A mezítlábas brit zseni visszatér

Két év után december 12-én a Müpa színpadán tér vissza Budapestre Benjamin Clementine. A brit zeneszerző-zongorista debütáló lemezéről a szakma és a közönség is ódákat zeng. Európai turnéjának egyik állomásaként pedig a Bartók Béla Hangversenyteremben is hallhatjuk a régen várt korongot.

Benjamin Clementine / fotó forrása: Müpa

Benjamin Clementine / fotó forrása: Müpa

Amikor két évvel ezelőtt fellépett a CAFe fesztiválon, mindössze három kislemezt tudott még csak a háta mögött. Ám a hozzáértők már akkor is jelezték, ez a fiatalember nagy dolgokra hivatott.  Akik pedig ott voltak a 2014-es koncerten, mind egyetértenek ezzel a kijelentéssel. Benjamin Clementine ugyanis olyan elementáris koncertet adott az A38 Hajón, hogy többen nem átallottak kijelenteni, ez volt az év koncertje. Pedig 2014-ben volt egy Rolling Stones koncert is, hogy mást ne említsünk.

Azóta eltelt két év, és a jóslat beteljesülni látszik. 2015 januárjában, a lemezkiadókkal való hosszú viaskodás után végre megjelent az első nagylemeze, az At Least For Now, ami alig egy hónap alatt több országban is az iTunes Top 10-be került. A kritikusok is egyöntetű lelkesedéssel fogadták, olyan neves díjakat zsebelt be, mint a francia Grammyként számon tartott Victoires de la Musique, a brit és ír lemezeket rangsoroló Mercury Prize-on pedig 2015 legjobb albumának választották – olyan előadók lemezeit megelőzve, mint Róisín Murphy, Florence + The Machine vagy éppen a Wolf Alice.

Pedig volt időszak, amikor Benjamin szó szerint az életéért zenélt. Ghánai szülők gyermekeként erősen vallási környezetben nőtt fel az kelet-londoni Edmontonban. 11 évesen autodidakta módon kezdett zongorázni, lenyűgözve a Classic FM-en hallott zenétől. Alig volt 20 éves, amikor hirtelen felindulásból Párizsba költözött, ahol szó szerint nyomorgott, a Place de Clichy metróállomáson aludt és az utcán zenélt a betevő falatért. Itt hallotta meg és karolta fel egy francia zenei producer. A nagy áttörést az hozta, amikor 2013 októberében a brit könnyűzene egyik legfontosabb fórumának tartott Jools Holland Show-ban léphetett fel. Ezzel a szerepléssel nemcsak a közönséget nyerte meg magának, de a színfalak mögött nem kisebb sztár gratulált neki és biztatta a folytatásra, mint Paul McCartney. Innen pedig tündérmeseszerű a történet: még abban az évben megjelent az első kislemeze, a Cornerstone, egymást érték a teltházas koncertek, élő fellépés a Burberry divatház londoni bemutatóján. Csak a nagylemez váratott magára. Az akkori kiadó ugyanis jogi okokra hivatkozva majd két évig visszatartotta a lemezt.

Benjamin addig sem tétlenkedett. Verseket írt, megszerkesztette a saját szótárát és zenét szerzett. 2015 januárjában végül megjelent a várva vért debütáló album, amit az Independent egyszerűen mesterműnek titulált.  Mintha Nina Simone Leonard Cohen dalokat énekelne, írták róla. A lemezt a Guradian 3, az Observer, az Independent és a Q Magazine 4, a The Wall Street Journal 4.5, míg a National a maximális 5 csillagra értékelte.

Clementine stílusa összetéveszthetetlen. Mély tenor hangszínében egyszerre bújik meg Nina Simone, Aretha Franklin és Rufus Wainwright. Ikonikus színpadi megjelenése – hosszú kabát ing nélkül, mezítláb – csak még jobban hozzájárul a zenéje által teremtett unikális atmoszférához. December 12-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben pedig az is megtapasztalhatja ezt, aki a két évvel ezelőtti koncertjéről lemaradt.

Benjamin Clementine
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2016. december 12. hétfő 20:00 — 21:30

További információk: https://www.mupa.hu/program/benjamin-clementine-2016-12-12_20-00-bbnh

Forrás: Müpa