Budapest Táncszínház: Száz év magány – Premier

A Budapest Táncszínház által korábban bemutatott Kislányom, Anne Frank c. produkció korlátlan hazai és külföldi sikere nyomán, a Száz év magány c. produkciót is, a próza és a tánc közös gondolatiságához és alkotói folyamatához hasonlóan alkotjuk meg.

szaz-ev-magany-copy

A Száz év magány családregény, mely a szülőföld elhagyásával kezdődik, és az új haza megtalálásával, a letelepedéssel folytatódik. A szerelem és a vágy, a legfőbb hajtóerők, melyek a továbbéléshez, a reprodukcióhoz segítik a Buendíákat. Csak az ősanya, Ursula sejti meg, hogy a testi-lelki ismétlődések a családtagokban nem vezetnek sehová – a történetük körbe-körbe jár.

Erre a társas magányra, mely távolról sem írható le csupán a latin-amerikai országokra, vagy a huszadik századra jellemző problémaként, Marquez a következő választ adja: a kultúra, a történelem egyedül helyes útja, az egymáshoz való közeledés.

Előadásunkkal mi is ezt a választ szeretnénk képviselni.

Száz év magány – Premier
2016. december 6. kedd, 19:00, Várkert Bazár

Előadók:
Budapest Táncszínház társulata
Gálffi László
Kerekes Éva

Koreográfus: Földi Béla
Koreográfus asszisztens: Sághy Alexandra
Dramaturg: Vécsei Anna
Díszlettervező: Klimó Péter

Jegyek: http://nemzetitancszinhaz.jegy.hu/program/bemutato-szaz-ev-magany-74048/354386/

Forrás: Budapest Táncszínház
,