Ha egy különleges interaktív, részvételi-színházi, kortárstánc előadásra vágysz, ahol te magad is alakíthatod a színpadon történteket, az Atelier 21220 (Cserepes Gyula): SELFY című darabot semmiképp sem szabad kihagynod. Az önreflexió céljából létrehozott művészi térben előadó és néző egymáshoz nagyon közel, egyazon színpadon osztoznak. Meghatározott koreográfia nincs, az alkotó és résztvevő között kialakuló kapcsolat irányítja a színpadon létrejövő cselekményt. Így győz végül az élmény a narráció felett.
Fotó: Tuza Tamás, forrás: MU Színház
Az előadás világpremierje 2016. januárjában volt Ljubljanában, melyet a nagy sikerre való tekintettel április 12-én a MU Színházban ismét megtekintheted frissen alakult társulata, az Atelier 212200 neve alatt. Cserepes Gyulát, a darab alkotóját kérdeztük az előadás kapcsán.
/ A “SELFY” az önreflexió céljából létrehozott, művészi tér. /
Mi volt a célod a SELFY megalkotásakor? Mit szeretnél megfigyelni és megmutatni az előadás alatt?
– Régóta foglalkoztat az egyén identitásának kérdése. A Vajdaságban (annak idején még a Jugoszláv Szocialista Föderatív Köztársaság autonóm tartománya; ma Szerbia) születtem és éltem 13 éves koromig. Ott, magától értetődő volt, hogy a magyar nemzetiségbe tartozom. Majd, amikor átköltöztünk Magyarországra, azzal kellett szembesülnöm, hogy az itt élők szemében szerb vagyok. Számomra viszont egyértelmű volt – addig legalább is -, hogy nem tartozom abba a csoportba. Ez zavarta össze először az identitástudatomat. Később, mikor Szlovéniában éltem, magyarnak tekintettek, ami újabb képzavart okozott. Voltam társastáncos, később néptáncos, végül kortárstáncos. Ezek tovább bonyolították számomra a helyzetet: hogyan, miként határozzam meg magam? Eredetileg ezzel a „kaméleon” jelleggel kezdtem el foglalkozni, az örök közhelyet feszegetve: ki vagyok én? A majd’ 2 éves alkotófolyamat során vált egyre világosabbá számomra: az előadás – amely kikívánkozik belőlem – veleje ez az önreflekszió. Végül, amikor már a „célegyenesbe” értem, fogadtam el, hogy akkor ez lesz a darab elsődleges célja: egy olyan teret, helyzetet teremteni, ahol a nézőben felmerül(het) a kérdés, hogy ki is ő.
/ A “SELFY” ti vagytok őköztük, miközben önmagunk vagyunk – együtt. /
Milyen hatást gyakorol rád a nézőkkel való kapcsolat a SELFY kapcsán?
Fotó: Suncan Stone, forrás: MU Színház
– Ha leegyszerűsítem: belőlük, a nézőkből táplálkozom. Amiben minden előadás kezdetén biztos vagyok az az, hogy megállás nélkül végig fogok ugrálni 30 percet. Viszont az, hogy ezt hogyan valósítom meg, milyen „formákat öltök” már az határozza meg, hogy kik vannak ott nézőként, ők mit mutatnak magukból és hogyan reagálnak abban a szituációban. Belőlük inspirálódok és megkísérlek tükörré válni. Ők azok, akik észrevétlenül alakítják az adott előadás tartalmát, ők azok, akiket megfigyelek, elcsípek egy-egy gesztust, amit aztán magamra öltök, hogy azt magamon átszűrve kibontsam, felnagyítsam, azzal játsszak.
/ A “SELFY” a hagyományosan passzív pozíciójából viszi utazásra a nézőt egy olyan helyre, ahol állandóan aktívnak kell lennie. /
Mi volt számodra a legizgalmasabb momentum az eddigi fellépések alatt?
– Minden előadás során történnek izgalmas találkozások, nem tudnék ezek közül egyet az összes többi fölé helyezni, mivel nekem egyformán fontos minden egyes néző és a velük kialakított kapcsolat. Volt olyan előadás, ahol nyugdíjas nénik ropták velem a technót és olyan is, ahol a többség egész idő alatt meredten bámult maga elé, lecövekelve ott, ahol hagytam őket, amikor bevezettem őket a színpadra az előadás elején. Minden egyes interakció értékes, mindegyik elmond valamit róluk és rólam, minden találkozásból tanulok valamit. Az pedig, hogy minden előadás után akad olyan néző, aki odajön hozzám és beszélget velem, elmondja, hogy mit élt át azt sugallja, hogy a darab alapkoncepciója működik. Szinte minden alkalommal elhangzik a kérdés: miért állítottam róla ezt és ezt, mikor ő tényleg ilyen, vagy éppenséggel egyáltalán nem olyan. Ilyenkor mosolygok és igyekszem olyan kérdést feltenni, amivel önmagukat tudják megválaszolni.
/ A “SELFY” állandó utazás a bent és kint, lelkünk tájai és a minket körülvevő világ – a valóság – között. /
Fotó: Suncan Stone, forrás: MU Színház
Mik a jövőbeni terveid újabb előadásokat illetően?
– Az utóbbi években leginkább egyedül voltam a stúdióban, magamban, magamon dolgoztam. Úgy érzem, eljött az ideje, hogy újfent olyan munkába kezdjek, ahol másokkal működhetek közre. Már nagyon unom az egómat, a belső párbeszédeket és vitákat önmagammal. Jelenleg ott tartok, hogy tudom mi az a téma, ami foglalkoztat, amit boncolgatni szeretnék, de még messze vagyok tőle, hogy lássam mi is a darab maga, ami ezúttal kikívánkozik belőlem. Így, csupán annyit mondhatok: kapcsolatba léptem azokkal a magyar előadókkal, akikkel szeretnék együtt alkotni valamint azokkal a külföldi fényes és zenész kollégákkal, akikkel folytatni szeretném a közös munkát. Reményeim szerint 2017. kutatással, kísérletezéssel fog telni, aminek során együtt fejtjük le a felesleges bőröket az adott témáról és bízok benne, hogy 2018. tavaszára reálissá fog válni egy bemutató.
A SELFY című előadásáról bővebb információ a MU Színház oldalán található.
https://vimeo.com/170788597