DLADLA100 – A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának kiállítása az 1916-ban alapított zürichi Cabaret Voltaire centenáriuma alkalmából

„»50 frank jutalom annak, aki elmagyarázza nekünk, mi a dada« – állt az 1921 januárjában Párizsban kiadott »Dada soulève tout«, vagyis »Dada felkavar mindent« kezdetű szórólapon a vezető dadaisták aláírásával. Jellegzetes dada-paradoxon, hogy aki egy ilyen felhívásra jelentkezne, az nyilvánvalóan nem értené a felhívásban rejlő csúfondáros dada-gesztust, tehát nem tudhatná, mi a dada; következésképp akinek van fogalma arról, mi a dada, nem jelentkezik ilyen felhívásra. S valóban, nem is tudunk arról, hogy jelentkezett volna valaki. Pedig a feladat ma is csábító a benne rejlő rendkívüli kihívás miatt, mert – ha komolyan vesszük – ez a feladvány igen nehéz, és maguk a dadaisták tették azzá.” Ezzel a gondolattal kezdi Kappanyos András az általa szerkesztett, online Dada antológiát, amely a benne összegyűjtött szemelvények révén egy szövegkollázsszerű egész összeállítására, tehát mégiscsak a dada meghatározására vállalkozik, nyugtázva egyszersmind a tevékenység alapvető ellentmondásosságát.

dladla100_01

A DLADLA100* című csoportos kiállítás ezt a paradox definíciós kísérletet folytatja. A Barcsay Teremben bemutatott munkák a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának egykori és jelenlegi hallgatói körében közzé tett pályázatra beérkezett vagy bekért művek közül kerültek ki. A DLA vezetősége a zürichi Cabaret Voltaire centenáriuma alkalmából tette közzé a felhívását, amelyre a dada művészeti mozgalom máig érzékelhető jelenlétét, különböző kortárs újraértelmezéseit és lehetséges kritikáit közvetítő alkotásokat várt.

A kiállító művészek munkáikban eltérő módon és különböző szinteken jelenik meg a dada öröksége: a dada eseménytörténet bizonyos részeinek feldolgozásától kezdve (1), a dadára jellemző motívumok (2) és a sajátos képzőművészeti eszköztár (3) kortárs alkalmazásán át, egészen a mozgalom irodalmi és tipográfiai sajátosságainak (4) értelmezéséig.

Fajgerné Dudás Andrea: DADA BABA, a performansz során használt ruha fotódokumentációja, 2016 Fotó: Esterházy Marcell - Fotó forrása: MKE

Fajgerné Dudás Andrea: DADA BABA, a performansz során használt ruha fotódokumentációja, 2016 – Fotó: Esterházy Marcell / Forrás: MKE

A DLADLA100 tehát a fent idézett Dada antológiához hasonlóan működik, a Barcsay Teremben azonban a szemelvények összeolvasása helyett a kortárs művészeti alkotások megismerése ad egy szintén kollázsszerű összképet arról, hogy mit jelent 2016-ban a dada Magyarországon a művészdoktorok, illetve a doktoranduszok számára.

KIÁLLÍTÓ MŰVÉSZEK: Borsos Lőrinc, Bögös Loránd, Jivens O. Breewenses, Igor & Ivan Buharov, Fajgerné Dudás Andrea, Fernezelyi Márton & Kappanyos András & Lepsényi Imre & Szegedy-Maszák Zoltán, Haász Katalin, Hecker Péter, Izsák Előd, Kicsiny Balázs, Koller Margit, István Kovács, Kőnig Frigyes, K.U.T.A.Cs. (Kivezető Utak Tapasztalatain Alapuló Csoport; Mécs Miklós & Vándor Csaba) & VirágJudit Galeri (Bogyó Virág & Fischer Judit), Laczkó Juli, Peternák Anna, Katerina Šević & Tehnika Schweiz (László Gergely & Rákosi Péter), Szelley Lellé, Szilágyi Kornél & Vándor Csaba, Sztruhár Zsuzsa, Tangl Edit, Tasnádi József

HELYSZÍN: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem, Budapest, Andrássy út 69-71., 1062
MEGNYITÓ: 2016. december 15., 18.00
A KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA: Passuth Krisztina, művészettörténész
A KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTHETŐ: 2016. december 16. – 2017. január 31.
KURÁTOROK: Kicsiny Balázs, Mucsi Emese, Szegedy-Maszák Zoltán
KOORDINÁTOR: Szűcs Réka
FORDÍTÁS: Laki Júlia
GRAFIKAI TERVEZÉS: Lepsényi Imre

Hecker Péter: Szakállprotézis, fotódokumentáció, 2014 Fotó: Bujnovszky Tamás

Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem
Budapest, Andrássy út 69-71., 1062
Telephone: 06 70 682 4590 (Majsai Réka), 06 70 382 6952 (Mucsi Emese)
E-mail: exhibitions@mke.hu
Facebook: https://www.facebook.com/kepzomuveszetiegyetem/

* A DLA a Doctor of Liberal Arts, latinul a Doctor Liberalium Artium rövidítése. Ez a tudományos fokozat csak a művészeti képzés területén szerezhető meg.

Forrás: Magyar Képzőművészeti Egyetem