Benkő Lilla: Párhuzamosok között – Várfok Project Room

A Várfok Project Room következő kiállításán ismét a festészeté a főszerep: Benkő Lilla egyéni tárlatát tekinthetik meg a látogatók 2016. október 21. és november 19. között. Benkő Lilla (1986, Debrecen/H) 2012-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, s azóta több egyéni és számos csoportos kiállításon (olyan rangos intézményekben, mint a Műcsarnok, Paksi Képtár vagy a FUGA) mutatta már be alkotásait.

5667f64786865e77794ak44b8a8178758781

Benkő Párhuzamosok között című tárlatán az utóbbi két évben készült festményeiből mutatunk be egy válogatást. Legyen akár nagyméretű, vagy egészen kicsiny alkotás, Benkő festményeinek egyedi nyelvezete rögtön felismerhető, a képek szimbólumrendszere egymásból következik, évről-évre egymásra épül. Visszatérő motívumok (fenyvesek, sziklák, mesebeli lények) népesítik be a festmények időtlen világát, amelynek ihletője lehet akár a mindennapi élet egy-egy egészen hétköznapi eseménye és tárgya, vagy éppen az álomvilág és abból fakadó asszociációk láncolata.

A képeken megjelenő, gyakran toposzszerű, sokszor csak egy-egy vonallal, vagy pontokkal érzékeltetett figurák esetében nem a fizikai valóságuk, testiségük a lényeges, hanem az állapot, amelyben éppen szerepelnek. Mindig egy folyamat részeként vannak jelen a festményeken, egy történés az, ami lejátszódik, aminek a festmény egy-egy sűrített, kimerevített pillanatát mutatja meg. A Benkő által előszeretettel megfestett mély, sötét alaptónusú alkotásokon a fény sokszor kiemelkedő szerepben jelenik meg: fényjelenségek, fényszerű asszociációk, világító pontok telítik meg a vásznakat. Máshol az alapvetően figurális kompozíciókat a részletek feszes geometriája, a kristályos szerkezetek vonalai, éles metszések, nonfiguratív részletek billentik ki és teszik különösen izgalmassá. A kiállítás ebbe az egyedi, hömpölygő gondolathálóba kíván betekintést nyújtani.

Megnyitó: Várfok Project Room, 1012 Budapest, Várfok u. 14.
2016. október 20. csütörtök, 18.30 és 20.30 óra között.
A kiállítást megnyitja: Falvai Mátyás, író.
A kiállítás nyitva: 2016. 10. 21. – 2016. 11. 19., kedd-szombat 11 és 18 óra között.

Forrás: Várfok Galéria