Berlintől Budapestig: magyar avantgárd festők képeiből nyílik tárlat a Virág Judit Galériában – A kiállításon két olyan Kádár Béla-festményt is bemutatnak, amelyeket 90 éve nem láthatott a magyar közönség

A ‘20-as évek Berlinjének pezsgő intellektuális atmoszférája és élénk éjszakai élete Európa minden városából, így Budapestről is vonzotta a művészeket, többek között Berény Róbertet, Czóbel Bélát, Kádár Bélát, Scheiber Hugót, Kassák Lajost, Tihanyi Lajost vagy éppen Moholy-Nagy Lászlót, akik a berlini műtermekben és kávéházakban olyan világhírű művészek között forgolódtak, mint Klee vagy Kandinszkij. A Virág Judit Galéria művészettörténészei egyedülálló mélységű kutatást végeztek a korszak berlini magyar vonatkozásairól, melynek eredménye egy különleges, a magyar művészek nemzetközi avantgárdban betöltött fontos szerepét bemutató, interaktív kiállítás lett. Az ingyenesen megtekinthető tárlaton két olyan Kádár Béla-festményt is bemutatnak, amelyek 90 éve nem voltak láthatóak Magyarországon. „A közösségi média segítségével, közel 1 éves tárgyalási folyamat eredményeképpen hoztuk haza Kádár Béla két grandiózus festményét, amelyek az életmű legerősebb korszakából származnak. Művészettörténészként ez csodálatos élmény.” – mondta Kelen Anna, a Virág Judit Galéria munkatársa, a kiállítás kurátora. A berlini évek hatását magukon viselő művek a New York-i Brooklyn Museum kiállításán is szerepeltek; a képeket az Amerikába meghívott festőművész vitte magával a tengerentúlra. Kádár munkásságának legfontosabb időszakából származó, és unikálisan nagy méretű műveket a Berlin-Budapest 1919-1933, Képzőművészeti kapcsolatok Berlin és Budapest között című kiállítás sajtótájékoztatóján mutatták be a Virág Judit Galéria vezetői.

Zerocom - Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / fotó forrása: Virág Judit Galéria

Zerocom – Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / fotó forrása: Virág Judit Galéria

Zerocom - Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / fotó forrása: Virág Judit Galéria

Zerocom – Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / fotó forrása: Virág Judit Galéria

Zerocom - Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / fotó forrása: Virág Judit Galéria

Zerocom – Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / fotó forrása: Virág Judit Galéria

A Virág Judit Galéria missziójának tekinti, hogy olyan lappangó magyar kincseket kutasson fel, amelyeket még nem láthatott a magyar közönség, és ezeket non-profit kiállítás keretében a nagyközönség elé tárja. A tárlaton két olyan Kádár Béla-festményt is bemutatnak, amelyeket az elmúlt majdnem egy évszázadban nem láthatott a magyar közönség. A két kép az életmű legfontosabb és legerősebb korszakából származnak: abban a rövid periódusban készültek, amikor Kádár, berlini sikereivel, bekerült a nemzetközi körforgásba. Az alkotások méretükben is unikálisak: rendkívül kevés a nagy méretű Kádár-olajfestmény, a hasonló képekből alig egy-két darab ismert. A két szóban forgó Kádár-festmény New York egyik legimpozánsabb kulturális intézménye, a Brooklyn Museum kiállításán is szerepelt, ami azért különleges, mert ritkaság, hogy magyar művész képeit rangos tengerentúli kiállításon állítják ki. A képeket az Amerikába meghívott festőművész magával vitte a tengerentúlra; a nemzetközi avantgárd és a dekoratív kubizmus jegyeit magán viselő festményeken a konstruktivizmus és a kubizmus erőteljes hatása figyelhető meg, témájukban pedig a húszas évek art deco életérzése jelenik meg.

Virág Judit, Michael Müller-Verweyen -  Zerocom - Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / forrás: Virág Judit Galéria

Virág Judit, Michael Müller-Verweyen – Zerocom – Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / forrás: Virág Judit Galéria

Kaszás Gábor -  Zerocom - Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / forrás: Virág Judit Galéria

Kaszás Gábor – Zerocom – Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / forrás: Virág Judit Galéria

Kelen Anna -  Zerocom - Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / forrás: Virág Judit Galéria

Kelen Anna – Zerocom – Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / forrás: Virág Judit Galéria

Berlin az 1920-as években meghatározó szerepet töltött be számos magyar művész életében. A német főváros szabad szellemisége, dinamikus, forrongó, valamint az új kezdeményezésekre nyitott légköre Európa minden városából, így Budapestről is vonzotta az erre fogékony művészeket, mint Berény Róbertet, Czóbel Bélát, Kádár Bélát, Scheiber Hugót, Kassák Lajost vagy éppen Moholy-Nagy Lászlót. A Virág Judit Galéria művészettörténészei Kaszás Gábor és Szeredi Merse Pál, egyedülálló mélységű kutatást végeztek a korszak berlini magyar vonatkozásairól. A 148 darab festményt, szobrot, plakátot, kollázst, valamint korabeli folyóiratokat és újságokat bemutató kiállítás egyben könyvbemutató is; a berlini korszakot feltáró kutatásból különleges művészettörténeti album készült. Az ingyenesen megtekinthető interaktív kiállításon több alkalommal lesz tárlatvezetés,  de filmvetítéseket is rendeznek az alkalomra átalakított, különleges enteriőrben.

Zerocom - Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / fotó forrása: Virág Judit Galéria

Zerocom – Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / fotó forrása: Virág Judit Galéria

Zerocom - Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / fotó forrása: Virág Judit Galéria

Zerocom – Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / fotó forrása: Virág Judit Galéria

Zerocom - Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / fotó forrása: Virág Judit Galéria

Zerocom – Tuba Zoltán/Képszerkesztőség / fotó forrása: Virág Judit Galéria

A Berlin – Budapest 1919-1933 kiállítás egy három részes sorozat első állomása, amelynek keretében azokat a magyar festőművészeket mutatják be, akik aktív részesei és alakítói voltak Berlin, Róma és Párizs művészeti életének a huszadik század első felében.

A kiállítás megtekinthető: 2016. október 26 – november 27. Nyitvatartás: minden nap 10-18 óra között (október 31-én és november 1-én zárva)

A kiállítás kurátorai: Virág Judit, Kelen Anna, Kaszás Gábor, Szeredi Merse Pál

További információ: http://www.viragjuditgaleria.hu/