Pályázati kiírás – Zsigmond Vilmos Filmfesztivál

Helyszín: Belvárosi Mozi, Zsigmond Vilmos terem, Szeged
Időpont: 2017. május 10-13.

zsvf

„A magyar operatőrök az egész filmet követik az első gondolattól, az utolsó kocka filmezéséig. Ez a magyar operatőrök varázsa világszerte.”

A világhírű Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos városunk szülötte, díszpolgára volt. Az ország egyik legnagyobb, legszebb és legrégebbi – lassan 100 éves – hagyományos mozija, a szegedi Belvárosi Mozi 547 személyes terme 2005 óta az ő nevét viseli – amire hallatlanul büszke volt.

Többször járt nálunk, több nemzetközi forgatócsoportot is elhozott az „ő mozijába”. Legutóbb éppen a halála előtt egy évvel, – 2015. január elején készített vele interjút a moziban a CNN, amelyben arról mesélt, hogy gyermekkorában ebben a teremben érték az első meghatározó filmélmények.

A fesztivál célja

A fesztivál egyik kiemelt célja, hogy a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére irányítsa a figyelmet, és lehetőséget teremtsen fiatal művészek bemutatkozására. A magyar operatőriskola jó fél évszázada – Illés György „iskolaalapítása” óta – világhírű, tanítványai számos érdemet szereztek a világ különböző országaiban. Az újabb és újabb nemzedékek – követve és megújítva a hagyományokat -, szintén egyre több elismerés birtokosai.

A fesztivállal tisztelegni kívánunk e hagyomány előtt.

A fesztivál másik kiemelt célja, hogy Zsigmond Vilmos emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse, és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek is átadja.

Kísérő rendezvényként retrospektív sorozatot mutatunk be Zsigmond Vilmos alkotásaiból, valamely alkotói korszakának egy-egy kiemelt filmjére koncentrálva. (Évente más-más aspektusból fogjuk néhány filmjét, illetve a vele, róla készült dokumentumfilmeket, interjúkat bemutatni.)

A 4 naposra tervezett fesztivált számos kísérő program színesíti: workshop a szakmabeliek és szabadegyetem a laikusok számára – a HSC (Magyar Operatőrök Társasága) és az ASC (American Society Cinematographers) operatőreinek vezetésével -,  kritikus – alkotó – néző közönségtalálkozó minden délelőtt az előző nap bemutatott filmek alkotóival; kerekasztal-beszélgetés az egyes országokban folyó filmes és – kiemelten  – operatőr képzésekről, kiállítás Zsigmond Vilmos fotóiból, zenei programok nem hivatásos zenekarokkal (pl. színész-zenekarok, író-zenekarok, filmesek zenei együttese).

A pályázók köre

A pályázati kiírásban elsősorban filmművészetet tanuló, rendező és operatőr szakos, közép-európai egyetemi hallgatókra, alkotói csoportokra kívánunk fókuszálni, de nem zárjuk ki az 5-10 éven belül végzett fiatal pályakezdőket sem. A program fontos eleme, hogy ismerkedési lehetőséget teremt a fiatal alkotók számára az ismerkedésre, a tapasztalatszerzésre és -cserére az egyes országokban folyó képzésekről, filmkészítési lehetőségekről.

A pályázatot – kulturális értelemben – a közép-európai régióhoz tartozó országokban (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria, Németország, Svájc, Ukrajna, Litvánia, Lettország, Észtország, Bulgária) hirdetjük meg, minden olyan főiskolán, egyetemen vagy egyéb műhelyben, ahol operatőri és egyéb filmes képzés folyik.

A kiírás egyik fő szempontja, hogy a beérkező pályamunkák olyan eredeti és kreatív operatőri megoldásokat tartalmazzanak, amelyek Zsigmond Vilmos filmjeit, munkáit is jellemezték.

Tematikai, technikai, műfaji megkötés és időtartam-korlátozás nélkül várjuk a 2014. január 1. után készült alkotásokat. Egy alkotó több filmmel is pályázhat. Az alkotásokat műfajuk szerint soroljuk szekciókba. Nevezési díj nincs.

Nevezni lehet nagy- és kisjátékfilmmel, kísérleti, dokumentum- és animációs filmmel egyaránt. A megtekintésre szánt filmeket full HD felbontásban, DCP, blue ray, DVD vagy más adathordozón H264 formátumban, angol felirattal ellátva kérjük elküldeni. A fesztiválra nevezett kópiákat nem küldjük vissza, azokat az archívumunkban helyezzük el.

A vetített filmekért nem áll módunkban bérleti díjat fizetni.

Nevezni a www.belvarosimozi.hu oldalon lehet 2017. március 1-ig. Az angol feliratos kópiának be kell érkeznie 2017. április 1-ig. A beérkező pályamunkák számától függően 5 fős elő zsűri értékeli a műveket.

A versenyprogramba bekerült filmek nyilvános bejelentése: április 20.

A versenyprogramba beválogatott filmek alkotóinak (alkotásonként 1-2 fő) a fesztivál ideje alatt szállást és étkezést biztosítunk.

A fesztivál időpontja: 2017. május 10-13.

Értékelés

A – beérkező filmek számától függően – előzsűrizés után a versenyfilmek közül nemzetközi zsűri választja ki a legjobbakat.

A zsűri tagjai:

Miklós Mari,  Balázs Béla-díjas vágó, egyetemi docens, Zsigmond Vilmos: Tékozló apa c. filmjének vágója
Pierre Filmon, francia filmrendező, a Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal című film rendezője
dr. Szabó Gábor (HSC) Balázs Béla-díjas operatőr, egyetemi tanár, az egyetlen, Zsigmond Vilmos rendezte film (Tékozló apa, 1991) operatőre (zsűri elnök)
James Chressanthis (ASC) amerikai operatőr, rendező, író, producer, az American Society Cinematographers tagja
dr. Sághy Miklós egyetemi docens, a Filmvilág c. folyóirat szerzője

A fesztivál fővédnöke: Susan Zsigmond

Fesztivál díjak:

Zsigmond Vilmos díj a legjobb operatőri munkáért
Legjobb film (a beérkezett pályamunkák függvényében kategóriánként)
Szeged Város díja
Közönségdíj
A zsűri fenntartja a jogot, hogy nem minden kategóriában ad ki díjat.
A díjazásra rendelkezésre álló összeg: 3 millió forint.

Együttműködő partnereink:

Magyar Filmművészek Szövetsége
Art Mozi Egyesület
Szeged Megyei Jogú Város
Magyar Hollywood Tanács

Támogatóink:

Szeged M.J. Város
EMMI
NKA
Europa Cinemas

Alapító és szervező:

Belvárosi Mozi (Szegedi Rendezvény-és Médiaközpont Nonprofit Kft.)

NEVEZÉSI SZABÁLYZAT

1. Általános tudnivalók

Nevezni lehet 2014. január 1. után készült nagy- és kisjátékfilmmel, dokumentum-, kísérleti- és animációs alkotással egyaránt. A nevezett művek időtartama és száma nem korlátozott, egy alkotó vagy alkotócsoport több filmmel is pályázhat. A nevezendő alkotásokat külön-külön adatlapon kell regisztrálni. Az elő zsűri által a fesztivál programjába kiválasztott filmek alkotóinak (1-2 fő) a fesztivál ideje alatt a szervezők szállást és étkezést biztosítanak.

2. Határidők

Nevezési határidő: 2017. március 1.
Kópiák beérkezésének határideje: 2017. április 1.
A versenyprogramba került művek nyilvános kihirdetése: 2017. április 20.
A fesztivál időpontja: 2017. május 10-13.

3. Nevezés, nevezési lap

Nevezési díjat nem kell fizetni.
Az online nevezési lap elérési helye: www.belvarosimozi.hu
Postacím: Belvárosi Mozi, 6720 Szeged, Vaszy Viktor tér 3.
E-mail cím: zsigmondvilmosfeszt@gmail.com; facebook.com/zsigmondvilmosfeszt

4. Kópiákkal kapcsolatos tudnivalók

A fesztiválnak nem áll módjában bérleti vagy vetítési díjat fizetni.

A fesztiválra nevezett alkotásokat full HD felbontásban, DCP, blue ray, DVD vagy más adathordozón H264 formátumban, angol felirattal ellátva kérjük elküldeni. A fesztiválra nevezett kópiákat nem postázzuk vissza, azokat az archívumunkban helyezzük el.

Az angol felirattal ellátott kópiáknak legkésőbb 2017. április 1-ig be kell érkezniük és a fesztivál végéig a rendelkezésre kell állnia. A filmek postázását minden esetben előre kérjük fizetni.

A fesztivál fenntartja a jogot, hogy nem kereskedelmi, hanem promóciós vagy oktatási céllal, a nevezett alkotások max. 2 perces részletét a fesztivál honlapján elhelyezze. A fesztiválra beválogatott filmek bemutatásra kerülnek a fesztivál más, közép-európai helyszínein (3-5 helyszín).

Forrás: Belvárosi Mozi
,