Bozsó János Munkácsy díjas festő kiállítása Rómában

2017. február 24-én, pénteken 19.30 órakor kerül sor a Római Magyar Akadémia Galériájában (Falconieri Palota – Via Giulia, 1) a “Bozsó János Paesaggi-sentimenti (Tájak-érzelmek)” című kiállítás hivatalos megnyitójára. Dr. Puskás István, a Római Magyar Akadémia igazgatójának köszöntését követően, Halász János képviselő úr nyitja meg a kiállítást. Jelen lesz a művész fia, ifj. Bozsó János is, a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény elnöke.

A római tárlaton, amelynek kurátora Németh Pál, a Munkácsy díjas festőművész közel 50 kis- és közép méretű olajfestménye lesz látható. A kiállítás 2017. március 19-ig tekinthető meg.

Bozsó János festészete ezer szállal kötődik a magyar tájhoz, az otthonát jelentő alföldi vidékhez. Állandó szabadságvágyát legjobban a korlátok nélküli horizontok között érezte kiteljesedőnek.

Erőteljes, széles vonásokkal, telt színekből építkező expresszív erejű képei elsősorban érzelmi indíttatásból születtek és érzelmeket tolmácsolnak.

Életét és életművét a fény és árnyék ellentétének állandó kontrasztos jelenléte határozta meg. A napfény mindent elsöprő ragyogásának öröme, a ködös párában feloldódó fák, vízpartok lebegésének csendes révülete, a fenyegető kék árnyékok borúja egyaránt megjelennek alkotásain.

Európai utazásai során tíz országban, többek között Olaszországban kutatta a hely szellemét és azok összetéveszthetetlen miliőjét.

Alkotásai nemcsak magyarországi múzeumokban, magángyűjteményekben találhatók meg, hanem jelentős európai kollekciókban is szerepelnek. Kiállításai az Egyesült Államoktól Japánig számtalan országban voltak láthatóak.

Magyarország egyik legjelentősebb néprajzi és iparművészeti magángyűjteményét ajándékozta szülővárosának, Kecskemétnek. A Bozsó Gyűjtemény a városba látogató művészetrajongók kihagyhatatlan programja.

A kiállítást követően 20.30 órakor, a Falconieri Palota Liszt termében Fejes Krisztina zongoraművész ad koncertet. Az esten Beethoven, Liszt, Kodály művei csendülnek fel.

Forrás: Római Magyar Akadémia