Negyedszer keresik a legintelligensebb magyar diákokat

A DUE Médiahálózat negyedszer indította el a Nagy Diák IQ-tesztet 17 és 24 év közötti fiataloknak, akik november 10-ig tölthetik ki az első online tesztet. A második fordulót Budapesten kívül idén először négy vidéki megyeszékhelyen is megrendezik, a döntő pedig 2017 januárjában a fővárosban lesz.

Fotó: Nagy Diák IQ-teszt - forrás: due.hu

Fotó: Nagy Diák IQ-teszt – forrás: due.hu

Idén is elindította a nagyszabású és ingyenes Nagy Diák IQ-tesztet a DUE Médiahálózat. A korábbi évekhez hasonlóan a 17 és 24 év közötti fiatalok tehetik próbára a tudásukat a háromfordulós, országos vetélkedőben. Az első forduló egy online kitölthető, adaptív teszt, amit a Mensa HungarIQa kifejezetten a fiatal korosztálynak fejlesztett ki. Az első fordulóba november 10-ig lehet bekapcsolódni a http://www.due.hu/nagydiakiqteszt oldalon.

Akik 125-nél több pontot érnek el, már elbüszkélkedhetnek azzal, hogy az emberiség legintelligensebb 5 százalékához tartoznak. Ők jutnak tovább a személyes jelenlétet igénylő második fordulóba, amit novemberben Budapesten, valamint az Új Nemzedék Központ jóvoltából idén először négy megyeszékhelyen, Debrecenben, Miskolcon, Győrben és Pécsen is megrendeznek. A középdöntőben a diákok ingyen tölthetik ki a Mensa hivatalos tesztjét, ami egyben felvételt jelenthet az ország legintelligensebb embereit tömörítő szervezetbe. A Nagy Diák IQ-teszt döntőjét 2017 januárjában tarják meg, és ide már csak azok jutnak be, akik 135 feletti IQ-val rendelkeznek. A közönség előtt zajló budapesti döntőben derül ki, hogy ki lesz a Nagy Diák IQ-teszt 2016 két győztese. A legintelligensebb lány és fiú okostelefont nyer.

Az első Nagy Diák IQ-teszt versenyen, 2013-ben Tóth Emese, a budapesti Semmelweis Egyetem elsőéves orvostanhallgatója és a soproni Kóczán Gergely, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) harmadéves építészmérnök hallgatója diadalmaskodott. A második megmérettetésen a pápai Erdős Szilvia, a BME elsőéves mérnök-informatikus, valamint a szentendrei Dankovics Attila, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem elméleti matematikus és programkezelő informatikus hallgatója nyert.  A 2015-ös évben Péterfia Judit, a budapesti Corvinus Egyetem kereskedelem-marketing szakos hallgatója és Bán Róbert, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) informatikus hallgatója nyerte meg a döntőt. A Nagy Diák IQ-teszt az indulása óta rendkívül népszerű a 17-24 éves korosztály körében. Az első három évben összesen több mint 52 ezer fiatal kapcsolódott be a vetélkedősorozatba.

A Nagy Diák IQ-teszt első fordulója 2016. november 10-ig az alábbi linken érhető el:  http://www.due.hu/nagydiakiqteszt

Forrás: Pr Garden