Abszolút zene éjjel-nappal – Maratoni futam Brahmsszal, a Müpával és a BFZ-vel

Már csak öt nap, és Johannes Brahms zenéjével telik meg a Müpa. Hallotta már egymás után a romantikus zeneszerzőgigász mind a négy szimfóniáját? Szereti a meglepetéseket? Képes maratoni mennyiségben fogyasztani zenét, akár reggeltől estig? Január 22-én, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös szervezésű Brahms-maratonján most mindezt egy helyen és egy időben kapja meg az ország legjobb együtteseitől.

Johannes Brahms – Fotó forrása: Müpa

Tizedik alkalommal rendezi meg nagyszabású közös maratonját a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa január 22-én, a magyar kultúra napján. Az egész napos rendezvény programja Johannes Brahms négy szimfóniája mellett zongoradarabjaiból, kamarazenekari, kamara- és kórusműveiből áll össze. A darabokat a magyar zenei élet legjelesebb képviselőinek előadásában hallhatjuk.

Annak, aki ellátogat a Müpába, valóban egyedülálló élményben lehet része, hiszen egymás után hallgathatja meg Brahms mind a négy szimfóniáját. A drámai és sötét, mégis lendületes és finom első a Concerto Budapest (vezényel: Keller András) előadásában szólal meg. A másodikat, amely Brahms szerint olyan kedves és vidám, mintha egy fiatal házaspárnak szólna, a Győri Filharmonikusok (vezényel: Berkes Kálmán) keltik életre. A választás nem véletlen: a darab ősbemutatóját a győri születésű Richter János, Brahms barátja vezényelte, édesapjának, Richter Antalnak pedig kulcsszerepe volt a Győri Filharmonikus Zenekar megszületésében. A heroikus és rejtélyes harmadik, melyet a szerző barátja, Eduard Hanslick zenekritikus a legtökéletesebb Brahms-szimfóniának tartott, a MÁV Szimfonikus Zenekar (vezényel: Csaba Péter) értelmezésében hallható. Ez a darab több filmből is ismerős lehet, de Frank Sinatra és Carlos Santana is felhasználták a dallamait. A súlyos és komoly negyediket, amely mások mellett egy progresszív rockzenekart (Yes) is megihletett, a Nemzeti Filharmonikusok (vezényel: Kovács János) játsszák.

Fischer Iván (c) Marco Borggreve – Fotó forrása: Müpa

A Brahms-maratonon kamaramuzsikálásból sem lesz hiány. A B-dúr szextettet a Kelemen Kvartett, Maxim Rysanov és Kokas Dóra, az I. (D-dúr) szerenádot a Budapesti Vonósok adják elő. Különleges zenei csemegének ígérkeznek Brahms kórusművei, azaz a Három motetta, az Öt ének vegyeskarra, valamint a Szerelmi dalkeringők hármasa, amelyeket a Cantemus Vegyeskar, és a négykezes zeneirodalom elismert előadói, Zentai Károly és Bizják Dóra szólaltatnak meg zongorán. A BFZ kamaraegyüttese Brahms h-moll klarinétötösét hozza a maratonra, Rados Ferenc pedig zongorán idézi meg a nagy német zeneszerző és zongoraművész életművét a Nyolc zongoradarabbal és a Változatokkal egy Schumann-témára.

A Bachtrack kritikusa egyszer azt írta a Fesztiválzenekar BBC Promson adott koncertje után, hogy „ha Brahmsról van szó, Fischer Ivánnak nagyon pontos elképzelései vannak, tudja, mit akar”. Ezért nincs abban semmi rizikó, hogy a BFZ ezúttal meglepetéskoncerttel zárja a napot. Mindezek mellett az Üvegteremben a nap során a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói adnak ingyenes koncerteket. A Müpa Előadótermében vetítések, az előcsarnokban kiállítás várja a maratonra érkezőket.

Idén is élőben lehet követni a maratont az interneten: a koncertek HD-minőségű, online közvetítése a mupa.hu és a bfz.hu oldalakon érhető el.

A Brahms-maraton teljes programja megtalálható a Müpa és a BFZ honlapján.

2017. január 22. (vasárnap), 10:30–22:00
Brahms-maraton
A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója
Művészeti vezető: Fischer Iván
Müpa / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Fesztivál Színház, Üvegterem

https://www.mupa.hu/programok/brahms-maraton

Facebook: https://www.facebook.com/events/1658119774501019/

Forrás: Müpa