Ők a Cseh Tamás Program idei első nyertesei

Kihirdették az NKA Cseh Tamás Program (CSTP) idei első nyerteseit: október 26-án az Akvárium klubban huszonöt együttes és énekes, valamint 53 fővároson kívüli és 8 határon túli könnyűzenei koncerthelyszín vehette át az erről szóló Elismerést.

kep2

Az Akvárium Klubban rendezett ünnepélyes eredményhirdetésen az elismeréseket Doncsev András, az NKA alelnöke, Szántai Irén megbízott NKA főigazgató és Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője adták át a támogatottaknak. Köszöntőjében Doncsev András, az NKA alelnöke elmondta, hogy „a Cseh Tamás Program nem csak, és nem elsősorban tehetségkutató projekt, ezért idén az egyén kiteljesítésén túl elsősorban a közösségformálásban kívánunk segítséget nyújtani. Az Induló előadók alprogram pályázói mellett a közösségformálás legfontosabb színtereinek, vidéki és határon túli könnyűzenei kluboknak is biztosítunk támogatást, kétszer annyi összegűt, mint tavaly.”

Az Induló Előadói Alprogramjának harmadik évadában pályázó 274 formáció közül 54 zenekar és előadó kapott meghívást az élő meghallgatásra. A végső döntést meghozó NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium ebben az évben is elfogadta a felkért zsűri – összesen 45 könnyűzenei szakember – pontozása alapján kialakult sorrendet, viszont a támogathatók számán és a rendelkezésre álló 50 millió forintos kereten nem változtatott, így mind a 25 kiválasztott előadó 2-2 millió forint támogatásban részesül.

A támogatott előadók: Alone in the Moon, Antonia Vai Band, Áron András Apey, Baron Mantis, Bekvart, Belau, The Couple, Deep Glaze, Drastik Putto, Flatband, Hangácsi Márton, Hoodoo Offenders, Ív, Kamilka és a Pesti Sikk, Kies, The Luckies, Massza, NB, No Sugar, Róqa, Synema, Useme, Window, Yesyes, YOULI.

Az eseményen jelentette be Doncsev András, hogy a fenti 25 zenekaron túl az Öröm a Zene Tehetségkutatót megnyerő Koalabell együttest, illetve a nemzetközileg elismert Muck Évát is támogatja a Program.

A Klubtámogató alprogramban élő, belépőjegyes, könnyűzenei koncerteket szervező helyek fenntartói pályázhattak, amelyek vállalják, hogy az adott évadban, nem saját megyéjükből érkező formációknak fellépési lehetőséget biztosítanak. A pályázaton elnyert támogatást a koncerteket szervező klubok a zenészek fellépti díjaira, illetve technikai és marketing költségekre fordíthatják. A 2016. augusztus 31-ei beadási határidőig 79 magyarországi koncerthelyszín, 240 millió forintnyi tervvel jelentkezett, köztük több olyan, amelyiket az előző két évben is támogatta a Program. A határon túli kluboknak szóló felhívásra 14 pályázat érkezett, Erdélyből, a Vajdaságból és Szlovákiából, összesen 40 millió forintnyi igénnyel.

A tavalyi keretet a kollégium idén 60 millió forinttal megemelte, ám ezt is mintegy 5%-kal túllépte. A 78 beérkezett pályázat közül 53 támogatását javasolta a kollégium, míg a határon túli jelentkezők közül nyolc esetben ítéltek meg, összesen 16,5 millió forintot.

Támogatásban részesülő klubok: Agóra Művelődési és Sportház (Szombathely), Armstrong Klub (Baja), Atelier Klub (Kolozsvár, Erdély), Atlantis Klub (Zalaegerszeg), Balaton Színház (Keszthely), Bátonyterenyei Városi Közművelődési Központ, Biatorbágyi Faluház, Boomerang Biliárdszalon (Mezőkövesd), Bridge Hallgatói és Ifjúsági Klub (Győr), Budakalászi Művelődési Ház, Búgócsiga Akusztik Garden (Sopron), Csabagyöngye Kulturális Központ (Békéscsaba), Csongrádi Művelődési Központ, Debreceni Egyetem Nagyerdei Víztorony és a Hall klubjai, Egri Kulturális és Művészeti Központ, Expresszó Klub (Veszprém), FEZEN Klub (Székesfehérvár), Fröccs (Kiskőrös), Gödör Klub (Eger), Gyulai Várszínház, Hangár Music Garden (Sopron), Hang-Ár Music Pub (Kaposvár), Helynekem (Miskolc), Hírös Agóra Kulturális Központ (Kecskemét), JATE Klub (Szeged), Keresztury Dezső VMK PopUp Cafe (Zalaegerszeg), Komáromi Városi Művelődési Központ (Felvidék), Lehel Film-Színház (Jászberény), Madách Imre Művelődési Központ (Vác), Malom Café (Mosonmagyaróvár), Máriapócsi Kulturális Központ, Millenniumi Kávéház (Szeged), Móricz Kert (Nyíregyháza), Moszkva Kávézó (Nagyvárad, Erdély), Mozi Club (Somorja, Felvidék), MusiCat Pub (Szatmárnémeti, Erdély), Nagyszénási Kulturális Központ, Nappali Bár (Pécs), Nemcsak a Jazz Klub és a Hallgasd Helyben Könnyűzenei Klub (Szigetszentmiklós), Park Klub (Mosonmagyaróvár), Park Music Hall (Kaposvár), PopUp Cafe (Zalaegerszeg), Posticum Kulturális Központ (Nagyvárad, Erdély), Roncsbár (Debrecen), Rock Café (Hajdúszoboszló), Rómer-ház (Győr), Roxxy Music Café (Tatbánya), Sárvári Nádasdy-vár, Shop-Stop Klub (Kapuvár), Siculus Ifjúsági Ház (Székelyudvarhely, Erdély), Soul Hunter Music Club (Dunaszerdahely, Felvidék), Start Műhely (Gyöngyös), Szabad Kikötő Kulturális Centrum (Pécs), Szenes Klub (Pécs), T-Boy Music & Culture Club (Sátoraljaújhely), TISZApART Mozi (Szolnok), Trafó Club (Gödöllő), Vadorzó Klub (Tatabánya), Váróterem Klub (Szolnok), Veres Péter Kulturális Központ (Balmazújváros), Zebra Club (Szarvas).

Forrás: NKA Cseh Tamás Program