Életmódváltó beszélgetés Aranyosi Péterrel, avagy: mi a jó és a rossz, amitől csúfak leszünk?

Sári Edina interjúja

Miért vágtál bele első hívó szóra a Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta Életmódváltó programjába?

Apró jelekből egy-két éve érzékelem, hogy tennem kell valamit az egészségem megőrzése érdekében, de hogy mit és hogyan kell, azt majd Rippel Ferenccel és az Életmódváltó csapattal kitaláljuk – tehát a megkeresés összeért az én elhatározásommal.

Mi váltotta ki belőled a változtatás gondolatát?

– Egyszerűen mondva: az elsúlyosodásom. Ami nemcsak fizikai elnehezülést jelent – mert a súlyomat azért szolid odafigyeléssel tartom (cukormentes üdítő, kevesebb édesség, főtt tészta) -, de érzem az enerváltságot, a belső és külső fizikai elsorvadást.

Az első találkozáskor megbeszéltem Ferivel, hogy napi húsz percet mozgok. Amikor elkezdtem azt a fajta szobabiciklizést, ami tőlem pillanatnyilag kitelik – tévézés közben, ami egyszerre munka és szórakozás is számomra, hiszen abból élek, hogy hírekre reflektál a lelkem és az agyam –, akkor érzem, hogy az a húsz perc is valamit felszabadít a testemben, a belső szerveim szinte megkönnyebbülnek a mozgástól.

Azt érzem, hogy bár fáradtabb vagyok az edzés végére, de belül mégis, szinte mintha fellélegezne a testem, annyira jótékony hatással van rám ez a csekély mértékű mozgás is.

Mik azok a csapdahelyzetek az életedben, amikbe öntudatlanul, de folyamatosan belesétálsz?

– Egyrészt a negyvennégy éve begyakorolt, megtanult szokásrendszerem, a másik a mostani humorista-cigányéletből fakadó ezerfelé szakadása a hivatásomnak és a családi életemnek.

A rosszul begyakorolt étkezési szokásokról azért hallottam ám sok-sok előadást, és abszolút tisztában is vagyok vele, mi a jó és a rossz, amitől csúfak leszünk.

Azt is tudom, hogy negyven felett kevesebbet és mást kell enni, mint addig, de ez úgy megy a hétköznapokban, hogy a könnyebb megoldást részesítem előnyben, mert az gyorsabb.

Másrészt nincs kiegyensúlyozott életem, nincs rendszeresség az életemben, folyamatosan nem találkozom rendszeresen a családommal, akik egyébként kifejezetten jól viselik a helyzetet, viszont én pontosan tudom, hogy azok az idők, amiket most nem töltök a feleségemmel, a fiaimmal, azok sosem jönnek már vissza, visszafordíthatatlanul a múltba süllyednek.

De hát, most megy a szekér, most alapozom az életünket, és nem titok, imádom is azt, amit csinálok!

A munkámban viszont már történt egy nagy változás, amit én kértem és én írtam le tudatosan: hogy mikor és mennyit akarok szabadságon lenni, sőt, most azt forgatom a fejemben, hogy a komplett jövő júliust kiveszem szabadságra és csak a családomnak és a kedvelt időtöltéseimnek élek az idő alatt.

A feleségem nagyon vigyáz rám, reformételeket főz, becsempészi az étkezésbe az általam még nem annyira ismert, esetleg idegenebb ízeket, de én ennek örülök, hiszen ezzel nyitott kapukat dönget.

Az is lehet, hogy fejemben lévő vészcsengő is ennek hatására szólalt meg.

Édesítőszereket használ cukorpótlásra, bulgurt, hajdinát, kölest eszünk rizs és tészta helyett, de viccesen azt szoktam mondani, hogy nagyon szívesen megeszem a müzlis akármit reggelire, ha utána megehetem a császárszalonnámat.

Úgy vagyok vele, ha elém rakják, megeszem az újdonságokat. Nincsen semmifajta viszolygásom, ellenérzésem, egyszerűen csak a mindennapok rohanásában elérhetőbbek számomra a hétköznapi, mindenhol felkínált ételek.

Tehát a feleségem kitartóan próbálkozik, hogy átállítsa az étkezésünket, és én ezért nagyon hálás vagyok neki.

Egyik kisfiad sikeres sportoló, ez biztosan megdobogtatja édesapai szívedet, de vajon motivál-e az életmódváltásra?

– Kicsit, bár én inkább lelkesen szurkolok neki, mert tizenhárom évesen korosztályos válogatott, vele én már hiába is akarnám, nem vehetem fel a versenyt, például azért, mert én úszni sem tudok.

Én magamért szeretnék változtatni, és nemcsak a súlyom, meg a fizikai jóllétem miatt, hanem a mentális eltunyulásom ellen is. Na, meg persze azért, mert ha egészséges vagyok, akkor hosszabb minőségi időt tölthetek a családommal.

Az életmódváltás azzal is jár, hogy kicsit visszaveszek a tempóból, és megpróbálok szervezettebben élni. Megfogadtam, hogy nem ugrom azonnal ezerfelé ezerféle dologba kapva – divatos szóval élve multitaskingolva -, mert a posta, a mosógép, a telefon megvárja, amíg végzek az előző tevékenységgel.

Egyre inkább azt érzem, hogy többet ér, és több feladatot is el tudok végezni, ha néha kimenőt adva magamnak, otthon videózom és kikapcsolódva feltöltődöm, mintha rohangálnék összevissza, tehát elfogadtam, hogy úgysem tudok mindent egyszerre elintézni.

Milyen volt Rippel Ferenccel – most már egészségmentoroddal – való első, szakmai találkozásod?

– Először a saját példáján keresztül elmondta, hogy az ő elsúlyosodása hogyan történt. Nemcsak a fizikai, hanem annak lelki aspektusairól is beszélt, arról, hogyan döbbent rá, hogy azon a vágányon, amin fut, a vesztébe rohan.

Megismertetett a paleoketogén étrend alapjaival, mert nálam először az étkezést kell átállítani, majd azután lehet elkezdeni erőteljesebben mozogni, hogy az ízületek, porcok nem sérüljenek meg.

Tehát ez egy lassú, hosszú folyamat lesz, amint a neve is sugallja: az életem módját, hogyanját, napi rutinomat, szokásaimat fogom megváltoztatni.

Ez nagyon egybecseng a mostani életérzésemmel, ezért az élet minden területén próbálom ezt a lassulást, a saját magammal töltött időt beépíteni a mindennapi mókuskerékbe.

Az ezt akadályozó, életvitelemből fakadó nehézségeken – mint időhiány, a fellépések az ország legkülönbözőbb részén való összehangolása a családi élettel – változtatok kisebb, de biztosabb lépésekben.

Másként állok önmagamhoz, és a családommal is éreztetem, hogy a velük töltött idő a legértékesebb dolog az életemben, és azért teszek meg mindent, hogy megőrizzem az egészségemet, és megelőzzem a helytelen életmódból eredő betegségek kialakulását.

Amikor a gyerekeknek csomagolom az uzsonnát, és viszem őket edzésre, közben megy a mosógép, fülemen a telefon, mert fellépésre hívnak, de közben a bevásárló listát is körmölöm, szóval akkor nem egyszerű még úgy főznöm is, hogy azután bedobozoljak magamnak egész napra, hogy ha megéhezem, ne essek be az első piacon lévő kifőzdébe egy jó kis káposztás cvekedlire, de megpróbálom.

Te, aki fejben – ami a legfontosabb – már ráléptél a változás útjára, mivel tudnád motiválni azt az olvasót, aki még mindig tamáskodik: „persze, ő híres ember, neki könnyű, hiába mondja, nekem úgysem menne!”?

– Leszögezem, hogy annak sok értelmét nem látom, hogy félévente csodafogyókúrába kezdjünk, mert ami lemegy, az szinte azonnal vissza is jön. Annál már többet rontottunk el magunkon, minthogy azt fél év alatt rendbe tudjuk tenni – ráadásul nagy szenvedések és lemondások árán.

Annál már több kell, bár magamon is látom, hogy milyen nehéz nap nap után reggeltől késő estig dolgozni, utána még nekiállni mosni, takarítani, vásárolni, egészségeset főzni, mozogni, minőségi időt a családdal tölteni, és még mentálisan kikapcsolódni is, hiszen sokszor csak arra van igényem, hogy bezuhanjak az ágyba, és másnap elölről indítsam a verklit.

Azt javaslom, először lépésről-lépésre menjenek végig azon, hogy a jelenlegi életükben mi az, amit el tudnak engedni. Mi az, ami nem annyira kell, és mi az, ami viszont fontos, mert muszáj, hogy megmaradjon. Utána gondolják végig, hogyan tudják az énidejüket a lehető legoptimálisabban felhasználni, hogy azután feltöltődve és önmagukból a lehető legjobbat adni képesen tudjanak élni, közreműködni a családban, a munkahelyükön.

Amit viszont el kell fogadni, az az, hogy kész receptek nincsenek, mindenkinek saját magának kell kialakítania azt a stratégiát, hogy ezt hogyan csinálja a mindennapokban, és azzal hogyan fogja elérni a célját, ami minden emberben közös: az örömteli, aktív és mégis hatékonyan működő, egészséges életet.