Ifjú tehetségek és a magyar jazz krémje a jubileumi Jazz Showcase-en

A Jazz Showcase az évek során a közép-európai régió legjelentősebb tehetségbörzéjévé nőtte ki magát. Az idei alkalom nemcsak amiatt különleges, hogy immáron tizedszerre rendezik meg, de a jubileum alkalmából egy nagyszabású gálakoncerten az elmúlt évtized nagy felfedezettjei is színpadra lépnek.

A Müpa 2008-ban indította útjára a jazztehetségeket felsorakoztató programsorozatát, a régióban egyedülálló módon biztosítva lehetőséget a fiatal zenészek bemutatkozására európai és amerikai jazz-szaktekintélyek előtt. A sorozat célja nem titkolt módon az volt, hogy ezáltal továbbtanuláshoz, lemezfelvételi lehetőséghez, koncertturnékhoz segítse a magyar jazz utánpótlását. „A Müpa egyik missziója, hogy minél több generációt, minél több fiatalt vonzzon mind az intézménybe, mind a színpadra. A Jazz Showcase az egyik alappillére ennek” – fogalmazott Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. A sorozat olyan fiataloknak adott lehetőséget, akik mára már a hazai jazzszcéna kikerülhetetlen alakjai lett, és külföldön is egyre nagyobb sikereket érnek el. A tavaly megkezdett hagyomány folytatásaként idén is nemzetközi zsűri szavaz az ifjak produkcióira, a közönség pedig a helyszínen és online is leadhatja voksát a kedvencekre. A kiválasztott zenekarok pedig újabb fellépési lehetőséget kapnak majd.

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is a feltörekvő fiataloké lesz a színpad az Átriumban a délutáni órákban. A seregszemlét február 3-án a zongorista Balogh Gyula és kvartettje nyitja majd, őket a hagyományosabb jazzhangzást képviselő Gino’s B Version, és a 2014-es Jazzy Dalversenyen legjobb szöveg díját elhozó Girly Groove, akik kifejezetten erre az alkalomra összeállított műsorral és egy, a Müpa tiszteletére írt vadonatúj dallal érkeznek.

A napot a 2011-es Showcase egyik kedvence, az akkor 13 éves révkomáromi dobos, Hodek Dávid zárja. Az elmúlt időszakban már az Egyesült Államokban is jelentős sikereket ért el, így nem meglepő, hogy a Fesztivál Színházba is amerikai zenésztársakkal érkezik majd. A zongorista Paul Cornishsal és a bőgős Joshua Crumblyval alkotott multikulturális trió a jazz mellett sokat merít a funk, a hip-hop és a popzene motívumaiból is.

Szombaton, február 4-én a fiatalok közt az 1960-as, ’70-es évek ambient és technoid improvizatív stílusaink határán mozgó jazzbois duó indítja a napot, majd őket követi Horváth Cintia és kvintettje, végül pedig a fantasztikus tempójáról ismert altszaxofonos Ludányi Tamás és kvartettje zárja.

Este ismét nemzetközi vendéget köszönthet majd a Fesztivál Színház közönsége, hiszen a dobos-zeneszerző Bágyi Balázs és új kvartettjének vendége az új generáció nemzetközi szinten is sikeres képviselője, a virtuóz jazztrombitás Li Xiaochuan lesz. Kína az elmúlt időszakban – a művészeti élet számos más területéhez hasonlóan – a jazzben is robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, így a koncert is igazi nemzetközi élmény lesz.

A vasárnapi zárónapon az Átriumban Kész Petra énekesnő egyedi trióformációja, a multi-dimensional jazz-hop chill Cymbal Rush kezd, akiket a már elismert jazzénekesnő, Vörös Janka irányított e-Series követ. Végül a 2016 májusában alakult Toni Snétberger Quartet lép majd színpadra.

A jubileumi Jazz Showcase az évfordulóhoz méltó Gálakoncerttel zárul február a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, ahol a korábbi évek legrátermettebb fiataljai – Fábián Juli, Harcsa Veronika és Gájer Bálint énekesek, Balogh Zoltán zongorista, Balogh Roland és Gyémánt Bálint gitárosok és a Koppenhágában élő Bolla Gábor szaxofonos – térnek vissza egy igazi örömzenélésre. A szólistákat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzett vagy még tanulmányaikat folytató jazzmuzsikusaiból alakult Senior Big Band kíséri, az egyetem docense, László Attila gitárművész-zeneszerző vezetésével.

A koncertek közt pedig Sánta István Csaba Jazzonance címre keresztelt fotókiállítását is érdemes lesz megnézni, ahol múlt évszázad második felének négy kivétellel még az élők sorában lévő zenei hősei láthatók Jon Hendrickstől kezdve egészen Muhal Richard Abramsig. A tárlat február 3. és 6. között lesz látható.

További információk: https://www.mupa.hu/programok/jazz-showcase-2017

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/1793845904191095/

Hodek Dávid & Friends

  1. február 3. 20:00 Fesztivál Színház

Hodek Dávid – Fotó forrása. Müpa

Közreműködők: Paul Cornish, zongora; Joshua Crumbly, bőgő; Hodek Dávid, dob

További információk: https://www.mupa.hu/program/hodek-david-friends-2017-02-03_20-00-fesztivalszinhaz

Bágyi Balázs New Quartet és Li Xiaochuan

  1. február 4. 20:00 Fesztivál Színház

Bágyi Balázs New Quartet – Fotó forrása: Müpa

Bágyi Balázs New Quartet: Lakatos „Szoszó” Sándor, szaxofon; Oláh Dezső, zongora; Oláh Péter, bőgő; Bágyi Balázs, dob

Vendég: Li Xiaochuan, trombita

Li Xiaochuan (c) JZ Management – Fotó forrása: Müpa

További információk: https://www.mupa.hu/program/bagyi-balazs-new-quartet-es-li-xiaochuan-2017-02-04_20-00-fesztivalszinhaz

Gálakoncert

  1. február 5. 20:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködők: Fábián Juli, Harcsa Veronika, Gájer Bálint, ének; Balogh Roland, gitár; Balogh Zoltán, zongora; Bolla Gábor, szaxofon; Gyémánt Bálint, gitár

Senior Big Band (művészeti vezető: László Attila)

További információk: https://www.mupa.hu/program/ten-years-young-galakoncert-2017-02-05_20-00-bbnh

Jazzonance – Sánta István Csaba zenészportréi

  1. február 3. péntek – 2017. február 6. hétfő Előcsarnok, Zászlótér

További információk: https://www.mupa.hu/program/jazzonance-santa-istvan-csaba-zeneszportrei-2017-02-03_19-00-elocsarnok

Jazz Showcase – Jazz-tehetségbörze

  1. február 3.

16:00 Átrium (Előcsarnok)  – Balogh Gyula Quartet

További információk: https://www.mupa.hu/program/jazz-tehetsegborze-balogh-gyula-quartet-2017-02-03_16-00-atrium-elocsarnok

17:00 Zászlótér – Gino’s B Version

További információk: https://www.mupa.hu/program/jazz-tehetsegborze-gino-s-b-version-2017-02-03_17-00-zaszloter

18:00 Átrium (Előcsarnok) – Girly Groove

További információk: https://www.mupa.hu/program/jazz-tehetsegborze-girly-groove-2017-02-03_18-00-atrium-elocsarnok

  1. február 4.

16:00 Átrium (Előcsarnok) – jazzbois

További információk: https://www.mupa.hu/program/jazz-tehetsegborze-jazzbois-2017-02-04_16-00-atrium-elocsarnok

17:00 Zászlótér – Horváth Cintia Quintet

További információk: https://www.mupa.hu/program/jazz-tehetsegborze-horvath-cintia-quintet-2017-02-04_17-00-zaszloter

18:00 Átrium (Előcsarnok) – Ludányi Tamás Quartet

További információk: https://www.mupa.hu/program/jazz-tehetsegborze-ludanyi-tamas-quartet-2017-02-04_18-00-atrium-elocsarnok

  1. február 5.

16:00 Átrium (Előcsarnok) – Cymbal Rush

További információk: https://www.mupa.hu/program/jazz-tehetsegborze-cymbal-rush-2017-02-05_16-00-atrium-elocsarnok

17:00 Zászlótér – Vörös Janka e-Series

További információk: https://www.mupa.hu/program/jazz-tehetsegborze-voros-janka-e-series-2017-02-05_17-00-zaszloter

18:00 Átrium (Előcsarnok) – Toni Snétberger Quartet

További információk: https://www.mupa.hu/program/jazz-tehetsegborze-toni-snetberger-quartet-2017-02-05_18-00-atrium-elocsarnok

Forrás: Müpa
,