Hét bemutatóval zárja az évet a Nemzeti Táncszínház

Hét bemutatóval zárja az évet a Nemzeti Táncszínház. Batarita a semmiről és a mindenről gondolkozik koreai művészeket segítőül hívva a Being and Nothingness című új darabjában.

Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

Batarita: Being and Nothingness – Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

December 2-án premierre készül a Nemzeti Színházban a Magyar Állami Népi Együttes is: az Apám ablakából az ég című darabjukhoz Szabó Balázst, napjaink egyik legnépszerűbb alternatív énekes-zeneszerzőjét kérték fel a rendező szerepére. Az előadás ötvözi a zene, a tánc, a költészet, a színház és a bábművészet eszközeit, létrehozva egy sajátos, a tradícióból inspirálódó mai táncszínházi világot.

Apám ablakából az ég (c) Zelei Péter - Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

Magyar Állami Népi Együttes: Apám ablakából az ég (c) Zelei Péter – Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

A Budapest Táncszínház által korábban bemutatott Kislányom, Anne Frank sikere után újból a próba és a tánc közös erejét használják fel új darabjuk, a Száz év magány című előadásukban, amelyben két nagyszerű színművészt, Kerekes Évát és Gálffi Lászlót láthatja a közönség.

Száz év magány - Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

Budapest Táncszínház: Száz év magány – Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

A Sivasakti Kalánanda Táncszínház egy igaz indiai szerelmi történet, Sakuntalá meséjét hozza el nekünk, amely később A bajadér című balett szüzséjének egyik ihletőjévé vált. Dusjanta, a hős király és Sakuntalá, a remeték közt nevelkedő ártatlan lány klasszikus, ám igazi indiai fordulatokkal tarkított szerelmi drámáját december 8-án láthatják a nézők a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

Sivasakti Kalánanda Táncszínház: - Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

Sivasakti Kalánanda Táncszínház: Sakuntalá (c) Kresmery Pap Réka – Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

Pianissimo – azaz nagyon halkan. Barta Dóra legújabb koreográfiájában halkan, szinte észrevétlenül mutatja meg, hogyan tud egy ottfelejtett dekoráció véleményt mondani az életünkről, és hogyan leplezi le hazug világunkat egy beszélő növény. A Badora Társulat új bemutatóját a Nemzeti Színház Kaszás Attila termében december 8-án mutatjuk be.

Badora Társulat: Pianissimo - Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

Badora Társulat: Pianissimo – Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

Az első Táncszínházi előadás a Zeneakadémián Rohmann Ditta Junior Primissima-díjas csellóművész és Kun Attila Lábán Rudolf- és Harangozó Gyula-díjas koreográfus együttműködésében megszülető Bach-tánc-szvitek című darabja lesz, amelyben a klasszikus zeneművek és a kortárs elektronikus hangzás csodásan fuzionál.

Bach-tánc-szvitek (c) Dusa Gábor - Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

Rohmann Ditta-Kun Attila: Bach-tánc-szvitek (c) Dusa Gábor – Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

A PR-Evolution Dance Company a Shakespeare-évnek adózva mutatja be az író örökbecsű művének táncszínházi adaptációját, Prospero, avagy a Vihar sziget címmel, december 20-án a MOM Kulturális Központban.

Prospero, avagy a Vihar sziget (c) Kővágó Nagy Imre - Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

PR-Evolution Dance Company: Prospero, avagy a Vihar sziget (c) Kővágó Nagy Imre – Fotó forrása: Nemzeti Táncszínház

Forrás: Nemzeti Táncszínház