„Együtt éltünk az anyaggal” – Az ötvenedik Vaknyugatra készülődnek az Átriumban

A színműn szobatársak és barátok voltak, hét éve bújnak bele Valene és Coleman szerepébe: Ficza Istvánnal és Rétfalvi Tamással négy évvel a Vaknyugat premiere után, az 50. előadás előtt beszélgettünk hét év együttlétről, sportokról, és arról, hogy az ír Valene Connor miért beszél palócosan.

Vaknyugat - Rétfalvi Tamás, Ficza István - Fotó © Mészáros Csaba / forrás: Átrium Film-Színház

Vaknyugat – Rétfalvi Tamás, Ficza István – Fotó © Mészáros Csaba / forrás: Átrium Film-Színház

Nem egy szokványos premier ez a Vaknyugat. Hogyan kezdődött számotokra?

Rétfalvi Tamás (RT): Három évvel az átriumos bemutató előtt kezdtünk készülni egy vizsgára a színműn. Ez volt a McDonagh-gyakorlatok, Gothár Péter vezetésével.

Ficza István (FI): A Kripliből, a Kutyakeringőből és a Vaknyugatból szerepeltek jelenetek benne. Három helyszínen párhuzamosan mentek a próbák, és Péter járt körbe. Ez szerencsésnek bizonyult, nem kellett máshoz alkalmazkodnunk. Berendeztük Coleman és Valene konyháját egy almáriummal, és hónapokon át dolgoztunk a páros jeleneteken.

RT: Valene-ként és Colemanként léteztünk.

FI: Együtt éltünk az anyaggal. Reggel felkeltünk, kávéztunk és próbáltunk. Pétertől azt az instrukciót kaptuk, hogy nem szabad leülni. Ha mi leülünk, leül az előadás is. Mindig valami cselekvést kellett társítani a helyzetekhez. Volt egy közös jelenetünk, együtt főztünk le kávét.

RT: Mint egy rituálé. Abban megmutathattuk, hogy a piszkálódásokon túl mennyire egymásra van utalva ez a két ember.

A gonoszkodó, zrikáló humor amúgy jellemző rátok?

RT: Mindkettőnknek bátyja van, szóval nem áll távol egyikünktől sem az öcs-báty kapcsolat. De ez a fajta más kárán való viccelődés távol áll tőlem, másfajta humort képviselek.

FI: Nekem sem ez a humorom, az életben én se tudok ezzel a szívatással mit kezdeni.

A 2010-es vizsga után 2012-ben mutatta be a Kultúrbrigád immár a teljes darabot. Hét év alatt biztos jól kiismertétek Colemant és Valene-t.

RT: Colemant idegesíti Valene és viszont. Egész gyerekkorukban szívatták egymást, és nem nőttek fel. Coleman sokkal szemetebb, sokkal nagyobb disznóságokra képes. Valene érzékenyebb lelkű.

FI: Coleman csendes gyilkos. Valene állandóan vibrál, ez a lételeme. Próbálja felhívni magára a figyelmet. Nézd, mit hoztam, nézd, mennyivel előrébb járok, mint te.

RT: Valene anyás, Coleman apás.

FI:  Minden színész saját magát viszi bele a szerepbe, én is szoktam így működni, ahogy Valene. Piszkálódó, hisztérikus alak, kemény akar lenni, közben meg puha a szíve. Például amikor a testvére fellép az asztalra, és majdnem leesik…

RT: (Ficzának) Azt akartam is mondani, bocsánat, hogy ott ne fogj meg. Legutóbb az előadáson megragadott, de az úgy jó, ha csak nyúl utánam, de nem kap el.

Vége szakadhat valaha az ő kapcsolatuknak?

RT: Tudod ez olyan, mint amikor valaki egy életen át gyűlöli az anyját például, aztán amikor az meghal, akkor döbben rá, hogy mekkora üresség maradt utána. Szóval, szerintem nem. Halálukig együtt maradnak, nincs mód kilépni ebből.

Vágytok Írországba?

FI: Nagyon szeretnék elmenni oda. A manó, a zöld lóhere, a gaelic nyelv, az ősi, egyszerű bölcsességük – mind nagyon vonzó számomra.

RT: Egy barátom filmrendező szakon végzett, most a barátnőjével pékségét vezet Írországban, ő mesélt ezekről a szigetekről. Egész télen nem jár oda semmilyen hajó, teljesen elszeparáltan élnek hónapokig. Nem mozdulnak ki otthonról, reggeltől estig isznak. De nem kell messzire menni, ugyanez megy sok helyen nálunk, vidéken is. Az ingerszegény környezetben aztán hamar megtalálja az ember azt, akit állandóan nyúzhat.

FI: Ennek a világnak a legnagyobb értője Gothár Péter. Annak idején ő fordíttatta le a Varró Danival a Kriplit, ami a Radnóti Színház legtöbbet játszott előadása volt.

A másik két szereplő, Welsh atya (Alföldi Róbert) és Kicsilány (Mészáros Piroska) milyen dimenziót ad a két testvér életének?

FI: Kicsilány nagyjából az egyedüli nő a szigeten, minden férfi, aki férfinek érzi talán még magát, belé lehet csak szerelmes. Csak hát ő is másra vágyik, arra, akit nem érhet el.

RT: Welsh atya kívülről érkezik a szigetre, az ő tragédiája, hogy nem tud változtatni az itt élők sorsán. Egy alkoholista pap az már önmagában érdekes, nem?

Pár éve végeztetek az egyetemen, hogyan látjátok most a jövőtöket?

RT: Én szeptembertől négy év után eljöttem a Radnótiból. A tervem az, hogy jövő februártól Párizsban egy parkour-iskolában, az ADD Academy-n tanuljak.

Ez olyan, mint a Yamakasi? Nem veszélyes ez egy színész számára?

RT: Volt olyan szerződésem, ahol kikötötték, hogy nem végezhetek extrém sportot. A lényeg, hogy nem ész nélkül tolom, hanem fokozatosan építem magam és tanulok új technikákat. Három éve csinálom, lekopogom, sérülésmentesen.

Konkrétan sportként fogod fel?

RT: Nem, életvitelként. A parkour gyakorlatilag ugyanaz a mozgáskultúra, mint a majmoké. Ugyanaz a logikája a mozgásnak. Kinn egy félévet járnék, aztán szeretném majd tanítani is.

István, neked is van valami hasonló extrém hobbid?

FI: Néha, ha nagyon nehezen ráveszem magam, lemegyek a Margitszigetre és futok egy kört. Ja, és végre idekerült, Pestre a biciklim Érsekújvárról.

Onnan származol?

FI: Igen. Eleinte nem is értettem, hogy miért erőlteti Gothár, hogy én palócosan beszéljek a darabban, a többiek viszont ne. De ma már így természetes.

Bíró Dénes

Forrás: Átrium Film-Színház

Kapcsolódó cikk: Vaknyugat 50