Felszabadító kötelék

13 olyan kortárs alkotó műveiből nyílt kiállítás az Artézi Galériában, akik a szó legnemesebb értelmében egy közösséget alkotnak. Ez erőt és inspirációt ad számukra az alkalmazkodás kötöttsége nélkül. A kiállított képek sokszínűsége bizonyítja: kötelékben is lehet szabadon alkotni.

A Kötelék című kiállítás művészei több mint tizenöt éve tömörültek egyesületbe „ÚJ Szalon – Váci Alkotóművészek Egyesülete” néven. Kapcsolatuk természetes alapját az otthonuk, Vác városa és környéke iránti szeretet jelentette, de az idők során ennél is fontosabbá vált az egymás iránti tisztelet és megbecsülés. Németh Árpád szerint az egyesületnek nincsen kiáltványa, nem fogalmaztak meg követelményeket, egyet kivéve: a közös megjelenés egymás művészetének kölcsönös elismerését jelenti.

Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a kiállításon a kortárs magyar művészet szinte minden irányzata látható a hiperrealizmustól a szürrealizmusig, a jól azonosítható figurális elemektől az absztrakt látomásokig. Ennek megfelelően a kifejezési eszközök is változatosak: olaj- és akrilfesték, ceruza, fotó, digitális nyomat vagy éppen vegyes technika közvetíti az üzenetet. A lényeg azonban közös: az igazság keresése és szabad kinyilvánítása.

A február 9-éig látogatható kiállítás megnyitóján Fördős Attila, Vác polgármestere hangsúlyozta, hogy a kötődés kölcsönös a művészek és a város között: a galériák és a kiállítások fontos részét képezik Vác életének. A település számára több szempontból is előnyös, hogy egyre több képzőművész költözik a környékre; tevékenységük vonzóbbá, élhetőbbé teszi Vácot (példaként Fekete István fotóit említette, amelyek a helyi zeneiskolát díszítik).

Néhány példa a kiállításon látható alkotások közül:

Molnár József László: Rajz LVII.

Németh Árpád: Eszmélet

Orvos András: Virág

Zaubel István: Torzók

Katalógus: http://artezi.hu/exhib/2017_Vac/Vac_katalogus.pdf

A kiállítás honlapja: http://artezi.hu/exhib.php?exhibition=26

Forrás: Artézi Galéria