Indul a Cseh Tamás Program filmklubja – Március 23-án az Ezek a fiatalok a Kino Café műsorán

Március 23-án 19 órakor, az Ezek a fiatalok vetítésével kezdődik a Cseh Tamás Program és a Hangőr Egyesület közös filmklubja, az Extázis 7-től 10-ig. Négy hónap alatt négy alkalommal a hatvanas-hetvenes évek fordulójának kultikus filmjei, a korszak szakértőinek elemzéseivel.

  • Extázis héttől tízig címmel indul a Cseh Tamás Program beattörténeti filmklubja.
  • A vetítések havonta egyszer, csütörtökönként lesznek a budapesti Kino Caféban.
  • Az első alkalom március 23-án lesz, a műsoron Banovich Tamás Ezek a fiatalok című, 1967-es filmje. A vetítés után Gelencsér Gábor filmesztéta sorozatbevezető előadása.
  • Áprilisban Mészáros Márta Eltávozott napja Kovács Katival, májusban a napokban elhunyt Kovács András Extázis 7-től 10-igje, júniusban ismét Mészáros Márta egy filmje, a Szép lányok, ne sírjatok!
  • A sorozat vendégei lesznek a korszak kutatói, K. Horváth Zsolt, Hammer Ferenc és Szőnyei Tamás.

A hatvanas években nyár felé tetőzött az ifjúsági probléma.” Cseh Tamástól és Bereményi Gézától tudjuk ezt, s ugyancsak ők árulják el A hatvanas évek című dalukban, hogy filmek is készültek ekkoriban – tvisztelő, autóstoppos fiatalokról. Az NKA Cseh Tamás Program és a Hangőr Egyesület közös filmklubja ezek közül a filmek közül válogat, különös tekintettel a popzene és filmipar óvatos frigyének gyümölcseire. Az Extázis héttől tízig tavaszi vetítésein Banovich Tamás, Kovács András és Mészáros Márta alkotásait tekinthetjük meg a Kino Cafe moziban, csütörtökönként 19 órától.

A filmek vetítését követően a szervezők egy Bambi mellett a korszakról, a fiatalságról, a könnyűzenéről és természetesen a filmekről szóló beszélgetésekre is marasztalják a résztvevőket. A filmklub házigazdája Gelencsér Gábor, filmesztéta, aki bevezető előadását követően a korszak kutatóit kérdezi majd a látottakról. Az első vetítésre jegyet váltók egy beattörténettel foglalkozó kiadványt is kapnak ajándékba.

Jegyár: 600 Ft.

Online jegyvásárlás: http://kinocafemozi.hu

  1. március 23., csütörtök 19:00

Ezek a fiatalok (1967)

Magyar zenés film, 87 perc, 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott.

Az Ezek a fiatalok a hatvanas évek fiataljairól szól, az akkori tizennyolc évesekről, akik – mint minden időszak felnövekvő generációja – a pályaválasztás felelősségével, a nemzedéki kérdés problémáival és a szerelem zsongító érzésével, nem utolsósorban pedig az emiatti érzelmi viharok gondjaival vannak elfoglalva. A mai fiatalok pedig igazán rácsodálkozhatnak, milyenek voltak szüleik, nagyszüleik ideáljai anno… A szülők és nagyszülők pedig? Nos, ők meg nosztalgiázhatnak egy jót!

Rendező: Banovich Tamás. Forgatókönyvíró: Abody Béla és Banovich Tamás. Szereplők: Kosztolányi Balázs, Koncz Zsuzsa, Berek Kati, Őze Lajos, Szabó Éva, Kállai Ferenc, Sívó Mária.

Zene: Illés Lajos, Schöck Ottó, Sztevanovity Zorán, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs.

További programok

  1. április 20., csütörtök 19:00

Eltávozott nap (1968) Vendég: K. Horváth Zsolt történész, az ELTE BTK Művészetelméleti és médiakutatási intézetének oktatója.

  1. május 25., csütörtök 19:00

Extázis 7-től 10-ig (1969) Vendég: Hammer Ferenc történész, szociológus, az ELTE BTK Média és Kommunikáció tanszékének vezetője.

  1. június 22., csütörtök 19:00

Szép lányok, ne sírjatok! (1970) Vendég: Szőnyei Tamás az ÁBTL levéltárosa, újságíró.

Forrás: Cseh Tamás Program
,