Eltáncolt mismásolásaink – Fülöp László / Schröndingerre várva

Timothy and the Things: Schrödingerre várva
2016.11.17-18. 20.00 óra
Trafó Kortárs Művészetek Háza
PREMIER

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.

Ha bezárjuk a problémákat egy dobozba, aztán radioaktív sugárzást eresztünk rájuk, vajon eltűnnek, vagy megmaradnak? Esetleg szörnnyé változnak, és kísértenek a doboz falain keresztül?  És vajon képesek vagyunk-e összeszedni a bátorságunkat, hogy kinyissuk a dobozt, és szembenézzünk velük? A válaszokat Fülöp László a Schrödingerre várva című előadásba zárta, amelyben hat táncos járja körül mismásolt dolgainkat.

Fotó forrása: Trafó Kortárs Művészetek Háza

Fotó forrása: Trafó Kortárs Művészetek Háza

Fülöp Lászlót megszállottan foglalkoztatja, hogyan lehet emberi kapcsolatokról beszélni a tánc nyelvén. Előadásaiban pszichológiai problémákat jár körül, amelyeket nem a szavak, hanem a test eszközeivel boncol fel – és még egy jó adag játékosságot is beszuszakol melléjük.

„…amikor nyakig benne vagyunk, elmerülünk szituációkban, jelenségekben, onnan nagyon nehéz kilátni, pláne rálátni az adott dologra, ellenben kihelyezve, projektálva, megmutatva egy tőlünk független felületen, mint például a színházban, a napnál is világosabbá válnak ezek a problémák. És a megértés, átérzés később segít felismerni ezeket a szituációkat belülről is. A tánc amúgy azért annyira erős számomra, mert nagyon testi, fizikai és érzéki. Nagyon úgy képes megmutatni a dolgokat, ahogy azok ténylegesen vannak. Persze meg lehet próbálni elfedni, akár hazudni is vele, de rögtön lepattan, hiteltelenné válik, és akkor erről kezd el szólni a jelenet. t. Én azt látom, a szavak szintjén ez nem is olyan nehéz, de a testen rögtön látszik.” (Fülöp László, Jurányi Latte)

Most a fizikus Erwin Schrödinger ismert gondolatkísérlete ihlette meg: ha bezárunk egy macskát egy dobozba, és valaki radioaktív sugárzást ereszt be oda, akkor felmerül, hogy amíg ki nem nyitjuk a dobozt, addig ugyanannyi esélye van annak, hogy él a macska, mint annak, hogy meghalt. A kvantumfizika szerint ez a macska egyszerre élő és halott. A produkcióban pont így lebeg lét és nemlét között minden olyasmi, aminek privát életünkben hátat fordítunk.

„Ha van egy adott probléma, amit nem tudatosítok, akkor a probléma pont ennyire félig létezik, félig nem.” (Fülöp László, Jurányi Latte)

Fülöp László két éve alkotta meg Timothy nevezetű alteregóját, aki egyszerre egy elviselhetetlen, idegesítő csodabogár és egy szórakoztató figura, aki mindent távol tart magától – talán a legbizalmatlanabb ember a világon. Nem fél semmitől, mert nincs mit veszítenie. Az ő megszületése óta Fülöp László koreográfiái Timothy and the Things néven futnak, képzeletbeli figuránk pedig betölti a külső szem szerepét.

„Itt alakítottam ki ezt a képzeletbeli karaktert, aki nem fél semmitől, nincs mit veszítenie, mert nem ragaszkodik semmihez, és bár kicsit nihilista, de közben nagyon kritikusan és tisztán képes rálátni a környezetére és önmagára.…[Timothy] képes rámutatni a dolgok gyenge pontjaira, megmutatja a teljes képet, nemcsak azt, amit látni szeretnék. Titkos tudása persze nincs, mert ilyen álguru szerintem, de érzékenysége az van, és talán ez mind, amit tőle kaptam, egy nagyon tiszta és éles szemüveget, látásmódot, amit legalább annyira kritikusan kezelek, mint amennyire ő mindent maga körül.” (Fülöp László, Jurányi Latte)

Ez az előadás fordulópont Fülöp László (és Timothy) életében, hiszen eddig csupán duókat és triókat koreografált, ám most a Fővárosi Önkormányzat Staféta programja lehetőséget teremtett arra, hogy hat táncossal foghasson munkába. Folytatja a munkát olyanokkal, akikkel már sok közös darabot tudnak maguk mögött: a korábbi Lábán-díjas előadása táncosaival, Biczók Annával és Cuhorka Emesével. De olyanok is Schrödinger keresésére indulnak, akikkel még sosem dolgozott együtt: Furulyás Dóra, Kelemen Patrik, Marcio K. Canabarro és Varga Csaba is részt vesz a produkcióban. Canabarro egy héttel később más színekben is visszatér a Trafó táncszőnyegére; akkor a világhírű Meg Stuart produkciójában szerepel majd.

Fülöp László Lábán Rudolf-díjas fiatal táncos, koreográfus, az L1 Egyesület tagja, a Budapest Kortárstánc Főiskolán végzett, azóta számtalan hazai és külföldi alkotóval és társulattal dolgozott együtt, valamint saját darabokat készített a SÍN Kulturális Központtal együttműködve. Az utóbbi időben a dán Granhoj Dans Company-val turnézik. 2015-ös darabja „there’s an elephant in every room…” címmel Lábán Rudolf-díjat nyert. Társulata a Timothy and the Things név alatt az emberi jelenségek azon ismerős-ismeretlen halmazát kutatja, amely mozgásban tartja viszonyainkat a hétköznapok során.

Interjú Fülöp Lászlóval: http://juranyihaz.hu/fulop-laszlo-timothy-and-the-things/

Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Staféta, FÜGE, Budapest Városarculati KFT., SÍN Kulturális Központ, Movein Studió

Forrás: Trafó Kortárs Művészetek Háza