Baranyi 80 – Baráti portré egy reneszánsz emberről

Baranyi Ferenc – Fotó forrása: Óbudai Társaskör

Baranyi 80 – Baráti portré egy reneszánsz emberről

2017. január 23., hétfő 19 óra
Óbudai Társaskör (1036, Budapest Kiskorona utca 7.)

Közreműködik:
Ardó Mária, Csák József – ének
Harazdy Miklós – zongora
Szersén Gyula színművész
Beszélgetőtársak: Czigány György, Madarász Imre, Szakonyi Károly, Szinetár Miklós
Szerkesztő, műsorvezető: Merényi Judit, Farkas László

„ki itt költő, az tudja biztosan,
hogy sohasem lehet árnyéktalan,
aki a napra – így vagy úgy – kiáll.”
Baranyi Ferenc – Így vagy úgy

„A terveimmel kondicionálom magam. Egy kolostorba vonult szerzetes cellájának ajtaja felett olvasható tapintatos figyelmeztetés lebeg a szemem előtt: Írni valóm sok, időm kevés.” – így nyilatkozott Baranyi Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító 2014-ben. Az élet őt igazolja, hiszen a több, mint negyven kötet szerzője, kéttucatnyi verseskötet fordítója, opera és irodalmi műsorok szerkesztője és műsorvezetője idén 80 éves. Az Óbudai Társaskörhöz számtalan szálon kapcsolódó művészt barátai, kollégái köszöntik.

Belépőjegy: 1800 Ft, diákjegy: 900 Ft

Forrás: Óbudai Társaskör