Szerző, fotók: Tóth Ditta
A jó konceptualista alkotás érthetően fejezi ki a mögötte álló eszmét. A tárgyakban rejlő lehetőségek kiválasztásával értelmezési irányok, kontextusok struktúrái határozhatók meg, amelyek képesek megbolygatni az alkotóról és a „készítésről” kialakult fogalmainkat, valamint a közöttük lévő kapcsolatot. Ettől ennyire izgalmasak. Szalay Péter A felszínen című kiállítási anyaga az érintés témájának különböző jelentésrétegeit használja ki és az elkészült munkákat egy jól kidolgozott performatív aktussor egymásra reagáló darabjaiként szólaltatja meg.
A felszínen maradva annyi történt, hogy Szalay egy általa barkácsolt apparátus segítségével porcelán nippekre aluminium-szulfátot és magnézium-szulfátot kristályosított, majd az így létrejövő szobrokat beszkennelte, és a felületi vonalaik alapján digitális, sokszögű palástot készített róluk, végül 3D-ben kinyomtatta őket. A tárlaton az eredeti alkotás és a technikai gesztussal létrehozott, absztrakt verziójának egymás mellé helyezésével a befogadó már kritikai reflexióra kényszerül: a technológiai újdonságok művészeti célú alkalmazása már nem döbbenti meg, mégis megzavarja a szobrászathoz való viszonyát, esztétikai elvárásait.
A sorozatgyártott porcelán figurák felületére rátelepednek a kristálytömbök. A népi biedermeier romantikát remekül kiegészíti, a szervesség jelenlétének látszatát kelti benne, szinte pátosszal látja el. Ez a kristályos réteg leíró jelleget kínál: a megkövesedés, gondolati bebábozódás, jeges-érzelmi megmerevedés asszociációival írja felül, szinte individualizálja a nippeket. A kristály-tumorok a maguk fejlett totalitásában tapadnak meg, határaikat egy belső természeti dinamika tolja szét és készteti folyamatos térfoglalásra. Realizált természeti nyugtalanságok, melyek bár már a lassú növekedés illúzióját keltik, létrejöttüket mégis egy emberi készítő indukálta és irányította: a természetes képződésük idejét felgyorsította. Az alak láthatóvá tett, belső, lelki folyamatainak megjelenítéseként értelmeződnek, pedig valójában az anyagok kémiailag nem lépnek kapcsolatba egymással, csupán felületesen érintik egymást, a porcelán csak építkezési talapzata a szulfátoknak, amelyek könnyen lebonthatóak róla visszaadva ezzel a figurák névtelen, sorozatgyártott jelentéktelenségét. A kristály tehát nem a porcelánt szólítja meg, hanem az ábrázolt tárgyat, a kislánykát, vagy a pihenő pásztort, ezekre ülepíti rá a pszichikai kiegészítést, aurát von köréjük.
A szobor és lenyomata sem érintkezik, hiszen a szkennelés fénnyel tapogatja el a mű felszínét és mindössze egy digitális öntőformát hoz létre, egy könnyen módosítható szimulációs hálót. A folyamat inkább építészeti szempontokat tart szem előtt, praktikus problémákat kezel, gazdaságos anyaghasználatot és nyomtatási eredményt céloz meg. Az eredetként szolgáló konstrukció felületi absztrakciója tehát pusztán formai választásokat, logikai és esztétizáló nézőpontokat hangsúlyoz. A két alkotás között a hasonlóság csupán érintőleges. Egy „analóg” gipszöntévény a külsődlegességek pontos reprodukcióját adná, itt viszont a Szalay által stilizált, geometrizált, elektronikus vázrajz elnagyolt hasonlósága egy elmosódott, részleteitől megfosztott emlékkép modelljének tűnik, a kinyomtatott eredmény pedig a további bomlás természetes szükségszerűségét érzékelteti. A szoborpárok vizuális ütköztetése tehát a kibomló vagy erodálódó realitás ellentétes irányú mozzanataiban fogalmazódik meg, tekintve akár a művek plasztikai intenzitását, vagy jelentésképző tulajdonságát.
Szalay Péter egy posztmodern „demiurgosz”: természeti folyamatokat katalizál, digitális lenyomatokat hagy, algoritmusokat működtet, komplex műveletsorokban gondolkodik. Az alkotói processzusban nem játszik szerepet a kézi megformálás, helyette inkább a dinamikák irányba fordítása, a tárgyak karaktereinek differenciálása, néhányuk szándékos kiemelése, vagy mellőzése jellemzi, így aktualizálja napjainkra a művészeti kifejezésmódokat.
Szalay Péter A felszínen című kiállítása február 24-ig tekinthető meg az acb Attachment-ben (Budapest, VI. Eötvös u. 2.)