Kiskamaszoknak szól a Kolibri Színház legújabb bemutatója

December 3-án Már megint kezdik! címmel új ifjúsági előadást mutat be a Kolibri Színház Laboda Kornél rendezésében. Kirsten Fuchs darabjának 12 év körüli hőse, Hicks kettesben él az anyjával, amióta a szülei elváltak. Most azonban úgy tűnik, az apja visszaköltözik hozzájuk. Jó lesz ez így? – Az elvált szülők gyermekének problémáját rendhagyó módon felvető mű négy kiskamasz szereplője most kezdi megtapasztalni a barátság és az éledező szerelem, az őszinteség és empátia különféle formáit, hogy a történet végére nyitottabbá, befogadóbbá váljanak. Hogy a papa végül hazaköltözik-e, az egyelőre maradjon titok…

Már megint kezdik!, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház - Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Már megint kezdik!, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház – Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

“Az előadás alapjául szolgáló dráma Kirsten Fuchs kortárs német szerző  2015-ben megjelent díjnyertes műve, amelyet a berlini ősbemutató után először mi viszünk színre itt, a Kolibri Színházban” – mondta el Laboda Kornél rendező. A darabról szólva kiemelte a bátor témaválasztást, hiszen egy nehezen körülhatárolható, ’átmeneti’ korosztályt szólít meg. “A történet szereplői már nem gyerekek, de még nem is kamaszok, minden folyamatosan változik bennük, és ezért változnak a csoporton belüli kapcsolatok is. A fiúk és a lányok elkezdenek máshogy nézni egymásra, és a barátság mellett a szerelem-kezdemények is megjelennek” – fogalmazott a rendező.

Már megint kezdik!, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház - Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Már megint kezdik!, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház – Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Már megint kezdik!, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház - Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Már megint kezdik!, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház – Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Már megint kezdik!, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház - Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Már megint kezdik!, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház – Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

A zenét Preiszner Miklós szerezte, a díszletet Juhász Nóra, a jelmezeket Szűcs Petra tervezte. Játsszák: Lendváczky Zoltán m.v., Nizsai Dániel, Kőszegi Mária, Alexics Rita, Tisza Bea és Mult István.

Már megint kezdik! premierje 2016. december 3-án 17 órakor lesz a Kolibri Pincében.

Már megint kezdik!, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház - Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Már megint kezdik!, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház – Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Már megint kezdik!, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház - Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Már megint kezdik!, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház – Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Már megint kezdik!, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház - Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Már megint kezdik!, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház – Fotó forrása: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Forrás: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház
,