JULIUS MEINL – FIZESS VERSSEL 2017 – Válaszd ki kedvenc Julius Meinl kávédat és fizess érte egy idézettel 2017. március 21-én, a Költészet Világnapján!

Lelkünk mélyén mindannyiunkban ott rejlik a költő! Engedjük szabadon szárnyalni!

Egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, vagy akár kikapcsolódást nyújthat, főképp akkor, ha egy finom kávé társaságában olvassuk, vagy éppen írjuk. 2017. március 21-én kedden, a Költészet Világnapján a Julius Meinl jóvoltából, egy teljes napig minden idézet (legyen az ismert, vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé válik, így a vendégek kávéjukat egy verssel vagy akár egy idézettel “fizethetik ki” a kampányhoz csatlakozott éttermekben és kávézókban.

A globális és rendhagyó kezdeményezés mögött, a Julius Meinl, mint a bécsi kávépörkölő és a bécsi kávéházi kultúra nemzetközi nagykövete áll. Hagyományainak megfelelően a céget erős kötelékek fűzik a költészethez, hiszen a bécsi kávéházi kultúra nem csupán egy sajátos életmódot jelent, hanem a művészekre és írókra gyakorolt inspiráló hatása is közismert. Idén harmadik alkalommal csatlakozott Magyarország is a felhíváshoz közel 70 helyszínnel országszerte, köztük több nagy múltú kávéház és cukrászda is. A kezdeményezésről Takács Pétert, a Julius Meinl magyarországi ügyvezetőjét kérdeztük.

A Julius Meinl Bécsből indult, ahol nagyon büszkék a kávéházi kultúrára. Mit gondol, itthon is van ekkora hagyománya a kávéházi életnek?

A 19. és 20. század pezsgő szellemi és alkotói légkörében híres irodalmárok, költők, festők, tudósok, értékformálók élték mindennapjaikat kávéházakban, Magyarországon ugyanúgy, mint a nyugat-európai nagyvárosokban. Sőt, ezeken a helyeken a legismertebb feltalálóink, művészeink és költőink kaptak ihletet – gondoljunk csak a legendás nagy kávéházakra, például a Gerbeaudra, a Pilvaxra, a Centrálra vagy a New York-ra, ahol a kávé nemcsak átszőtte a hétköznapokat, de inspirálta is az embereket.

Mi pontosan e nagyszerű kezdeményezés célja?

Elsősorban az, hogy minél több ember számára eljuttassuk azt az üzenetet, hogy vannak dolgok, amelyek pénzben nem mérhetők. Fontos, hogy a mai felgyorsult világban, is időt szánjunk magunkra és egymásra, figyeljünk érzéseinkre, hiszen valahol mindenkiben ott rejlik a költő. A Költészet Világnapján arra buzdítjuk a kávészerető közönséget partnereinkkel, hogy egy finom kávé mellett osszák meg velünk kedvenc idézetüket, vagy gondolataikat. Éppen ezért nemcsak nemzetközi, de hazai szinten is törekszünk arra, hogy művészeket, költőket, költészet kedvelő ismert embereket kérjünk meg arra, hogy hirdessék üzenetünket. A „Pay with a Poem” – „Fizess Verssel” kampány nemzetközi arca Maxime Buchi, a Sang Bleu nevű kultusz magazin és tetováló szalon alapítója és kreatív igazgatója, míg itthon Juhász Anna magyar irodalmár, Nyáry Krisztián író, és Weiler Péter kortárs képzőművész állt a kezdeményezés mellé.

Mit lehet tudni a felhíváshoz csatlakozott helyszínekről?

Idén, több mint 70 Julius Meinl kávét forgalmazó helyszín csatlakozott felhívásunkhoz országszerte, köztük több nagy múltú kávéházzal és cukrászdával, aminek nagyon örülünk, sőt bízom abban, hogy az évek alatt ez a szám akár több száz is lehet. Amiben csak lehet, igyekszünk a helyszínek segítségére lenni, melyben az egyik legfontosabb, hogy természetesen a Költészet Világnapján a kávét az eseményhez a Julius Meinl biztosítja. A csatlakozott éttermek illetve kávézók pedig a versekkel, idézetekkel kitöltött cetlikkel tudnak felénk elszámolni. Tehát tényleg megvalósul az a tény, hogy a versek és idézetek, egy napra valódi fizetőeszközzé válnak.

Mit kell tennie annak, aki 2017. március 21-én verssel vagy idézettel szeretne fizetni egy kávéért?

Elsőként találja meg a hozzá legközelebb eső helyszínt, mely csatlakozott a felhíváshoz. A Fizess Verssel kampányban való részvételt az éttermek és kávézók ajtómatricákkal, plakátokkal, valamint az asztalra kihelyezett cetlikkel és ceruzákkal is jelzik. Ezután nem kell mást tennie, mint kedvenc verssorát leírja a kihelyezett cetlire és a kiválasztott kávéért azzal fizet a pénztárnál.

’FIZESS VERSSEL’ NAGYKÖVETEK

Nemzetközi Nagykövet:

Maxime Buchi

A Sang Bleu nevű kultusz magazin és tetováló szalon alapítója és kreatív igazgatója, Maxime Buchi az elmúlt éveket azzal töltötte, hogy munkásságával nyomot hagyjon a kultúra területén. Számára a művészet sokféle formát ölthet. Legikonikusabb tetoválásain keresztül Maxime nemcsak magát a költészetet rajzolja meg, hanem mindenféle művészi kifejezési forma testet ölt ilyenkor. Manapság Maxime Sang Bleu magazinja, egy kulturális központ, egy pop-up művészeti galéria és egy divatirányzat is egyben. A tetoválás művészetét valamint a design, a divat és szociológia keresztezését arra használja, hogy igazi társadalmi témák kerülhessenek terítékre. Mind a költészet és a tetoválások is az igazság és a sebezhetőség kifejezőeszközei, melyekkel felszabadíthatjuk kreatív énünket, mely mindannyiunkban ott rejlik. Csakúgy, mint Julius Meinl, Maxime is hisz az emberek belső hangjában, biztatva minket arra, hogy figyeljünk rá. Hiszen ezzel lángra gyújthatjuk a kreativitás szikráját egy jobb, inspirálóbb világért.

Hazai nagykövetek:

Nyáry Krisztián író:

Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, s bár a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, hobbija az irodalom- és művelődéstörténet maradt. Vezetett PR ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs vezetője, 2015-től pedig a Magvető és az Athenaeum Kiadó igazgatója. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből „Így szerettek ők” címmel két kötet született, az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerei. A szerző „Igazi hősök” címmel, 2014-ben megjelent könyvében olyan emberekről írt, akik élete és személyes döntései példaszerűek. Erről szól negyedik kötete a „Merész magyarok” is.

A Magvető kiadó újonnan megnyíló kávézója, a Magvető Café is csatlakozott a „Fizess Verssel” kampányhoz

Április 11-én, a Költészet Napján a Magvető Kiadó irodalmi kávézót nyit a Dohány utcában. A próbaüzem március 15-én indul. Hogy miért kell Magyarország első számú szépirodalmi műhelyének, közel száz neves kortárs költő és író műveit gondozó kiadónak saját kávézó? Nyáry Krisztián, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója, a kávézó ötletgazdája így válaszolt a kérdésre: „Régóta szerettünk volna egy olyan találkozóhelyet, ahol szerzők és olvasók egyaránt otthonra lelnek, ahol megvásárolható minden magvetős könyv, ahol kötetbemutatók, kisebb színházi előadások és rendhagyó irodalomórák várják a szépirodalom barátait, és persze remek a kávé, kiválóak a borok, és még reggelizni is lehet. Örömmel csatlakoztunk a Julius Meinl kezdeményezéséhez, és természetesen nálunk is lehet majd verssel fizetni március 21-én a Nemzetközi Költészet Napján. Sőt, lesznek, akik egész évben fizethetnek versvalutával: „Minden író és költő, aki a fontosabb irodalmi szervezetek, a Szépírók Társasága, az Írószövetség, a József Attila Kör vagy a Fiatal Írók Szövetsége tagja, napi egy alkalommal fizethet verssel vagy rövidprózával egy kávéért. A fizetségként kapott szövegek kéziratait évente egyszer jótékony célra elárverezzük” – tette hozzá Nyáry Krisztián.

Juhász Anna magyar irodalmár:

Jelszava, ami az élete és munkájának mottója: #azirodalomvilágnézet!

Lassan tíz éve szervez önállóan irodalmi, kulturális esteket, hogy a széles közönséghez eljuttassa Édesapjától örökölt üzenetét: az irodalom fontosságát. Munkája során kiadókkal és legendás helyszínekkel is együtt dolgozik, köztük két történelmi kávéházzal: a Hadikkal és a New Yorkkal. A Hadikban március 22-én tartják a soron következő Irodalmi szalont – amely az alkotó családokat középpontba állítva lesz a generációk estje, vendégei Barabás Lőrinc trombitaművész és testvére, Barabás Zsófi festőművész, valamint Haumann Petra és testvére, Haumann Máté színművészek.

A New York Kávéházban március 20-án szervez estet a színház, az irodalom, a jelmez és a divat közös lélegzéséről – vendégei Zoób Kati divattervező és Szikora János rendező, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója lesz. Felkérték idén, hogy vegyen részt a Magyar Filmhét munkálataiban is, így alakult, hogy március 29-én a New York Kávéházban beszélget majd a ’Testről és lélekről’ című film rendezőjével, Enyedi Ildikóval és munkatársaival, a film főszereplőivel, így a magvető kiadó korábbi igazgatójával, Morcsányi Gézával is. Juhász Anna, az irodalmat sokszínű környezetben, izgalmas kontextusban, társművészetekkel, mutatja be közönségének. Mindemellett a Szabó Magda Centenárium nagyköveteként országszerte szervez az írónőre emlékező és őt megidéző programokat. A legnagyobb az év első felében a Várkert Bazárban megrendezendő ICON program lesz – verseskötet bemutatóval és Náray Tamás divatshow-val.

Weiler Péter kortárs képzőművész:

Weiler Péter 20 éve Budapesten alkot, és állít ki rendszeresen. Színes és figuratív képei egyedi hangulatot teremtenek, a hétköznapok kimerevített pillanataiban az élet szépségén túl annak banalitására is ráismerünk. Weiler műveiből mosoly és humor sugárzik, egyedi design centrikus szituációk, amik mellett nem tudunk elmenni. A kávézás, mint téma korábban őt is megihlette, hiszen Réz András könyvéhez készített illusztrációkat. „A lakásán jártam az ötleteimet egyeztetni. Nála is központi szerepet élvez a kávé a reggelekben, jó volt látni, hogy milyen műgonddal készíti el, a hörpintésnyi sűrű ristrettot. Akkor bevillant, hogy lennie kell majd egy képnek, amin András kávét iszik. De ettől még nem lett volna belőle kép, a pici „smiley” a csésze alján a lényeg, ettől az apróságtól kezd el a kompozíció élni.” nyilatkozta korábban a művész.

Péter azóta is fáradhatatlan, ha művészetről van szó, jelenleg pedig a „Holnap ne gyere” című kiállításra és könyvbemutatóra készül.

„Mindannyian jól ismerjük azt a pillanatot, amikor elpattan bennünk valami. Van, aki magában tartja a dühét, van, aki elveszíti önuralmát, és így érzéseit azonnal mások tudtára hozza. A szerelem és a párkapcsolat egy olyan terület, ahol ezt a feszítést, elpattanást és kibékülést lehet napi 24 órában gyakorolni. Ezen gondolatok mentén született meg az ötlet. A március 30-án megtartott kiállításom, Hevesi Judit: Holnap ne gyere című kötetének bemutatója is egyben. Sőt több mint kötetbemutató és több mint kiállítás: a kiállított képek és versek egy közös performace-ban érnek össze. Tányért törni otthon nehézkes, és a szomszédok is furán néznek ránk másnap a reggelig tartó csörömpölés után. Ezért biztosítjuk a „Holnap ne gyere” című kiállítás és könyvbemutató látogatóinak a lehetőséget, hogy kontrollált, biztonságos körülmények között tányért törjenek. Most végre mindenki kiélheti az eddig elfojtott, forrongó dühét. A tányértörés közben mindenki szabadon gondolhat szerelmére, családjára, barátaira, a városra vagy az országra. Az biztos, hogy az élmény felszabadít, és a törmelékből valami új épül majd. A térben minden látogató lehetőséget kap arra, hogy megszabaduljon egykori vagy jelenlegi párkapcsolati traumáitól. – mesélte a művész, aki szeretettel vár mindenkit március 30-án este 7 órától az Andrássy út 66. szám alatt található galériában. A programot megnyitja: Erdős Virág és Einspach Gábor DJ: Linczényi Márk.

Eseményről bővebb információ:

Facebook: www.facebook.com/juliusmeinlhungary, https://www.facebook.com/events/175254372974667/

Web: www.meinlcoffee.com