Négy Brahms-szimfónia egy nap alatt – Tizedszer is maraton a Müpában

Tízedik alkalommal rendezi meg nagyszabású közös maratonját a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa 2017. január 22-én, a magyar kultúra napján. Az egész napos rendezvény programja Johannes Brahms négy szimfóniája mellett zongoradarabjaiból, kamarazenekari, kamara- és kórusműveiből áll össze. A darabokat a magyar zenei élet legjelesebb képviselőinek előadásában hallhatjuk. Fischer Iván és a BFZ meglepetéskoncerttel zárja a napot.

A Müpa és a BFZ 2008 óta minden évben megrendezi az egyetlen zeneszerző munkásságának szentelt maratoni, egész napos hangversenysorozatát. A jubileumi, tízedik maratonon Bach és Beethoven után januárban a XIX. századi karmesterlegenda, Hans von Bülow által újraértelmezett 3B közül a harmadik, Johannes Brahms is sorra kerül. A tavalyi Schumann–Mendelssohn maraton után így még közelebb kerülhetünk a német romantikához.

Az évad egyik legjobban várt eseménysorozatán, 2017. január 22-én mind a négy Brahms-szimfónia felcsendül, amely már önmagában átfogó képet ad a zeneszerző munkásságáról a nagy példakép, Beethoven hatását mutató első szimfóniától a késői szimfóniák már-már programzenei motívumaiig. Egymást váltják a komoly, súlyos és a könnyed, felszabadult hangvételű, de a Brahmsra jellemzően mindig érzelemteli dallamok – a szimfóniák mellett zongoradarabok, kamarazenekari, kamara- és kórusművek. A koncertek délelőtt fél 11-től este 9-ig óránként kezdődnek, váltakozó helyszíneken. A szimfóniák a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben szólalnak meg, a hagyományoknak megfelelően neves vendégegyüttesek és karmesterek közreműködésével: a Concerto Budapest Keller András, a Győri Filharmonikusok Berkes Kálmán, a MÁV Szimfonikusok Csaba Péter, a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán vezényletével. A kamarazenekari és kamarazenei műveket a Fesztivál Színházban tűzték műsorra, a B-dúr szextettet a Kelemen Kvartett, Makszim Riszanov és Kokas Dóra, az I. (D-dúr) szerenádot a Budapesti Vonósok adják elő. Különleges zenei csemegének ígérkezik a Három motetta, az Öt ének vegyeskarra, valamint a Szerelmi dalkeringők hármasa, amelyeket a Cantemus Vegyeskar, valamint a négykezes zeneirodalom elismert előadói, Zentai Károly és Bizják Dóra szólaltatnak meg zongorán. A BFZ kamaraegyüttese Brahms h-moll klarinétötösét hozza a maratonra, Rados Ferenc pedig zongorán idézi meg a nagy német zeneszerző és zongoraművész életművét nyolc zongoradarabbal és a Variációkkal egy Schumann-témára. A napot 9 órakor a BFZ meglepetéskoncertje zárja Fischer Iván vezényletével, a rendezvénysorozat művészeti vezetőjével.

Mindezek mellett az Üvegteremben, a nap során a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói adnak ingyenes koncerteket. A Müpa Előadótermében vetítések, az előcsarnokban kiállítás várja a Brahms-maratonra érkezőket.

A Brahms-maraton teljes programja a Müpa és a BFZ honlapján is megtalálható.

A jegyértékesítés 2016. október 27-én indul.

További információ: https://www.mupa.hu/programok/brahms-maraton

Forrás: Müpa