Vasárnap ünnepli 145. születésnapját a Néprajzi Múzeum

Idén 145 éve, 1872. március 5-én nevezték ki Xantus Jánost a Magyar Nemzeti Múzeum Etnográfiai Osztályának őrévé, s ezzel vette kezdetét (az akkor még Nemzeti Múzeumon belül) a néprajzi gyűjtemény önállóvá válása. Így hagyományosan ezt a napot tekintjük a Néprajzi Múzeum Napjának, és minden évben színes programokkal köszöntjük fel az „ünnepeltet”.  A Néprajzi Múzeum Napján a múzeum idén is számos érdekes és ingyenes programmal szolgál.

Március 5-én vasárnap szakmai és közönségprogramok várják az érdeklődőket. Épületvezetés a műemlékpalotában, gyermekprogramok, kiállítás-megnyitó, könyvbemutatók, magyar és idegen nyelvű tárlatvezetések. A nap egyik érdekes eleme az aznap nyíló Bocskor, csizma, paduka – kalandozások a lábbeli körül c. kiállítás, melyben közel 300 pár lábbeli mesél a viselet kulturális és történeti változatosságáról. Három expedíció, három gyűjtemény címmel betekintést engedünk a múzeumi háttérmunkába, s az érdeklődők megismerhetik Teleki Sámuel, Torday Emil és a centenáriumi Teleki-expedíció kulisszatitkait. A tárlatvezetések között jeltolmácsolt vezetés is lesz. A gyerekeket bábelőadások, a felnőtteket mesterségbemutatók várják. A programsort este Ferenczi György és a Rackajam koncertje zárja.

A nevezetes nap minden elemére a ingyenes a belépés. www.neprajz.hu

A NÉPRAJZI MÚZEUM NAPJA

  1. március 5-én, vasárnap 10.00–19.00 óráig

A nap házigazdája: dr. Kemecsi Lajos főigazgató

A Néprajzi Múzeum Napján a kiállítások és a programok ingyen látogathatók. Töltse velünk ezt az ünnepnapot!

KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ

17.00 A Bocskor, csizma, paduka – kalandozás a lábbeli körül című időszaki kiállítás ünnepélyes megnyitója. Köszöntőt mond dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója.

A kiállítást megnyitja dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és dr. Fülemile Ágnes, az MTA Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

Helyszín: aula, földszint

ELŐADÁSOK, BEMUTATÓK

10.00–14.00 Vetítés a III.  Népismereti Filmszemle filmjeiből

Helyszín: 213-as terem, második emelet

11.00–11.30 Próbáld ki! Önkéntesség a Néprajzi Múzeumban

A Néprajzi Múzeum önkéntesprogramját, eredményeit ismerteti Vörös Gabriella koordinátor, majd lehetőség nyílik az önkéntes munkatársak által tartott foglalkozások, tárlatvezetések megtekintésére.

Helyszín: Vajda László-terem, első emelet

14.00–15.00 „130, 110 és 30 év. Három expedíció, három gyűjtemény”

Betekintés a múzeumi háttérmunkába: Teleki Sámuel, Torday Emil és a centenáriumi Teleki-expedíció gyűjteményének feldolgozása és közzététele.

A témáról beszélget Borsos Balázs, az MTA BTK Néprajztudományi Intézete Etnológiai Osztályának tudományos tanácsadója, Földessy Edina, a Néprajzi Múzeum munkatársa és Sárkány Mihály, az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének szenior kutatója

Helyszín: Vajda László-terem, első emelet

15.00–15.30 Sámántárgyak. Diószegi Vilmos gyűjteménye, katalógusbemutató

A katalógus Diószegi Vilmosnak (1947-től 1963-ig az Ázsia-gyűjtemény muzeológusa volt a Néprajzi Múzeumban) teljes mongóliai sámántárgygyűjteményét dolgozza fel. Különlegessége, hogy Diószegi elsősorban a sámánsírokban talált, a használatból kikerült, illetve titokban használt viseletdarabokat és eszközöket mentett meg a múzeum számára.

A kötetről beszélget a szerző, Wilhelm Gábor, a Néprajzi Múzeum munkatársa és Mészáros Csaba, az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének kutatója.

Helyszín: Vajda László-terem, első emelet

15.30–16.00 Zsidó tárgyak. Katalógusbemutató

A Néprajzi Múzeum zsidó tárgyait veszi számba a kötet, mely az intézmény különböző gyűjteményeiben található zsidó ünnepi és hétköznapi, rituális és használati tárgyakat mutatja be. Ezek között jelentős helyet foglalnak el a 20. század elején magyar nyelvterületről az intézménybe került, a vidéki zsidóság által használt tárgyak csakúgy, mint jeruzsálemi szuvenírek.

A kötetről beszélget a szerző, Szarvas Zsuzsa, a Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese és Vincze Kata Zsófia, az ELTE BTK Néprajzi Intézetének munkatársa.

Helyszín: Vajda László-terem, első emelet

16.00–17.00 A Bátky Zsigmond-díj ünnepélyes átadása

A nap előadása: Lendvai Kepe Zoltán: Erős vár a mi Istenünk… Lendva-vidék és a szlovéniai magyarság szakrális öröksége egy kiállítás tükrében

Lendvai Kepe Zoltán, a Bátky-díj idei kitüntetettje a szlovéniai magyar kisebbség avatott kutatója. Az előadás a szlovéniai magyarság vallási életét bemutató kiállítás létrejöttének körülményeit, fő rendezőelveit vázolja fel.

Helyszín: 213-as terem, második emelet

TÁRLATVEZETÉSEK

10.30–11.30 A Bocskor, csizma, paduka – kalandozás a lábbeli körül című időszaki kiállításban Fülöp Hajnalka, Katona Edit, Kerezsi Ágnes és Sedlmayr Krisztina kurátorokkal.

Helyszín: földszinti kiállítótér

11.00–12.00 Farsang után, húsvét előtt. A magyar nép hagyományos kultúrája című kiállításban Koltay Erikával.

Helyszín: első emeleti kiállítótér

11.30–12.30 Idegen nyelvű tárlatvezetések

„Bölcsőtől a koporsóig – népi ünnepek” (Von der Wiege bis zur Bahre [Volksfeste])

A magyar nép hagyományos kultúrája című kiállításban Fekete Zoltánnal német nyelven.

A magyar nép hagyományos kultúrája című kiállításban Cselik Noémivel angol nyelven.

Helyszín: első emeleti kiállítótér

11.45–12.45 Jelelt tárlatfelfedező túra a Bocskor, csizma, paduka – kalandozás a lábbeli körül című időszaki kiállításban Kerezsi Ágnes vezetésével

Gyülekezés az aulában

14.00–15.00 Múzeumpalota. Épülettörténeti séta Árva Judit vezetésével.

Gyülekezés az aulában

KÖNYVTÁRI PROGRAMOK

11.00, 16.00 Hová vezet a könyvlift? Raktártúra a könyvtár raktáraiban Szöllősy Gabriella vezetésével. (A részvételhez helyszíni regisztráció szükséges.)

Helyszín: könyvtári raktár, alagsor

BÁBELŐADÁSOK

11.00–11.50 Cipőmesék – Szerelmetes tulipántom 1. A Marica Produkció bábelőadása.

(Jelelt előadás.)

13.00–13.50 Cipőmesék – Szerelmetes tulipántom 2. A Marica Produkció bábelőadása

Helyszín: aula, földszint

KONCERTEK

10.00–10.30 Reneszánsz muzsika. A Concentus Consort régizenei koncertje

14.00–15.00 Az ismeretlen ösmerős: a Sárköz. Nagy Vivien és a Márványos Tamburazenekar koncertje. Közreműködnek a bátai Sárköz Néptánc Együttes táncosai.

18.00–19.00 Betyárműsor. Ferenczi György és a Rackajam ünnepi koncertje.

Helyszín: aula, földszint

FOLYAMATOS PROGRAMOK

10.00–16.00 Workshopok felnőtteknek és gyerekeknek: filcpapucs házilag, kulcstartó rátétes mintákkal, cipellős malomjáték készítése az új időszaki kiállításhoz kapcsolódó ismeretekkel.

Helyszín: a díszterem előtere, első emelet

11.00–16.00 Mesterségbemutatók Balla Gemma nemezműves és Bárány Mara gyékényes, népi iparművész vezetésével, az új időszaki kiállításban is megtalálható lábbelitípusok szemléltetésével.

Helyszín: a díszterem előtere, első emelet

11.00–14.00 Hozd a csukád! Várjuk a felhívásunkra érkező különleges, egyedi lábbeliket és történeteiket. Március 5-től november 30-ig lesz látható az a közönségtárlat, amelynek változó darabjait és üzeneteit látogatóink szerkesztik.

Helyszín: aula, földszint

10.00–18.00 Óriási kedvezmények a Néprajzi Múzeum boltjában.

A programváltozás jogát fenntartjuk.

Forrás: Néprajzi Múzeum
, ,