya Márta, Faragó Zoltán, Faragó Zsuzsi,Fürst Panni, Gede Erzsi, Győri Gabi, Kis Szilvia, Kocsis Ica, Mátrai Ági, Monostori Évi, Mezei Magdi Pável György, Rózsa Klári, Rózsáné Teri, Schlaffer Zsóka, Szabó Rodica, Szegedi Judit, Szűcs Márta

Koncepció, dramaturg, szövegíró: Lóky Tamás
Rendező, koreográfus: Juhász Kata

Az előadás kezdete és helyszíne:
2017. 04. 07., 19:00, Bethlen Téri Színház, Budapest, Bethlen Gábor tér 3., 1071

Támogatók: EMMI, NKA, Aulea Alapítvány, Műhely Alapítvány

Forrás: Bethlen Téri Színház / Juhász Kata Társulat