„Egy darabka égbolt a kártyafelhőkarcolónk fölött” – Már megint kezdik! a Kolibri Pincében

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

December elején jelentkezett legújabb, kiskamaszkortól ajánlott darabjának premierjével a Kolibri Színház. Az előadásnak otthont adó, az Andrássy úton található Kolibri Pince tereit teljes egészében kihasználó, Preiszner Miklós zeneműveivel előadott egy felvonásos, előadást Laboda Kornél rendezte.

Fotó: Bottyán Marcell - Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Fotó: Bottyán Marcell – Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

A színház társulatának új előadása több szempontból is figyelemre méltó. A Kirsten Fuchs kortárs német szerző 2015-ben megjelent drámája alapján született előadást, a berlini ősbemutatót követően a Kolibri Színház vitte először színpadra. Így a történet alapjául szolgáló dráma feldolgozásával a hazai közönség az anyaországon és német nyelven kívül elsőként itt találkozhat. Az előadás témája, a mű kortárs írója tollából származtatva a korosztályt érintő és foglalkoztató társadalmi-, emberi- és létkérdésekkel, problémákkal is foglalkozik úgy, hogy azt a célközönség számára annyira érthető, a mindennapjaikra jellemző humoros helyzetekbe, szójátékokba és zenei dalbetétekbe szövi bele. Így a történet nem csak a közérthetőséget és szórakoztathatóságot de az őket mélyen foglalkoztató témák kifejtésének lehetőségét is felkínálja a közönségének. És teszi ezt korosztálytól függetlenül, hiszen a már nem gyerek, de még nem felnőtt hősök még szoros, napi kapcsolatban állnak vagy nem állnak az őket körülvevő felnőttekkel.

Fotó: Bottyán Marcell - Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Fotó: Bottyán Marcell – Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

A történet tizenkét év körüli főszereplői közül Hicks (Lendváczky Zoltán) szülei válása után kettesben marad az édesanyjával (Tisza Bea). Legjobb barátjával, Janissal (Nizsai Dániel) és osztálytársaival (Kőszegi Mária és Alexics Rita) egy kisvárosban élik a mai kamaszokra is jellemző mindennapjaikat. A felnőtté válásuk mérföldköveit éppen megtapasztaló srácok amellett, hogy tanáru(ai)kat (Mult István) is kifigurázva látszólag felhőtlen kalandokba keverednek a közönséggel egybe épített színpadi térben, szó szerint az orrunk előtt tapasztalják meg a barátság, az első szerelem és az érzelmi kötődésrendszerek különféle formáit is.

Fotó: Bottyán Marcell - Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Fotó: Bottyán Marcell – Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Az előadás egy őszinte hangvételű, vidám esti kikapcsolódást ígér a család minden tagjának. Hiszen a többfunkciós színpadi térbe beillesztett, a közönség elé megrendezett színészi játék korosztálytól függetlenül tart olyan görbe tükröt számunkra, amely által való világot teremt ott meg. És ebben a megteremtett bő órás világban nagyon jó érzés volt látni azt, hogy az alkotók nem csak önmagukat, és az általuk megtestesített szereplőket, de fiatal közönségüket is igazán komolyan veszik. Az előadás ugyanis nem csak a hétköznapjainkra is annyira jellemző technikai eszközök, gesztusok és az aktuális mesehősök bevonása mellett irányul a mai kamaszokra, de az ő és a velük együtt élő felnőttek kimondhatatlannak tűnő lelki eredetű problémáit is ugyanilyen fontosnak ítéli és fogalmazza meg. Az az igazság, hogy lehet bármilyen eltárgyiasult és virtuális a világ amelyben élünk (élnek), a darabban szereplő kiskamaszok sem szerettek volna annál jobban semmit, mint ragyogni látni szüleiket. És nagyon remélem, hogy ettől, a látszólag az elvárásokkal szembemenő kívánságtól a szeme sem rebbent a közönségnek.

Fotó: Bottyán Marcell - Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Fotó: Bottyán Marcell – Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Kirsten Fuchs: Már megint kezdik! – Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Szereplők:
Janis – Nizsai Dániel
Hicks – Lendváczky Zoltán
Wolf – Mult István
Repülős Rike – Kőszegi Mária
Valerie – Alexics Rita
Anya – Tisza Bea

Dramaturg – Faragó Zsuzsa
Díszlet – Juhász Nóra
Jelmez – Szűcs Petra
Zeneszerző – Preiszner Miklós
A rendező munkatársa: Hajsz Andrea
Rendező: Laboda Kornél

,