Dollárpapa – közönségtalálkozó

Gábor Andor: Dollárpapa – közönségtalálkozó
2017. február 22. (szerda) 16.30

Közönségtalálkozó Gábor Andor: Dollárpapa című komédiájához kapcsolódóan, a Szegedi Nemzeti Színház 2017. március 3-i bemutatóját megelőzően

Résztvevők: Horváth Péter a darab rendezője, valamint Szilágyi Annamária, Rácz Tibor és Rédei Roland a darab szereplői
Moderátor: Gortva Tamás, a Radnóti Miklós Gimnázium tanára

Helye: Somogyi-könyvtár (Dóm tér 1-4., 1. emeleti folyóiratolvasó)

A kabaréban feltűnő ifjú szerző, később regényíró, költő, humorista, publicista, dalszövegíró Molnár Gál Péter szavaival a pesti kabaré bármilyen hangon verselni képes napszámosa. Élete, életműve példázat arról az ellentmondásos útról, amely a művelt, baloldali polgárt a kommunizmus hívévé tette a huszadik század első felének Magyarországán.

1917-ben írt műve, a Dollárpapa gogoli alaptörténetet dolgoz fel magyar szereplőkkel. Az 1957-es filmváltozatban Rajz János alakítása tette felejthetetlenné a meggazdagodni az ígéret földjén is képtelen kisembert. Kitörölhetetlenül belénk ivódtak azok a képsorok, melyeken Rajz a szeles amerikai utcákon szendvicsemberként próbálja megkeresni a betevőt, hogy aztán kedves rokonainak itthon tört magyarsággal bizonygassa, hiába érkezett a tengerentúlról, ő bizony nem lett milliomos; 10 arany dollár minden vagyona.

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház