Ahol a karnevál a gyerekekről szól

A Szent Márk téren és a környező utcákban hömpölygő, szelfiző maszkos-maskarás tömegtől alig pár lépésre, a Canal Grande partján álló gyönyörű velencei palota, a Ca’ Giustian termeiben minden a gyerekekről szól a karnevál hetében.

A világ egyik legfontosabb kulturális intézménye, a Velencei Biennále idén nyolcadik alkalommal szervezte meg a nemzetközi Gyermekkarnevált, ahol koncertekkel, foglalkozásokkal várja a kicsiket és kicsit nagyobbakat.

Magyarország másodjára hoz programot, két éve Kecskemét városa mutatta meg sokszínű zenei kultúráját a magyar biennále irodának köszönhetően, idén a Római Magyar Akadémia szervezésében a MOME és a szentendrei Skanzen hozott programot Hang-hullámok karneválja címen.

Hever Lili, a MOME Múzeumi menedzsment hallgatója és egyben textiltervező művész alumnija és Szigethy Zsófia, a szentendrei Skanzen múzeumpedagógusa, German Kinga koncepciója alapján, közösen kialakított tematikus foglalkozásokat tartanak gyerekek számára, akik játszva szereznek ismereteket arról, hogyan születnek, hogyan terjednek a hangok a vízfelületen, rajzzá, festett képpé alakítva teszik láthatóvá a hangokat, a hanghullámokat, miközben az együttzenélés örömét is megtapasztalják.

A Gyermekkarnevál, amelynek hivatalos megnyitójára 2017. február 18-án, szombaton került sor, 2017. február 26-ig látogatható, hétfő-péntek 10.00-16.00, szombat-vasárnap 11.00-18.00  óra között. A belépés ingyenes.

http://www.labiennale.org/it/biennale/carnevale/

Forrás: Római Magyar Akadémia