PICi hősökért a BMC-ben – Koncert a Koraszülöttek Világnapja alkalmából

November 13-án, vasárnap délután 17 órakor különleges koncertre kerül sor a Budapest Music Centerben. A legkisebb hősöknek, a koraszülött babáknak és az Őket segítő orvosoknak, fejlesztőknek, ápolóknak és nem utolsó sorban a támogató családoknak, barátoknak meghitt összejövetele ez a Koraszülöttek Világnapja alkalmából. A koncerten Csajkovszkij-, Bach- és Puccini-műveket is hallhatunk a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekara tolmácsolásában, Bangó Adrienne énekével és prózai betétekkel, melyek Fullajtár Andrea színművész előadásában kelnek életre, aki nemcsak művészként, de érintett édesanyaként is színpadra áll.

korababa510

Dr. Nádor Csaba, a koncert szervezője, a Melletted a helyem Egyesület elnöke, a Honvédkórház Koraszülött Osztályának vezetője és a korababákért folytatott „harc” egyik vezéralakja így fogalmazott: „Magyarországon a koraszülés népbetegség. Minden tizedik újszülött idő előtt jön világra. A koncerttel azokra a PICi hősökre szeretnénk felhívni a figyelmet, akiknek már életük kezdetén komoly harcot kell vívniuk az életben maradásért.”

A tisztelet, a hála és az összefogás eseménye is a november 13-i koncert, melyre szeretettel várjuk az érintetteket és a támogató közönséget. A koncertet követően az Egyesület a Koraszülöttek Világnapján, november 17-én 17 órakor szimpátiasétát is rendez a Lánchídon, jelképesen hidat képezve az érintettek és a segítők között.

Műsor:

Giacomo Puccini: Krizantémok
Lara Fabian: Összetört ígéret
Pjotr Iljics Csajkovszkij: Szerenád vonószenekarra op.48
Johann Sebastian Bach: E-dúr hegedűverseny BWV 1042
Johann Sebastian Bach: d-moll kettősverseny BWV 1043

Közreműködik:

Bangó Adrienne – ének
Fullajtár Andrea – színművész

Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekara
Hangversenymester: Bangó Ferenc
Falvay Attila, Bangó Adrienne, Bangó Ferenc – hegedű
Madaras Gergely – karmester

Jegyek 2900 forintos áron kaphatók a helyszínen, az InterTicket országos JEGYPONT hálózatában, valamint a jegy.hu oldalon.

Részletek a BMC honlapján és az esemény Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/events/1215355415174573/

koncertakoraszulottekert_plakat

Forrás: Felelős Szülők Iskolája
,