Bábel a rengetegben

Szerző: Sokolowski Dániel

Megint egy Terminál projekt. A srácok a „váróból” hetek óta készültek ezzel a kulturális műsorral a nép egyszerű gyermekének, egyben a kollektíva tagjainak, hát értékeljük. Tették ezt annak ellenére, hogy a közösségi és köz-tér telis tele van előítéletekkel, káosszal, félreértésekkel, mellébeszéléssel és érdekekkel. Bábelnán le vannak osztva a kártyák. Mindenkinek megvan a szerepe, a munkaköre, a kis élete, amiből csak úgy tudnának kilépni, ha mellébeszélés helyett valós diskurzus indítaná be a fejlődés motorját. De az sehogy nem akar beindulni. Érdekellentétek, tudatlanság, szűkre fókuszált és szelektált ismeretek és információforrások – ebből nem lesz semmi. Vagy mégis? Van rá esély?

Fotó: Puskel Zsolt – Fotó forrása: Terminál Workhouse

A Terminál Workhouse talán az egyik legjelentősebb aktuális nemzetközi válsághelyzet témájához nyúlt hozzá, és saját színészeire adoptálta azt. A szituáció egy termelőüzem munkaerőgyűlése, melynek során a tervezett, távoli országból érkező migráns munkaerő elfogadtatása érdekében a vezetés egy kis történelmi-kulturális agymosást tálal a dolgozóknak. Azonban ez nem mindenkinek tetszik, komoly ellenállásban lesz részük az előadóknak, és ez az ellentét adja a vezérfonalat. A körülbelül egy éve alakult társulatban lassan állandó ellenpólusokká összeálló Molnár-Géczi páros ütközőszférájában látjuk az eseményeket.

Utóbbi hozza a magas intellektuális fordulatszámokon pörgő, de legalábbis ilyennek látszani akaró, arcbamászó, megmondó embert, míg előbbi az egyszerű, ámde saját véleménnyel rendelkező, sunyi népgyermeket. Összeillő duó, jól áll ez a szerepleosztás, ám szórakoztató színészi játék nélkül mit sem érne, de annak nem maradunk híján.

Fotó: Puskel Zsolt – Fotó forrása: Terminál Workhouse

Ha a jelenkori migrációról beszélünk, mindenkihez jut információ, ami alapján kialakul a nézőpontja, ill. saját véleménye. A kérdés, hogy hagyjuk, hogy ez beszoruljon a kicsinyes érdekeink és a fősodrású médiának köszönhető tájékozottságunk doboznyi méretű terébe, vagy úgy döntünk, ez nem elég, megpróbálunk ebből kitörni, és ténylegesen észrevenni a problémák és tragédiák okainak gyökerét, kilépünk a kis világunkból és prekoncepciók nélkül járunk a dolgok nyomába.

Aki ellenkezik, vagy csak éppen befolyásolható arra a túlerő szerepeket oszt, ahogy ebben a színdarabban is. Mindenkire van testhezálló szerep, a kérdés, melyikhez idomulunk, melyiket adoptáljuk a legkönnyebben, amelyben már-már autentikusnak hatunk, könnyen és magától értetődően megy. Ténylegesen hat ránk a migrációs nyomás, vagy pedig annak csak egy vetületével találkozunk, és mindaz, amivel kölcsönhatásba kerülünk, mindösszesen egy olcsó show-műsor? Meddig mehet el egy érdekcsoport, hogy maga mellé állítson?

Fotó: Puskel Zsolt – Fotó forrása: Terminál Workhouse

A Bábelna egy kórkép, egy társadalmi terrárium, ami ezt a tematikát érinti. Kicsit groteszk, kicsit elgondolkodtató, néha kimondottan vicces, és szókimondó, néha profán és primitív, éppúgy, mint  az a harc, amit az egyes csoportok és érdekek egymás ellen vívnak megoldás keresés helyett. A darabban periodikusan ismétlődik egy monty pythonos stílusra igazított szál, amilyen formában a magyar történelem egyes fordulópontjait – illetőleg azok kampánycélból készült átiratát – még nem sokat láttuk színpadon megjelenítve, és itt adott kontextusban sikerült szórakoztatóra formálni. Az előadás nem ad megoldást, egy képet vázol, amin érdemes lehet elgondolkodni. Több téma is megjelenik benne, ahogyan például az egyszerű gondolkodású kisember (mint politikai fogalom), aki semmilyen szerepet nem hagy magára erőltetni, ellenben kinagyítva előítéletes jellemét, éppen a legkönnyebben megadható válasz szerepében, az idegengyűlöletben érzi magát egy csapásra otthonosan, és hogy ebbe mennyire könnyű beleesni, arra utána maga is rácsodálkozik. Egészen addig, amíg ki nem szúrják a szemét némi ellenszolgáltatással, cserébe véleménye megváltoztatásáért.

A Terminál igyekszik megmutatni, hogy több műfajban is megállja a helyét ugyanazon színészekkel. Egy friss társulat, amely amellett, hogy célja a minél nagyobb nézőszám, kísérletezik is. Kétségtelenül kockázatos terep, egyben jó irány is a mai magyar színházi élet progresszív underground kisszínpados palettáján.

Következő előadás: Bábelna – Keleti Nyitás | kulturális ajándékkosár, 2017. március 28. kedd, 19:00, Átrium Film-Színház

A Terminál Workhouse Facebook-oldala: https://www.facebook.com/terminalwh/?fref=ts
Weboldala: http://www.terminalworkhouse.hu/