Összehegedült Kárpátok – mester és tanítványa közös koncertje

Magyar, székely, cigány, szerb, román és szlovák népzenét ad elő közös, budapesti koncertjén Vizeli Balázs és Mihó Attila hegedűművész. Mester és tanítványa november 4-én a Marczibányi Téri Művelődési Központban lép fel, és az est egyik vendége a Nemzet Művésze, a Kossuth-díjas tekerőlantos, Sebő Ferenc lesz.

Vizeli Balázs első kézből tanulhatta meg a Kárpát-medence muzsikáit az idős zenészektől, akik közül sajnos sokan nincsenek már köztünk. A hagyomány átörökítése viszont nem szakad meg, hiszen a mester tanítványával, Mihó Attilával november 4-én a Marczibányi Téri Művelődési Központban közösen idézi meg a régi világ zenéjét.
Az Összehegedült Kárpátok című műsor zenei anyaga nem ismeri a trianoni határokat, ezért egymás mellett mutatja be a magyar, cigány, délszláv, román és szlovák népzenei örökséget. A koncertprogram egy részét Bartók szerb, román és szlovák gyűjtései adják, amit a magyar és székely népzene legszebb darabjai tesznek teljessé.
Vizeli Balázs és Mihó Attila hisz abban, hogy az itt élő nemzetek kulturális hagyományainak ismerete hozzájárulhat e népek testvériségének megerősítéséhez.

A hegedűművészek kiváló vendégeket hívtak meg a koncertre, így fellép a Nemzet Művésze, a Kossuth-díjas Sebő Ferenc (tekerő), Fábián Éva (ének), Guessus Majda Mária (ének), Tintér Gabriella (ének), András Orsolya (ének, gardon), Juhász Zoltán (furulya, duda), Istvánfi Balázs (duda), Fekete Márton (brácsa), Szabó Dániel (cimbalom), Bognár András (nagybőgő).
Az Összehegedült Kárpátok című koncert tisztelgés a mesterek, valamint azon emberek előtt, akik nélkül a mai magyar népzenei mozgalom nem jöhetett volna létre.
A koncert támogatója a Nemzeti Kulturális Alap – Halmos Béla Program.

Belépő: 1.500 Ft (Szakmai jegy: 500 Ft)
Információ és jegyrendelés: osszehegedultkarpatok@gmail.com

osszehegedult_karpatok_flyer

Forrás: Pr Garden