artman_T_est – premier, Trafó

artman_T_est – premier
2016.03.01. 19.00 óra
Trafó Kortárs Művészetek Háza
PREMIER

Mészöly Andrea: Az Én házam
Tánceánia Együttes: Fehér…

Az ArtMan Egyesület mozgásszínházában sérült és ép előadók egyenrangú partnerként lépnek a világot jelentő deszkákra. Az egyesület célja, hogy közösséget teremtsen, elősegítse mind a fogyatékos emberek, mind az épek testi és lelki fejlődését. Az  esten két előadást láthatunk a munkájukból: Mészöly Andrea Az Én házam című rendezését és a Tánceánia Együttes Fehér című produkcióját. Előbbinek Duliskovich Bazil képzőművész és Bényi Gergő videó-animátor, utóbbinak Bujdosó János zenész az értékes közreműködője.

Fotó forrása: Trafó Kortárs Művészetek Háza

„A testtudati technikákon és improvizáción alapuló kortárs táncszínház fogyatékos művészei jelenlétükkel újratanítják, hogyan használjuk elfelejtett képességünket, az önreflexión alapuló, belülről fakadó átalakulást.” (Bóta Ildikó – ArtMan Mozgásterápiás Egyesület, alapító, korábbi elnök)

Mészöly Andrea darabja egy színész (Kövesdi László), egy táncművész (Bakó Tamás), egy sérült előadó (Bruckner Csaba) egy képzőművész (Duliskovich Bazil) és egy hang-videó animátor (Bényi Gergő) segítségével járja körül „Az Én házam” témáját. A produkció az egyes művészeti formák kapcsolódásait is kutatja.

„A fizikum korlátai és az individuum útvesztőin túl, azokat az utakat kerestük, amiben összhangra találhatunk egymásban.” Mészöly Andrea

Hol van a helyünk saját házunkban? Otthonosan érezhetjük-e magunkat saját testünkben? És végezetül: hogyan válik környezetünk labirintussá? Az előadást az alkotók saját élményeikből inspirálódva hozták létre asszociációs módszerrel. Terítékre kerülnek problémás családi helyzetek és olyan elfeledett történetek, melyeket csupán testünkben hordozunk magunkban.

A vegyes képességű táncosokból álló, komoly múltra visszatekintő, 1999-ben alakult Tánceánia Együttesből nőtte ki magát az ArtMan Egyesület. Jelenleg a Trafóban tartandó előadás két rendezője, Gál Eszter és Farkas Dorka, továbbá Kálmán Ferenc vezetik a csoportot, de az Egyesület több táncosa is rendszeresen részt vesz a munkában.

Az együttes produkciója a címadó színből, és a hozzá társított fogalmakból kiindulva jön létre, érintik többek között a kiszolgáltatottság és a letisztultság témáit. A szereplők saját élményeiket és gondolataikat építik az előadásba, melyeket a két rendező komponál előadássá. A Fehérben a tapasztaltabb csoporttagok mellett olyanok is színpadra lépnek, akiknek a márciusi premier lesz életük első szereplése.

Farkas Dorka az ArtMan Egyesület elnökségi tagja, előadóművész,  kreatív-tánc oktató,  testtudati mozgáscsoport-vezető. 2011 óta a Tánceánia tagja, 2014 óta társvezetője. A Baltazár Színház társulatának egyik mozgástanára. Az elmúlt években számos inkluzív  és közösségi tánc programban dolgozott csoportvezetői és szervezői minőségben. Alkotóként a jelen idejű kompozíciók és az improvizáció foglalkoztatják.

Gál Eszter táncművész, táncpedagógus, a Színház és Filmművészeti Egyetemen tanít. Az ArtMan Egyesület egyik alapítója és 2002 óta a Tánceánia Együttes tagja, majd 2011 óta társvezetője. 1993-tól készíti darabjait, rendszeresen fellép csoportos és szóló improvizációval itthon és külföldön. Számos hazai és nemzetközi projektben vesz részt. Az IDOCDE egyik alapítója, 2013 óta vezető koordinátora és kutatója.

Mészöly Andrea a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és a Budapest Tánciskola szemléleti alapjainak elsajátítását követően a DekaDANCE tánccsoport tagjaként, majd az L1 Független Táncművészek Társaságának tagjaként folytatott alkotó munkát. 2004-ben került először kapcsolatba fogyatékkal élő emberekkel, amikor heti rendszerességgel vezetett a Baltazár Színház Down-szindrómával, illetve középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő színészeinek tánc és improvizációs órákat. 2010-ben csatlakozott az ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesülethez, valamint az egyesület csoportjaként működő Tánceánia Együtteshez. A halmozottan fogyatékos mozgáskorlátozott felnőtt emberek rehabilitációját segítő csoportban mint előadóművész segíti a fogyatékkal élő csoporttagok művészeti tevékenységbe való integrálását. Szakmai életútjának fontos lépése a 2011-ben készült „Beszélj rólam!” című, önálló munka, két halmozottan fogyatékos mozgáskorlátozott előadóművész közreműködésével. 2015-ben szomatopedagógus diplomát szerzett az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai főiskolai karán2015-től a Csillagház Általános Iskola gyógypedagógusaként a halmozottan fogyatékos mozgáskorlátozott gyermekek mozgásfejlesztésével is foglalkozik.

Forrás: Trafó Kortárs Művészetek Háza