Dombontúli mesék – Lackfi János új mesesorozata, Horváth Ildi illusztrációival a Kossuth Könyvkiadónál

Szerző: Tóth Judit Nikoletta

Fotó forrása: Kossuth Kiadó

Fotó: Képessy Bence / fotó forrása: Kossuth Kiadó

Nem mindennapi keretek között mutatták be a célközönségnek a Kossuth Kiadó legújabb, gyermekeknek szánt sorozatát november 4-én este az Örkény István Könyvesboltban. A legkisebbeknek szánt, Lackfi János és Horváth Ildi nevéhez kötődő, 14 részes állatmese sorozat első kötetét az alkotók jelenlétében mutatták be az érdeklődőknek. A Gipszműzli és epertorta című, Akáchoz, a kiselefánthoz fűződő mesét, maga az író olvasta fel és játszotta el interaktív módon, a szerzőre jellemző humorral fűszerezve a gyerekeknek. A Horváth Ildi grafikus illusztrációival ellátott történetek egyenként és a megjelenés egy éve alatt sorozattá összeállva is, az aktuális főszereplő kisállat plüssfigurájával ellátva élvezetes időtöltés lehetőségét kínálja a családoknak. Az első rész megjelenése után novemberben még egy rész, majd utána havonta, egy-egy kötet lesz elérhető az újságárusoknál és a kijelölt könyvesboltokban.

Horváth Ildi, Lackfi János - Fotó forrása: Kossuth Kiadó

Horváth Ildi, Lackfi János – Fotó: Képessy Bence / fotó forrása: Kossuth Kiadó

Fotó forrása: Kossuth Kiadó

Fotó: Képessy Bence / fotó forrása: Kossuth Kiadó

Horváth Ildi - Fotó forrása: Kossuth Kiadó

Horváth Ildi – Fotó: Képessy Bence / fotó forrása: Kossuth Kiadó

A bemutatón a még mindig hihetetlenül fiatal, hat gyermekes, háromszoros nagypapa, akinek a nevéhez több mint egy tucat gyerekkönyv is fűződik már, a Dombontúli lakóparkba folyamatosan beköltöző hősei, a kisállatok kapcsán elárulta azt is, az ő kedvenc állata a fekete rigó, kedvenc színe pedig a piros. A mesesorozat hősei folyamatosan költöznek be abba a történeteknek keretet és helyszínt adó lakóparkba, ahol önálló történeteik által részesei, részei lesznek egy nagy közös kalandnak is, amelyet végig kísérhetnek majd az olvasók. A kötetekhez csomagolt, minden egyes esetben egy fáról elnevezett főszereplőket megtestesítő plüss kisállatokkal pedig akár el is játszhatják majd a történeteket. A mesék illusztrációihoz illeszkedve, a szereplők ábrázolása mellett fejlesztő feladatokat is és rajzolási lehetőséghez üres helyeket is találunk az egyes kötetekben. Ezért a kis birtokos még jobban magáénak érezheti a könyvet úgy, hogy finommotorikája fejlődése mellett képzelőereje, fantáziája is kibontakozhat. A könyv illusztrátora, Horváth Ildi elárulta a gyerekeknek, a legkedvesebb főhőse az egyetlen lány állatka, egy majom lesz. A sorozattá összeálló kötetek folyamatosan készülnek, így az egyes történeteket, és az összekapcsolódási pontokat, a titkos átjáró kivételével még ténylegesen a jövő homálya és a szerző fantáziája fedi.

Fotó forrása: Kossuth Kiadó

Fotó: Képessy Bence / fotó forrása: Kossuth Kiadó

Fotó forrása: Kossuth Kiadó

Fotó: Képessy Bence / fotó forrása: Kossuth Kiadó

Fotó forrása: Kossuth Kiadó

Fotó: Képessy Bence / fotó forrása: Kossuth Kiadó

Az est folyamán a gyerekeket az első történet főszereplője által motivált epres süti kóstolóval és labirintus játékkal is várták a sorozat alkotói. A kemény kötésű, a legkisebbek kezébe is illő, egyedien, színesen és ízlésesen illusztrált könyv kiadásának minőségére már a szerző, Lackfi János neve önmagában is garancia lehetne. De el kell áruljak egy családi titkot, a már kapható első kötet birtokosává váló, könyvmániás kisfiam megnyilvánulása is megerősíti ezt. Amellett, hogy napi tevékenységünkké vált Akác történetének a közös elolvasása, ehhez a cikkhez szabályosan kölcsön kellett tőle kérnem, arra a pár percre, amíg alapvető információkat kinéztem belőle.

Fotó forrása: Kossuth Kiadó

Fotó: Képessy Bence / fotó forrása: Kossuth Kiadó

A sorozat az újságárusok mellett megvásárolható az Örkény István, a Fejtő Ferenc, az Anno, a Móricz Zsigmond és a Toldy Ferenc Könyvesboltokban is.

A sorozat kedvezményes előfizetésére a vevoszolgalat@kossuth.hu címen van lehetőség. Az előfizetők ajándék hátizsákot is kapnak, amelyben elfér a teljes állatsereglet. A hátizsák a 3. kötet megjelenése után kapható lesz a könyvcsomagot árusító helyeken is.

domb_1Lackfi János: Gipszműzli és epertorta
Dombontúli mesék 1. Horváth Ildi rajzaival
Kossuth Kiadó, 2016

,