Kiegészítő programok a Filmhét első három napján – Az Oscar-díjas Mindenki először a Filmhéten lesz látható!

A Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával a Magyar Filmakadémia Egyesület 2017. február 27. és március 5. között rendezi meg a Magyar Filmhetet. A nevezett filmek mellett egyetemisták alkotásai, a Filmarchívum által restaurált, digitalizált filmek és közönségtalálkozók színesítik a programot, premier előtt lesz látható Enyedi Ildikó Arany Medvét nyert filmje, a Testről és Lélekről, valamint Az Oscar-éjszaka után először az Aréna moziban lesz látható Deák Kristóf Mindenki című Oscar- díjas kisfilmje. Budapesten a Cinema City Aréna moziban a Filmhét első három napján a közönség többek között találkozhat a Tiszta szívvel, a #sohavégetnemérős és a Kút alkotóival, valamint Kern Andrással.

Mindenki – Fotó forrása: Magyar Filmhét

A Filmhét első napján, február 27-én, hétfőn a versenyprogramon túl 16-18 óra között a 3. Magyar Filmhéten a jövő Oscar-díjas filmeseivel is találkozhatsz! Egyetemisták alkotásait vetítik, így a Színház-és Filmművészeti Egyetem, a Kolozsvári Egyetem, a Filmtett és az Eszterházy Károly Egyetem Mozgóképkultúra Tanszéke hallgatói is bemutatkozási lehetőséget kapnak. Gyere el, és te is ismerkedj meg a fiatal magyar filmes generáció tagjaival! Nem csak rendezők, operatőrök, színészek, vágók, de fiatal rendező asszisztensek, segéd operatőrök, világosítók, focus pullerek is ott lesznek hétfőn az Aréna moziban!!!

A Filmarchívum által restaurált, digitalizált filmek közül hétfőn 18.30-kor Jancsó Miklós Szerelmem, Elektra című alkotását vetítik a 10-es teremben, a Kút című film vetítése után, 19.30-kor pedig a közönség a film rendezőjével, Gigor Attilával beszélgethet.

A rendezvény második napján, február 28-án, kedden 18 órakor a 100 éve született Fábri Zoltán Ötödik pecsét című filmje pereg majd a Cinema City Aréna mozi 10-es termében. Az Egy kupac kufli – Sose együnk gombát reggelire című animációsfilm vetítése után,17:15–17:45 között a közönség találkozhat az alkotókkal, Pálfi Szabolcs és Jurkik Kristóf rendezőkkel, Dániel András íróval és M. Tóth Géza producerrel. A #sohavégetnemérős című film vetítése után, 18.15-45 között Tiszeker Dániel és Lévai Balázs sok szeretettel várják a Filmhét vendégeit beszélgetésére, 21:30–kor pedig, a Gondolj rám vetítése után a közönség találkozhat Kern Andrással, a film főszereplő-rendezőjével.

A 3. Magyar Filmhét harmadik napján, március 1-jén a Filmarchívum által restaurált, digitalizált filmek közül 18.15-kor Gárdos Péter ikonikus alkotását, a Szamárköhögést nézheti meg a közönség, 19:15-19:45 között Till Attila filmje, a Tiszta szívvel vetítése után Stalter Judit, Fenyvesi Zoltán, Fekete Ádám és Thuróczy Szabolcs sok szeretettel várják a Filmhét nézőit beszélgetésére. 21:45–22:15 között Sinka István Fekete bojtár vallomásai és Móricz Zsigmond Barbárok című novellája alapján készült A fekete bojtár című tévéfilm rendezőjével, Vitézy Lászlóval találkozhat a közönség, 22 órakor  a Gondolj rám vetítése után Kern Andrással, 22:15–22:45 között pedig az Arany Medve-díjas Testről és Lélekről után a Filmhét nézőit Enyedi Ildikó rendező és Mécs Mónika producer várják beszélgetésére.

Végül Deák Kristóf Oscar-díjas kisfilmje, a Mindenki az Oscar-éjszaka után először a 3. Magyar Filmhét kisjátékfilm blokkjaiban hétfőn 18 órakor, kedden 17:15-kor, szerdán pedig 18 órakor lesz látható az Aréna moziban. A vidéki mozik kísérő programjairól a mozik honlapján lehet tájékozódni.

Nézz magyar filmet!

http://filmhet.hu   
https://www.facebook.com/magyarfilmhet