Török Ferenc 1945 című filmje Berlinben a közönségszavazatok alapján a harmadik díjat nyerte el

Török Ferenc 1945 című filmje, melyet nagy sikerrel mutatott be a Berlinale  Panorama programja, a közönségszavazatok alapján a harmadik díjat nyerte el.

A filmnek ez már a második közönségdíja, mert a Miamiban megrendezett Zsidó Filmfesztiválon a narratív kategóriában is  a legjobbnak választották.

 Az 1945 augusztusának egyetlen napján játszódó történelmi film témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon.

Az 1945 a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon lesz először látható április elején, és a Katapult Film forgalmazásában április 20-án indul a mozikban.

Szántó T. Gábor novellájának filmes feldolgozása rendkívül erős színészgárdát vonultat fel: Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Angelus Iván, Nagy Marcell, Szirtes Ági, Szarvas József, Znamenák István és Nagy-Kálózy Eszter alakítják a fontosabb szerepeket.

A film forgatókönyvét Szántó T. Gábor és Török Ferenc közösen írta, operatőre a világhírű Ragályi Elemér, látványtervezője Rajk László, zeneszerzője Szemző Tibor, hangmestere Zányi Tamás, vágója Barsi Béla.

,